Az ő csapataik. Nekünk, magyar polgároknak nincsenek csapataink. Mi nem harcolunk, mert békében élünk magunkkal és a világgal. Nem vágyunk háborúzni senkivel, utáljuk az ellenségeskedést, nem keressük a bajt ott, ahol nincs.

Orbán Viktor viszont most azt teszi, amihez egyedül ért. Nem kormányoz, mert az macerás és körülményes, helyette uralkodik és csatázik. Harcban áll a világgal, mert báncsák a magyart. A magyar embereket báncsa a külföld, márpedig mink, büszke magyarok, úgyis, mint szabadságszerető nép, nem leszünk gyarmat.

Sokkal egyszerűbb hülyeségeket gondolni, mint felfogni, hogy mi történik a világban.

Ezért szabadította magára (és ránk) az Európai Uniót, az Egyesült Államokat.

Harcban áll a Vezénylő Tábornok, de nem az ellenséggel, hanem a saját démonaival küzd. Van egy kényszerképzete a világról - avítt, árvalányhajas, kissé ázsiai ízű, korszerűtlen és korrupt ez a vízió -, és ehhez próbálja igazítani a valóságot.

Idehaza ez még elmegy, mert a kétharmad mindent megszavaz, ami formailag törvénytervezetnek látszik. Ám a valódi világ, az, ami Magyarország határain kívül esik, bonyolultabb ennél. Vannak a Földnek olyan országai – ezeket általában demokráciának hívják -, ahol a verseny nem bűn, hanem állapot, és a szabad véleménynyilvánítás nem kegy, hanem alapvető emberi jog. Ebben a létező világban szintén vannak jók, és vannak rosszak, tisztességesek éppúgy, mint gazemberek, ám ezeken a helyeken még véletlenül sem keverik őket össze egymással.

Nálunk minden másképpen van. Igaz, nem kell csodálkozni, megmondták már 2010 előtt, hogy ha megszerzik a hatalmat, akkor annyira átalakítják az országot, hogy rá sem ismerünk. Talán ez az egyetlen ígéret, amit betartottak: Magyarország ma már nem az a hely, ami néhány évvel ezelőtt volt.

Magyarország mára egy ideges, rosszkedvű, magával és a világgal veszekedő, nemzetközi szinten lesajnált országgá vált. Versenyképességünk romlik, megítélésünk a béka feneke alatt, a befektetők, akik semmit sem utálnak jobban, mint a korrupciót és a kiszámíthatatlan gazdasági környezetet, menekülnek.

Nem csak a tőke menekül persze, de az adóhivatal első embere is eltűnt. Utoljára a bécsi repülőtéren látták, a hivatalos indoklás szerint szabadságra ment. Hogy hová távozott alelnökével együtt, és hogy mikor tér haza, azt nem tudni. Lehet, hogy nyolcvan évre titkosították. Jobb híján maradnak a találgatások, egyesek szerint Vida Ildikót „fagyasztják”, hogy ne legyen szem előtt, míg tart a botrány.

A miniszterelnök is eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Szóvivője szerint Svájcban pihen a családjával. Pedig, az amerikai kitiltások, vagy az internetadót követő Nemzeti Felháborodás ügyében lenne mit mondania. Mindkét témát alacsonyabb kommunikációs szintre diszpózta: Rogánnak, Lázárnak már úgyis mindegy, égethetik magukat ezerrel, szegény Németh Szilárd meg még annyira sem számít. Tucatáruk a Fidesz nevű nagyáruházban, kívánságra kicserélhetők.

Ami az amerikai kitiltási ügyet illeti, nem lehet elégszer elmondani: ez nem az amerikaiak ügye. Ha van magyar ügy, akkor ez bizonyosan az: itt ugyanis nem az a lényeg, hogy az amerikaiak nem engedik be az országukba hat, vélhetően igen magas beosztásban lévő honfitársunkat. Ez csupán következmény. A lényeg, hogy ezek a honfitársaink a gyanú szerint legalábbis, bűncselekményeket követtek el.

Loptak a közös kosárból, zsebre vágták a magyar emberek milliárdjait, és a nekik tulajdonított korrupció, a kormányzat legmagasabb szintjéig ér.

Ennek fényében gondolták sokan, hogy az internetadó bedobása csupán gumicsont volt: inkább erre rongyoljon rá a nép, mint tyúk a nokedlire, még mindig jobb, mintha belegondolnának a kitiltási ügy mélyebb összefüggéseibe.

Amennyiben tényleg gumicsont volt, akkor alaposan elszámolták magukat az urak: vasárnap tízezrek tüntettek, kedden este pedig – a Reuters becslése szerint - százezer ember vonult az utcára. Többségükben fiatalok, azok a tízen- és huszonévesek, akiket korábban nemigen lehetett tüntetéseken látni. Most nem a szüleik és a nagyszüleik vonultak az ő jövőjükért, mint korábban - ezúttal maguk vették kezükbe a sorsukat.

Klasszikussal szólva: a helyzet reménytelen, de nem komoly.

Talán mégsem leszünk Orbán-gyarmat.