Most & Itt

Csodák csak a mesékben vannak

Riasztó hírek érkeznek mostanában a csantavéri kis mesemondóról. Nem jött össze neki Magyarországon a csoda, kitelt az ideje a veszprémi...

Riasztó hírek érkeznek mostanában a csantavéri kis mesemondóról. Nem jött össze neki Magyarországon a csoda, kitelt az ideje a veszprémi színháznál.

Az ősztől futó darabokban nincs már rá szükség, az új műsorhoz új fiú kell. Utasi Árpi, aki sokak megdöbbenésére megnyerte a Csillag születik versenyt, most szülőfalujában, az iskolapadban birkózik a tananyaggal. És persze nem csak azt próbálja megérteni, amit a tanárok oktatnak a számára, de azt is, ami az utóbbi bő egy esztendőben vele történt.

Tisztelettel jelezném: nem lesz könnyű. Már akkor látszott, hogy baj lesz, amikor hősünk először tűnt fel a képernyőn. Első alkalommal még aranyos volt, amit csinált, másodszorra ismétlésnek tűnt, harmadszorra pedig szánalmasnak. Versenyzőtársai közül a legtöbben felkészültebbek és tehetségesebbek voltak nála, de ez a zsűrit – és az őket foglalkoztató kereskedelmi csatorna szerkesztőit - valamiért nem érdekelte. Talán a közönség is nyomást gyakorolt a tévésekre, de az is lehet, hogy maguktól döntöttek úgy: szükségük van erre a kis emberre. Egy romlatlan fiúra, aki azáltal is emeli a nézettséget, hogy a nagy és elembertelenedett világ polgárainak megmutatja: érdemes hinni az egyszerű és tiszta mesékben.

Már a verseny során is jelentkeztek a nehézségek, s néhány forduló elteltével a zsűri is elpártolt mellőle. Egyedül Fábry zsűritag tartott ki kis védence mellett, talán még a szükségesnél is jobban a hóna alá nyúlt: lemezt, szereplési lehetőséget ígért neki. Árpi végül megnyerte a versenyt, övé lett a sok pénz és persze megkapta a fődíjként felajánlott csodaautót.
Maradt a beígért nagy álom: Árpi tizenöt évesen színésznek állt, a veszprémi színháztól kapott szerepet. A darab ment is egy ideig, ám mostanra kiderült, a továbbiakban nem tartanak igényt a szolgálatára. Minden úgy történt, amint az várható volt: az újdonság varázsa tovatűnt, a szürke hétköznapok pedig mást követelnek az embertől, mint az ünnepnapok. Itt már nem elegendő, ha valaki egyszer véletlenül kilövi a felsősarkot. Több kell ennél: felkészültség, tehetség, és kitartás.

Árpi most visszaült az iskolapadba. Segítettek-e rajta azok, akik elhúzták előtte a mézesmadzagot, vagy éppen súlyos károkat okoztak neki? Én az utóbbira voksolnék. Persze, ha szerencséje van a kis mesemondónak, még kiheverheti, ami vele történt. S ha ereje is lesz hozzá, korrigálhatja a nézettségért mindenre képes felnőttek hibáját. Azokét, akik feldobták a magasba, aztán, amikor már nem tudtak mit kezdeni vele, magára hagyták.
De azért még nincs veszve minden: Árpi alig múlt tizenöt éves, belőle még bármi lehet: esztergályos, autószerelő, konyhakertész – a történtek ellenére talán még boldog ember is.

A Metropol - www.metropol.hu - számára írt cikk írott változata

 

 

 

Most & Itt
2008.09.14 12:09

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.