Egy másik ország
Kihalt, néma tájon ügetek, saját önnön lábaimat használom lovaglásra. Néha nyerítek - még a lovam is kilopták alólam. A jövő már elkezdődött...
Kihalt, néma tájon ügetek, saját önnön lábaimat használom lovaglásra. Néha nyerítek - még a lovam is kilopták alólam. A jövő már elkezdődött, sőt, be is befejeződött: így élünk, nincs már itt semmi, az ország szét van lopva, ahogyan kell. Messze földre vitték a darabjait, legutóbb valaki Kínában látta a Dél-Dunántúlt - szegény Magyarország, hogyan érezheti magát az idegen földekben!
Hazamegyek. A hazám még megmaradt, csak az országot vitték el idegen érdekből kifolyólag. Kinézek az ablakomon, szorosan markolom a párkányt, nehogy annak is lába kéljen. Nem csak az egyszeri vicc poénja jut az eszembe, hogy hú, de durva messze lakom! Hanem az is, hogy amit látok, az nincs.
Nincs, mert mindenki tudja, hogy ellopták. Vagyis hát: elloptuk. Mert itt senki nem lop rajtunk kívül. Aki elemel valamit, vagy népiesen megfúj, az is mi vagyunk, ő is közülünk való. Egy padban ültünk az általános iskolában, együtt tanultunk az érettségire, ugyanott voltunk katonák, egyetemisták és szerelmesek. Hazudókés becsapottak.
A pénzzel együtt a lopást is feltalálták, csak kezdetben még nem alapítványnak nevezték. És jó tudni, hogy tőlünk lopunk. Olyan nincs, hogy van a lopás, és vagyunk mi. Hiába próbálunk úgy tenni, mintha két különböző dologról lenne szó.
Legújabban a lopás mértékegysége az egy cuslág. Lehetne más is, Kaya Ibrahim, Tocsik, vagy Joszip Tot, de a cuslág jobb: könnyen kiejthető, ami az idegenforgalom szempontjából még jól jöhet valamikor.
Persze, azért vigyázni kell a cuslágozással. És nem csak azért, mert a névadó jelenleg előzetesben van. Szigorú őrizetben, ahol, tudjuk, bármi megtörténhet. Már olyat is láttunk, hogy a kihallgató ügyész tegezte a vádlottat, majd együtt mentek ebédelni.
De nem lenne jó, ha állampolgári hevületünkben esetleg túlcuslágoznánk magunkat. A cuslágozás ugyanis messzire vezet. Még kiderülhet, ami már ki is derült: hogy a tisztakezűek idejében is volt ám lenyúlás, nem is kevés. A Felcsút SE jelenlegi elnöke, igaz, akkor még miniszterelnökként, 2000-ben szintén cuslágozott a pénzelnyelő alapítványoknak.
Igaz, ők nem hazaárulásból kifolyólag, a karvalytőke feneketlen pénzéhségének engedve, hanem egy igaz ügy érdekében támogatták a cuslágozást. Egy új, szebb jövő érdekében utalták ki a pénzeket, míg ezek a mostaniak a gonosz hatalmának megőrzésén munkálkodnak. Semmi más nem érdekli őket, minthogy a haza sötétségbe legyen maradva. Ne fogjon lenni Magyar Gárda, és Wass Albertból ne váljék érettségi tétel.
És az is különbség, hogy ezek a mostaniak a saját zsebükre cuslágoznak, míg mi, annak idején, a vak is látja, kizárólag a köz érdekében tettük el a lóvét. Mert ha mi nem nyúljuk le, lenyúlja más, nálunk meg még mindig jobb helyen van, mintha másoknál lenne! Akkor már ugye inkább a magunkfajták tegyék el a pénzeket, inkább a mi zsebünkben cincogjon a forint és az euró. Mert ők idegen érdekek képviseletében tömik tele a zsebüket, ezzel szemben mi úgy tesszük el a zsozsót, hogy közben a Miatyánkot mormoljuk, és a haza üdve lebeg a lelki szemeink előtt.
Nem mindegy. Már jó ideje tudjuk, hogy a mi egykori MSZMP tagunk jó ember. Csak megtévesztették, vagy erőszakkal, zsarolással kényszeríttették az élcsapatba. (Gyere elvtárs, lesz lakás, kapsz telefont!) Szemben a jelenlegi hatalom egykori párttagjaival, akikről köztudott, hogy önként és dalolva tülekedtek a legjobbak közé. Kis munkásőrstrófákat dúdoltak, miközben egymást taposva szuszakolták be magukat az állampártba.
És ugyanígy voltunk az egykori ügynökökkel is. Akik munkatársaikról, barátaikról, családtagjaikról, netán még a szeretőjükről is jelentettek. A mi egykori ügynökeink, tudjuk, szerencsétlen, meghurcolt áldozatok. Az övéik gyalázatos gazemberek.
A mi cuslágozóink nekünk loptak, magyaroknak. Mi is hoztunk létre alapítványokat, de nem ám azért, hogy a saját hasznunkra használjuk ezeket. Kis, apró ügyeskedésekkel kezdtük, nem lehet azonnal a csúcsról indulni, oda fel kell érni. Lent kezdtük mi is: számla nélkül használjuk a szolgáltatást, amit egyfelől elítélünk, másfelől viszont sokkal olcsóbb. Más szemében az áfás számlát, a mi szemünkben még a Cuslagot sem.
Egy a tábor, egy a lopás. Mert az nem úgy van, hogy a jó oldalon soha senki! És a rosszak meg mindig, amikor csak módjukban áll. Jó, ők, amikor csak tehetik, rárontanak a nemzetre. De a lopás az mégis más. A lopásban az a jó, hogy mindenki tudja, hogy micsoda, és senki sem téveszti össze a sündisznóállással, vagy a hanyatt eséssel.
Csak zárójelben jegyzem meg, nem mintha ez bárkit is vigasztalna: tessék csak szétnézni a világban, ahol pénz van, ott mindig akad valaki jóember, aki megpróbálja azt ellopni. Van, aki a saját zsebére dolgozik, mert szőrösszívű, elvetemült gazember, míg mások nem az egyéni haszonszerzésben utaznak: ők a pártjuknak lopnak, hogy annak minél több legyen a számláján.
Tudjuk: egy eszme nem felelős azokért, akik hisznek benne.
Kinézek az ablakon. Látszólag minden megvan, őszi esők permeteznek, az emberek jönnek, mennek, mindenki tart valahová.
Vagy valakitől. Csak nehogy ők győzzenek! A másikak, akik nem mi vagyunk. Normális időkben az ilyen nem lenne kabinetkérdés. Hogy ki kormányoz, és ki vezet el bennünket a Kánaán kapujába.
Most azonban minden másképp van. Mindkét oldalon mumusok ülnek, akik rosszat akarnak a többieknek. A másikaknak, azoknak, akik, nem mi vagyunk.
Erősen szorítom az ablak szárnyait - amit megfogok, azt nem tudják elvenni tőlem. Körülhordom fáradt tekintetem a tájon: minden a helyén van. Megvannak a vasúti sínek, a szántóföldek is ugyanott terülnek el, ahol tegnap hagytam őket.
Pedig most már hetek óta másról sem hallani, hogy mindent elloptak.
Kétségeim vannak. Nem kicsik: nagyok.
Ha itt tényleg minden el van lopva, akkor lehet, hogy ez a sok minden, ami van, nem is mi vagyunk, hanem egy másik ország?
Az Amerikai Magyar Népszava Szabadság - www.nepszava.com - számára írt cikk írott változata
