Mindenki vegyen magának még egy dinnyét! Még jobb, ha rögtön kettőt. Mert veszélyben a haza, de a magyar dinnyetermelők mindenképpen. Kedvező volt az időjárás, jóra sikeredett a termés - most meg ez a baj. Hogy nem rohadt a földbe a dinnye és a ciklusa is összeérett a külföldivel. Meg valamennyire saját magával is, ezért aztán egyszerre kerül a temérdek dinnye a piacra. Ennek a hazai vásárlóközönségnek, amelyet ugye ismerünk már, mint a rossz pénzt, lehetetlen ennyi dinnyét eladni.

Pedig jó lenne, ha megvennék a sok dinnyét, mert különben rárohad a termelőkre. Azon nincs vita, hogy a magyar görögdinnye finom, mindenki tudja.

Mégsem eszünk elég dinnyét. Most mondta a vidékfejlesztési miniszter, a magyar repülés (aviatika) úttörőjéről, Liszt Ferencről elnevezett repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján, hogy fejenként mindössze 4 kiló dinnyét eszik a magyar.

Ez nagyon kevés, szégyelljük magunkat!

Azt nem mondta a miniszter, hogy más nemzetek mennyi dinnyét esznek, hol állunk ezzel a négy kilóval Európában, a világban, vagy teszem azt, a régió vonatkozásában. Sereghajtók vagyunk-e vagy a tisztes középmezőny tagjai.

Persze, nem is ez a fontos, a lényeg, hogy a dinnye egészséges. Idáig ezt nem tudtuk a dinnyéről, amikor a piacon hozzáértést mímelve kopogtattuk, csak azt tudtuk, hogyha jót fogunk ki, akkor olyan édes, mint a méz.

Mostanra az is kiderült, hogy a dinnye egészséges. Hogy a külföldi dinnye is tele van-e egészséggel, vagy csak a magyar, arra nem tért ki a miniszter úr - ő érthető okokból a magyar dinnyéről beszélt. Jót tesz az egészségnek, mondta, és még az élettani hatásai is kedvezők.

Hogy ez utóbbi konkrétan mit jelent, az nem derült ki. Alacsonyabb vérnyomást, szebb székletet - nyilván már indult a gép, nem volt rá idő, hogy részletesebben belemenjen.

Csak annyi jött le az egészből, hogy vegyünk több dinnyét. Nemcsak, mert finom és egészséges, hanem mert ez hazafias cselekedet is lenne a részünkről.

Nekem nincs ellenemre, hogy vegyek még egy dinnyét: gyerekkorom óta szeretem ezt a gyümölcsöt.  Csak egy dolgot felejtett el a miniszter úr megemlíteni. Nem is tudom, mondjam-e, annyira egyszerű, hogy szinte szégyell az ember ilyennel előhozakodni. Még kiröhögnének egykori egyetemista társaim, akik, ellentétben velem, igazi közgazdászok lettek.

Főleg a Matolcsy félék, a szokatlan megoldások hívei.

Szóval: ha mondjuk, olcsóbban adnák a dinnyét! Gondoljátok meg, proletárok! Mert most nem azért nem veszünk még egyet, vagy még inkább, még kettőt, mert nem szeretjük a magyar termelőt.

Szeretjük, nála jobban csak az anyánkat meg a gyerekünket szeretjük. Ha tehetnénk, az összes magyar termelőt a keblünkre ölelnénk, és közben lábon megvennénk mind a dinnyéjüket.

Csak hát a mi pénztárcánk is véges. Talán, ha a termelő és a miniszter összedugná az okos fejét, hogy miként lehetne olcsóbban adni a drága dinnyét, akkor azzal előbbre lehetne vinni ezt az ügyet.

Mert az nem elég, hogy a dinnye egészséges, és kedvezők az élettani hatásai. Tesz rá a magyar, magasról. A barack is egészséges, meg az alma is, a szilváról nem is szólva.

Csak az áruk nem egészséges. Vagy a fizetésünk.

A kettőt kellene valahogy összhangba hozni. És akkor mi magyar vásárlók már azon sem ütköznénk meg, hogy a Liszt Ferenc repülőtér várójában egy magát miniszternek nevező hivatalnok azzal a hülyeséggel etet bennünket, hogy a dinnye egészséges.

Ha meg tudjuk fizetni, nem kell a rizsa: nekünk az is elég, hogy a görögdinnye finom, és megfizethető.