Szerdán délután temetésen voltam. Ranschburg Jenőt temették a Fiumei úti sírkertben. Nem ismertem személyesen a nagyszerű pszichológust, „csak” szerettem, tiszteltem és csodáltam, mint olyan sokan ebben az országban.

Ettől azonban még nem mentem volna ki Ranschburg temetésére. Nem szoktam számomra ismeretlen emberek temetésére járni – elég az embernek, ha időnként barátokat, ismerősöket, családtagokat kell búcsúztatni.

Még csak nem is azért mentem ki a Fiumei útra, mert ugyanabba a gimnáziumba jártunk. Igaz, Ranschburg jó néhány évfolyammal előttem koptatta a Madách Gimnázium padjait, de még sok évtized múltán is szeretettel és büszkeséggel tölt el, hogy annyi kiváló emberrel járhattam egy iskolába: Konrád Györggyel, Tabi Lászlóval, Vekerdy Tamással, Gálvölgyi Jánossal, és még nagyon hosszan sorolhatnám

De még emiatt sem mentem volna ki a temetésre.

Egyetlen mondat miatt éreztem úgy, hogy ott a helyem a Fiumei úton, egyetlen pimasz, bántó, bunkó mondat miatt mentem ki szerdán a temetőbe.

Amikor március 10-én meghalt Ranschburg Jenő, a magát polgárinak mondó Heti Válasz online vátozata a következő gyalázatos címmel közölte az egyik legnagyobb magyar pszichológus halálának hírét: Meghalt Gyurcsány bizalmasa.

Mintha bárki is arról ismerte volna Ranschburgot, hogy jóban volt az egykori miniszterelnökkel. Ami amúgy igaz: bizalmasa volt, és barátja Gyurcsány Ferencnek. Ha jól tudom, tanácsadója is egy időben.

Az a legnagyobb aljasság, hogy ezt a Heti Válasznál is tudták. Tudták, hogy ki volt Ranschburg Jenő, mekkora óriása nem csak a tudományának, de Magyarországnak is.

Ostoba, aljas és mérhetetlenül bunkó dolog volt, amit a Heti Válasz művelt.

Szokták mondani, én is azt gondoltam egy időben, hogy a Heti Válasz vállalhatóbb, mint a vele egy oldalon működő újságok. „Lightosabb”, mint a többi Orbán-közeli lap, kevésbé ordas, mint a Magyar Hírlap, nem olyan szélsőséges, mint a Demokrata.

Azt gondoltam idáig, hogy azokhoz képest egészen elviselhető.

Az ominózus mondat óta már nem így gondolom. Buta, ostoba és gonosz címmel búcsúztatni egy nagyszerű, a Heti Válasz szerkesztőinél nagyságrendekkel tisztességesebb embert – bunkóság ez, nincs rá jobb szó.

Nem „Gyurcsány bizalmasa” halt meg március 10-én, hanem egy nagyszerű ember.

Magyarok közt egy európai.