A 444 egyik olvasója, Aranka szúrta ki, hogy Habony Árpád, Orbán Viktor bizalmasa egy ibizai klubban múlatta az időt. A Heart klub reklámfilmjében szerepel a magyar miniszterelnök tanácsadója, a nagyobb hitelesség kedvéért még az orrát is mozgatja, hogy a megszólalásig hasonlítson egy jóllakott tengeri malachoz.

Milyen emberek dolgozhatnak a 44-nél, gondolhatnánk, akik ibizai bárok promó filmjeit nézegetik, ahelyett, hogy sorban állnának aláírni a kvóta ellenes gyűjtőívet. De nem gondoljuk ezt, mert láttunk mi már karón varjút és emlékszünk a vicces szövegre, még az előző átkosból, miszerint a konyak a dolgozó nép itala, amelyet a munkásosztály és a vele szövetséges dolgozó parasztság – választott képviselői útján – fogyaszt.

Vagyis, mielőtt bárki rákérdezne, hogy került Habony Árpád Ibizára, elmondjuk, amit erről tudunk: mi, magyar adófizetők küldtük oda.

Járt már Habony Árpádnak ez a kis kiruccanás, megannyi munkával töltött év után. Hogy milyen munkát végzett Habony Árpád, azt nem tudhatjuk, Orbán Viktor szerint nem a kormánynak dolgozik, maga a miniszterelnök mondta néhány hónappal ezelőtt, hogy Ilyen Nevű Ember nincs a fizetési listán.

Habony Árpád tehát Ilyen Nevű Emberként ismert bizonyos körökben, de nem sajnáljuk tőle Ibizát, elküldenénk máshová is, ha tehetnénk, vennénk neki még a mostaninál is drágább autót, bérelnénk számára a jelenleginél is jobb helyen lakást, vásárolnánk neki drágább és főleg szebb ruhát.

Ilyenek vagyunk mi, magyar adófizetők. Teli a szívünk jósággal, ha valakiit megszeretünk, annak az életünket is odaadjuk, a pénzünkről most nem is beszélve.

Lám, Lázár Jánost is milyen szépen elküldtük Londonba, Brüsszelbe, meg ki tudja még hová, hogy százezreket hagyjon az ottani hotelekben ma még ismeretlen kísérőjével közösen eltöltött egyetlen vendégéjszakáért.

És hát, minek is tagadnánk, Szijjártó Pétert is nagyon megkedveltük. Valósággal a szívünkhöz nőtt ez a langaléta külügyminiszter, akinek 167 millió forintért kis kulipintyót vásároltunk Dunakeszin, előtte persze odaadtuk a pénzt a szüleinek, hogy ők azután egy élet megfeszített munkájának a verejtékével megvehessék a hivalkodónak tűnő, ám valójában csupán fényűző házikót.

Mi utaztattuk Kósa Lajost Új-Zélandra, mert épp ott játszott a Rolling Stones, és azt akartuk, hogy a Fidesz frakcióvezetője, volt debreceni polgármester, helyettünk is élőben hallhassa a Honky Tonk Woman-t.

Mi, magyar adófizetők vásároltunk Rogán Antalnak a Pasa Parkban egy időről időre növekvő négyzetméternyi lakást, de nem azért, hogy pökhendinek látsszon, hanem, hogy a szomszédja lehessen egy bizonyos Csetényi Csabának, aki - e szomszédságtól nyilván teljesen függetlenül -, számos zsíros megbízást nyert el.

Támogatjuk ezen kívül, nem is kis pénzzel Vajna Tímea férjének kaszinóvásárlásait, Orbán Viktor saját lábon álló vejének vállalkozásait, és nem utolsósorban, a gázszerelőből milliárdos vállalkozóvá vált felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc álmainak szárba szökkenését.

Ilyenek vagyunk mi, magyar adófizetők: magunkra már szinte nem is gondolunk, mindenünket odaadjuk azoknak, akiket szeretünk.

Ha meg mégsem szeretjük őket, akkor sincs baj: elveszik tőlünk, amiről úgy hiszik, hogy nekik jár.