Most & Itt

Csomagolástechnika

A Vezénylő Tábornok már megint jól elzavarta a kormányt. Azt mondta nekik, hogy kezdhetnek csomagolni. Kormányelzavarásban nagyon jó a Vezénylő...

A Vezénylő Tábornok már megint jól elzavarta a kormányt. Azt mondta nekik, hogy kezdhetnek csomagolni. Kormányelzavarásban nagyon jó a Vezénylő Tábornok, gyakorlata van benne, ismeri az összes fifikát, trükköt, ami az ilyenhez kell. Mondhatnánk, kormányt ő tud a legjobban elzavarni, ha valahol kormányzavarásra van szükség, bátran lehet őt ajánlani.

Nem ez az első kormányelzavarása a Vezénylő Tábornoknak - a legemlékezetesebb az volt, amikor néhány évvel ezelőtt adott a kormánynak 72 órát. Persze, szokása szerint, jól kiszúrt a kormánnyal, szegény kormány, csak kapkodta a fejét, kereste a 72 órát, de nem találta sehol. Szőrén-szálán eltűnt mind, senki sem tudta, hova lettek. Lehet, beletették az órákat egy nagy, össznépi Nokiás dobozba, mikor meg kinyitották a dobozt, nem volt benne semmi.

Eltűntek az órák, mintha soha nem is lettek volna. Varázslat volt ez, valódi illúzió, mi meg csak motoztunk az eltűnt idő nyomában.

Ezúttal megint a harcos oldalát mutatta a Vezénylő Tábornok. Majdnem olyan harcias volt, mint jó húsz évvel ezelőtt, amikor távozásra szólította fel az oroszokat. Akik egyébként már távozóban voltak, Orbán beszéde idején már javában folytak az orosz csapatok kivonulásáról szóló tárgyalások.

De azért mégis jó volt, hogy akadt egy honfitársunk, aki még nagy bátran utánuk kiabált. Menekültek is, ameddig láttak: saját szemünkkel tapasztaltuk, hogy meg sem álltak Moszkváig.

Most a kormány lett megint alaposan elzavarva. Kezdhetnek csomagolni, üzente a Vezénylő Tábornok Bajnai Gordon kormányának. Aki egyébként akkor sem maradt volna, ha ezer Orbán kéri erre. Bajnai ugyanis, már hivatalba lépésekor, közel egy évvel ezelőtt megmondta: csak a választásokig vállalja, utána más tervei vannak. Vélhetőleg pihen valamennyit, majd visszatér az üzlet világába.

Úgyhogy, szép gondolat volt felszólítani a csomagolásra. Bár, ha úgy vesszük fölösleges. Bajnai, akárcsak az oroszok anno, ment volna Orbán nélkül is.

Persze, nem is neki szólt a felszólítás, hanem Orbán választott népének. Akik meglehetősen nagy számban jelentek meg a Vezénylő Tábornok ünnepi szeánszán, és várták, hogy örök és megbonthatatlan vezérük mondjon végre valamit.

Orbán azonban megint nem mondott semmit. Olyan volt, mint a Karinthy Frigyes által feltalált nem repülő repülőgép. Melynek, tudjuk, sok más előnye mellett az is a javára írandó, hogy nemcsak akkor nem repül, ha működik, de akkor sem, ha elromlik.

Orbán nemcsak akkor nem mond semmit, ha akar valamit mondani - akkor sem mond semmit, ha nem akar.

Most nagyon nem akart. Már egy jó ideje nem akar semmit mondani, Orbán Győző fia éli a győzelemre esélyesek életét, hátradőlve a karosszékében várja, hogy eljöjjön az ő ideje, és szájába repüljön a jól megérdemelt. Mert tudja, ha bármit mond, azzal csak szavazatokat veszít. Így történt ez a nyugdíjasok esetében is - kár volt megszólalni, azonnal negyedmillió szavazóval lett kevesebbje a Fidesznek. (Azóta visszaszerezték, annyira sikeresen hallgattak).

Nem lehetett könnyű, de a Vezénylő Tábornok most ezt a feladatot is megoldotta. Rezgett a léc, már-már úgy volt, hogy talán mégis kiszalad a száján valami konkrét, de végül sikerült a mutatvány: úgy tenni, mintha mondana valamit, közben pedig, nem. Nem csoda, ha a hívek üdvözült örömmel és hatalmas ovációval fogadták az egyetlen kézzelfoghatónak látszó bejelentést: kezdjen el a kormány csomagolni.

Már csak alig néhány napot kell aludnunk, és jönnek a tisztakezűek. Akik még soha nem hazudtak, akik még soha egyetlen elbitangolt forintot nem vágtak zsebre. Akik nem a saját pecsenyéjüket sütögetik, akiknek kizárólag a haza üdve lebeg a szemük előtt.

Orbán persze nem üres kézzel érkezik, konkrét tervei vannak, ám csak kevesen, az igazán beavatottak tudják, hogy mi lesz a csomagjában. Amúgy mindegy is, a fő, hogy a pakkot tőle kapjuk. A zembereknek mindent be lehet adni, csak ügyesen kell becsomagolni. Aki emlékszik még az 1998-2002 között történtekre, joggal aggódik, hogy az új Orbán-csomag sok-sok Nokiás dobozba fog majd csak beleférni.

Most & Itt
2010.03.16 12:03

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.