Azért az nem igaz, hogy március 15-én nem történt semmi jó. Az ideiglenesen hazánkban állomásozó Sólyom László köztársasági elnök például az állami díjak átadásakor minden kitüntetettel kezet fogott.

A megváltozott államelnöki magatartás fölött érzett felhőtlen örömet legföljebb az árnyékolta be, hogy az utcán, kövekkel és tojásokkal a zsebükben, már gyülekeztek a falusi Elvis-hasonmás által bátorított forradalmárok. Ráadásul valóságos teniszlabda-láz is kitört az országban, ám hiába volt minden érdeklődés, a szövetségben nem tudták megmondani, mitől nőtt hirtelen százszorosára a tenisz szerelmeseinek a száma. Azután, mint szinte minden, ez is kiderült: a békés, méltóságteljes forradalmárok a teniszlabdákkal nem szerválni akartak, de még csak nem is fonákot ütni, hanem a rendőrlovak ellen kívánták azokat felhasználni. Az volt a terv, hogy a rendőrlovak lábai elé dobálják a teniszlabdákat, amitől a derék négylábúak elesnek, vagy/és megbokrosodnak, s levetik a nyeregből gazdáikat, akik ily módon nem lesznek képesek lábbal tiporni a békés és méltóságteljes forradalmat.

Vessetek a mókusok elé, idézhetnénk Woody Allent, de nem tesszük: a teniszlabda hadművelet ugyanis érdeklődés hiányában elmaradt. A rendőrlovak nem kerültek bevetésre, az meg igen hülyén nézett volna ki, ha a forradalmárok a vonaljátékot erőltetik, miközben a vak is látta, hogy a röptézés lett volna célravezetőbb.

A falusi Elvis-hasonmás ezen a szépmárciusi napon egyébként a durcásabb arcát mutatta: a jobboldal bikájaként, tanyasi terminátornak maszkírozva vezette elő márciusi téziseit. A népnek jogában áll elzavarni a hazug kormányokat, mondta az árpádsávos zászlókkal súlyosbított tömegnek, majd övéit odahagyva, beült a páncélozott BMW-jébe és elhajtott szerény eleganciával berendezett lakhelyére, a svábhegyi lankák irányába.

A tömeg meg kissé tanácstalanul várta, hogy akkor most mikor kezdődik a forradalom. Hány órakor zavarják el a hazug kormányt, ami egyáltalán nem mindegy, mert este jó filmet adnak a tévében. Különben meg, nem is a jól megérdemelt svábhegyi kulipintyóval van baj. Hanem azzal, hogy a Tanyasi Terminátor ellenpontjaként az embernek Satu Ferdinánd és barátai jutnak az eszébe.

Satu Ferdinándról elég annyit tudni, hogy ha szeptemberben és októberben nem tör ki a forradalom, akkor ő és elvbarátai máig gondtalanul élik megszorításokkal terhes, ám alapjában elviselhető életüket. De ősszel kitört a forradalom, és Satu Ferdinánd, aki a felkelés mámoros napjaiban a Kossuth tér főparancsnokaként élet és halál ura volt, most, mint egy igába fogott bányaló, szomorúan és szánalmasan rója alkoholmentes köreit a Kossuth téren.

Merthogy most az van, hogy a világegyetem talán legkülönösebb bírósági döntése nyomán, Satuéknak megengedték, hogy tüntessenek a Kossuth tér környékén. A végzés sajnos néhány nem túl jelentős, ám annál szigorúbb kitételt is tartalmazott, amelyek közül, a teljesség igénye nélkül csak néhányat idéznénk: Satuék közül egyszerre mindösszesen ketten járőrözhetnek a műveleti terület körül. A többiek, szám szerint tízen, sorszámozva, a közeli Tulipán presszóban, kizárólag alkoholmentes italokat fogyasztva várakozhatnak.

Ezzel az újszerű bírósági döntéssel Satuéknak sikerült kiharcolniuk, hogy őket, – úgy is, mint 12 tizenkét dühös embert – a Tulipán presszóban nem csak akkor nem szolgálják ki alkohollal, ha még nem múltak el 18 évesek, vagy ittasnak látszanak. Nekik papírjuk van arról, hogy a Tulipánban akkor sem ihatnak alkoholt, ha már régen nyugdíjba vonultak, és nem alkoholos a leheletük. Kemény küzdelem volt, de biztosan megérte: én, aki speciel semmilyen kiváltságért nem harcoltam, ellentétben Satuékkal, akkor megyek be a Tulipánba, amikor csak a kedvem tartja, meg sem vagyok számozva, és annyi alkoholt iszom, amennyit csak bírok.

Egyébként úgy nagyjából este tizenegyig lezajlott a forradalom. A magukat tüntetőnek nevező békés kukagyújtogatók hazaindultak, még elérték az utolsó metrót, és otthon a híradóban megnézhették, hogy mit műveltek aznap a fővárosban. Csak a Blaha Lujza téren volt még egy kisebb csetepaté – itt a nemzet jövőjéért aggódó forradalmárok csaptak össze más forradalmárokkal. A tét nagy volt, bár – finoman fogalmazva - nem elvi jellegű: a derék hazafiak azon civódtak, hogy forradalmi hevületből kifolyólag felgyújtsanak-e még néhány kukát, vagy az okozott kár már így is éppen elég jelentős. A szóváltást verekedés követte, az érintettek vasrudakkal érveltek, aminek az lett a vége, hogy az itt szerzett sérülésekért még egy száz Morvai Krisztinából álló vizsgálóbizottság sem lenne képes a rendőri brutalitást okolni.

Végül, ha nehezen is, de ezt az ünnepet is túléltük valahogy. Még szegény Satu parancsnok is győzött - ha már nagyon szomjas, betérhet a Tulipánba. Ahol, szigorúan alkoholmentes italok mellett, szabadon álmodozhat egy, a Tanyasi Terminátor által vizionált Gyurcsány- és kordonmentes világról.

Az Amerikai Magyar Népszava Szabadságban - www.nepszava.com - megjelent cikk