Egy viszonylag friss publicisztika nyomán többen máris közjogi Bikicsunájként említik Schmitt Pált, a Magyar Köztársaság nemrégiben hivatalba lépett elnökét. Amellett, hogy az ügynek vannak pozitív oldalai, lévén a magyar humor feltámadásának jeleként is értelmezhető, óvnék mindenkit attól, hogy Schmitt Pált Bikicsunájnak nevezze. Nemcsak azért, mert ennek mindenféle, ma beláthatatlan, ám várhatóan nem kellemes következményei lehetnek – lásd még tervezett médiacsomag – de azért is, mert a Bikicsunáj néven elhíresült Szarka László nem szolgált rá erre az összehasonlításra.

Szarka Lászlónak ugyanis mindezidáig annyi a bűne, hogy az Alphaville nevű zenekar Big in Japan című dalát kamu szöveggel énekelte egy tehetségkutató válogatáson, ám ezzel nem okozott komolyabb károkat az országnak. (Hacsak a Facebook rajongók ízlésvilágában bekövetkezett kicsiny ficamokat nem tekintjük számottevő rombolásnak.) A teljesség igénye nélkül, de a tisztesség kedvéért tegyük még hozzá, hogy a valódi Bikicsunáj – szemben Schmitt Pállal -, nem rendelkezik több százmilliót érő budai ingatlanokkal, s nem fejezte ki öles nyelvcsapásokkal lojalitását az összes létező rendszerek irányában.

Talán ezért is van, hogy Szarka László soha nem érzett késztetést arra, hogy a Zembere Kembere legyen. Ha volt is benne ilyesfajta motosz, nyilván jó oka volt rá, hogy azt gondosan eltitkolja az őt kedvelő nagyszámú rajongója elől.

Mindezzel csak azt kívántam bevezetni, hogy jó, ha az ember időnként kiteszi a lábát az országból. Nem olvas újságot, nem hallgat rádiót, nem néz tévét, még az internetet is kerüli. Hanem üdül, és nyaral: szabad emberként, távoli tájakon, a tűző napon tűnődik a nemzeti együttműködésről.

Jó dolog az ilyen testet-lelket felüdítő pihenés, már csak azért is, mert hazatérve kiderül, hogy idehaza semmi sem változott. A szabadságharc zavartalanul folyik, talán csak annyi történt, hogy a Nemzetközi Valutaalappal szembeni ellenérzéseink még a korábbinál is mélyebbek és megalapozottabbak lettek.

És ha lehet, még szignifikánsabb az igény, hogy a magyar ismét független, önálló népként szolgálja a haladás ügyét, dacolva a nemzetközi nagytőke által kavart erős, ám távolról sem legyőzhetetlen hullámokkal. Erre szavaztak a zemberek, meg persze arra, hogy a rendszereken átívelő, csak történelmi léptékkel mérhető Schmitt Pál legyen a Második Orbán Köztársaság elnöke. És hát a nagyarányú és azonnali adócsökkentésre is szavaztak, és e tekintetben senkit se tévesszen meg, hogy ennek egyelőre még a körvonalai sem mutatkoznak - a zemberek nem a körvonalakra szavaztak, hanem arra, amit a Második Orbán Köztársaság miniszterelnöke és pártja megígért nekik.

Jelenleg ugyan úgy tűnik, hogy cigányútra tévedt a magyar demokrácia ügye ügye, sőt, mintha még némi kis diktatúra is csírázni tetszene ott fönn, a zemberek számára elérhetetlenül távoli csúcsokon. De még nem dőlt el semmi, még csak mostanában fog majd kiderülni, hogy hagyott-e nyomot az elmúlt húsz esztendő a zemberekben. Hogy elegük lesz a semmitmondó szlogenekből, és elküldik melegebb éghajlatra az őket hülyének néző és megvezetni szándékozó politikusokat. Vagy, és ez is benne van a pakliban, végérvényesen visszakívánkoznak a biztonságot kínáló, ám unalmas, és még a mostani rendszernél is hazugabb egypártrendszeri burok-világba.

A közjogi Bikicsunájként is emlegetett legfőbb méltóság – tőle tudjuk -, nem lesz ellensúlya a demokráciát korlátozni kívánó törekvéseknek. Ettől függetlenül, más ellensúlyok még lehetnek. Sőt, éppen hogy csak azok lehetnek - még akkor is, ha speciel Stumpf alkotmánybíráról nehéz feltételezni, hogy szembeszegüljön az őt a magas posztra állító gazda akaratával.

Jelen helyzetben tehát inkább csehül, mintsem jól áll a magyar demokrácia szénája. Cigányútra tévedt a mi nehezen kiharcolt, sokak számára inkább keserűséget hozó, de többé-kevésbé mégiscsak működő demokráciánk.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata