Itt adták ki a Népszabadságot, a Nők Lapját, a Ludas Matyit, a Magyarországot, - utóbbi nem tévesztendő össze a későbbi Új Magyarországgal-, valamint az összes egyetemi-, és üzemi lapot.
Én akkoriban a Ludas Matyinál dolgoztam, ami fiatal koromra való tekintettel igen szép szakmai jövőt sejtetett. Nem is a fizetés miatt, az, gondolom, ugyanannyi lehetett, mint más helyeken – a szocializmusban kínosan ügyeltek arra, hogy ne legyenek nagy jövedelmi különbségek a juttatások között -, ám a társaság valóban illusztris volt. A magyar humor legjobbjaival ülhettem egy asztalnál az üzemi étkezdében.
Demszky Gábor akkoriban a Hírlapkiadó Vállalatnak egy színvonalas, ám csak igen kevesek által ismert lapjánál, a Világosságnál dolgozott. Kezdetben csak látásból ismertük egymást – mivel már akkoriban is egyidősek voltunk, köszöntünk egymásnak.
Egy nap aztán számomra teljesen váratlanul odaült mellém egy üres székre. Már ez is némiképp szentségtörésnek számított – nem az, hogy mellém ült, hanem hogy a mi asztalunkhoz. A Hírlapkiadó üzemi étkezdéjében ugyanis szigorú kasztrendszer uralkodott: volt a két nagy asztaltársaság, az Árkus József vezette Ludas Matyi, valamint a Pálfy József által vezérelt Magyarország. Ezekhez az asztalokhoz „idegeneknek” leülni csak külön engedéllyel lehetett. (Mondanom sem kell, hogy ezeket az engedélyeket nem én adtam ki).
Demszky azonban ezt nem tudta, vagy inkább nem akarta tudni. De nem is ez volt a fő baj, hogy odaült, hanem hogy beszélgetni kezdett. Ekkor már tudtam róla, hogy köze van a Beszélőhöz, meg hogy Hodosán Róza nevű feleségével együtt illegális nyomdát is üzemeltet valahol a belvárosban (később vidéken), de amikor a Hírlapkiadó étkezdéjében belekezdett a mondandójába, azt hittem, megfagy a levegő.
Pénteken repülő egyetem lesz, mondta Demszky Gábor anélkül, hogy akár egy kicsit is lehalkította volna a hangját. Mint a világ dolgai iránt érdeklődő fiatalember, akkor már hallottam a demokratikus ellenzék által szervezett repülő egyetemről, amely azért kapta ezt az érdekes nevet, mert a hatóságok megtévesztése céljából minden alkalommal másik lakásban tartották.
Nem lehetne máshol és főleg halkabban beszélni erről?- kérdeztem újdonsült székszomszédomat kissé idegesen. Nem érdekes, mondta Demszky. Gyere el pénteken, szólj néhány pénzes ismerősödnek is. A belépő ugyan ingyenes, de támogatni lehet a SZETÁT (Szegényeket Támogató alap).
Mondd csak, téged nem zavar, hogy ahol most beszélgetünk, az országos átlagnál jóval magasabb az egy főre eső párttitkárok száma?- kérdeztem rémülten. - Nem, mondta, már miért zavarna?
Nekem azért ez így egy kicsit kellemetlen, válaszoltam, még csak egy éve dolgozom a Ludasnál, és még szeretnék néhány évet itt eltölteni.
Így is történt: én még maradtam kilenc évig, Demszkyt azonban néhány hónappal később kirúgták a Hírlapkiadótól.
A rendszerváltozás után Budapest első és mindmáig utolsó főpolgármestere lett – kár, hogy a már fiatalon sem jelentős taktikai érzéke ezen a magas poszton sem vált erősségévé.