Cigányúton
Nehéz helyzetben van a zsűri. Az Önök sokat próbált krónikása tanácstalanul ül a laptopja előtt. Keresi a szavakat, mert írni kellene a miskolci...
Nehéz helyzetben van a zsűri. Az Önök sokat próbált krónikása tanácstalanul ül a laptopja előtt. Keresi a szavakat, mert írni kellene a miskolci esetről, pontosabban arról, ami mögötte van.
Bármit írok, kiveri a biztosítékot. Sértődések lesznek, megütközések. Egyfelől, hogy ugyan mi mást is várhattak volna ettől. Ismerjük, mint a rossz pénzt, naná, hogy védi a cigányokat.
A másik oldalról meg azt kapom, hogy tőlem nem ezt várták. Hogy már én is bántom azokat, akiket mindenki más is bánt.
Helyzet van. Nem most kezdődött, de most már nyilvánvaló, hogy az utolsó órák egyikében vagyunk.
A miskolci rendőrkapitányt újból Pásztor Albertnek hívják. Volt 24 olyan óra, amikor nem így hívták. Nem Pásztor Albert változtatta meg a nevét - az ő beosztását változtatták meg. Mint utóbb kiderült, átmenetileg.
Pásztor Albert egy múlt pénteki interjúban azt találta mondani, hogy Miskolcon az elmúlt két hónapban elkövetett bűncselekmények tettesei mind cigányok voltak. Ami számszakilag biztosan igaz, legalábbis, ami a felderített bűneseteket illeti.
De ilyet mondani több mint bűn: hiba.
Az országos rendőrkapitány - az igazságügy-miniszter utasítására azonnal leváltotta Pásztor Albertet. Hivatalosan persze nem leváltották, hanem áthelyezték. Hogy hova helyezték át, azt talán még az érintettek – áthelyezett és az őt áthelyezők – sem tudták.
Nem is volt szükséges tudni: mire Pásztor Albert új állomáshelyén munkára jelentkezhetett volna, már a régi-új munkahelyére kellett mennie dolgozni.
Közben szimpátiatüntetést is szerveztek Miskolcra, s mikor a demonstráció okafogyottá vált, nem fújták le a megmozdulást. Ha már olyan jól nekiveselkedtek, felhergelték magukat, akkor ugye egészségileg is káros lett volna, ha nem vezetik le valahol a felgyülemlett feszültséget. Aki már beleélte magát a cigányozásba, valamint az ezzel a tevékenységgel rokon zsidózásba - és bonuszként még gyurcsányozni is szeretett volna -, attól embertelenség lett volna hirtelen elvonni a beígért ajándékot.
Szép kis társaság jött össze Miskolcon, árpádsávos zászlók árnyékában. (Egy volt a tábor, s egy a zászló). Ezúttal nem csak a Kossuth térről ismert szerencsétlenek tették tiszteletüket, hanem azok is, akik általában a másik oldalon szoktak állni.
Pásztor Albert ugyanis hős lett. Nem azért, amit mondott, hanem azok miatt, akik miatt mondta. Az vitte a tüntetőket egyazon légtérbe, hogy különböző okból ugyan, de –fogalmazzunk visszafogottan - nem kedvelik a cigányokat.
Már egy kis gyűlölet is épp elég ahhoz, hogy máskülönben egyet nem értő emberek összefogjanak.
Amiről idáig írtam, az a felszín. Merthogy az egyre vadabbul hullámzó vizek mélyén igen komoly, és nagyon félelmetes indulatok feszülnek.
Vegyük végre tudomásul: az, hogy cigánybűnözés valóban nem létezik, attól még cigányemberek által elkövetett bűncselekmények vannak. Ezek az emberek, nem azért bűnöznek, mert cigányok, hanem azért, mert bűnözők. Nem a génjeikben hordozzák a bűnt – hanem mert rosszkor születtek, rossz helyre. Tengernyi rosszat láttak maguk körül - talán már a szüleik is úgy nőttek fel, hogy esélyük sem volt arra, hogy valakitől jót tanuljanak.
Ez az érem egyik oldala. A másik meg, hogy ezek a bűnözők éppen a saját véreiknek ártanak a legtöbbet. Miattuk halljuk a riportokban, hogy tiszta, rendes cigányembereket nem engednek be bunkó biztonsági emberek egyes szórakozóhelyekre, miközben világosabb bőrű társaik gond nélkül bemehetnek. Miattuk van, hogy tisztes, rendesen dolgozni akaró cigányembereket nem vesznek fel munkahelyekre, miközben világosabb színű embertársaik ugyanott, ugyanolyan végzettséggel simán kapnak munkát.
Sokféle igazság keveredik ebben a nagyon szomorú történetben. Mert azoknak is igazuk van, akik féltik a házukat, a megtermelt javaikat, az életüket az egyre gyakoribb és durvább gazemberektől.
Ez a történet nem csupán a cigányemberekről szól. Hanem rólunk, mindnyájunkról, akik itt szeretünk élni, ebben a huzatosnak mondott Kárpát-medencében.
És azoknak is igazuk van, akik azt mondják, hogy már régen, sok kormánnyal ezelőtt, megoldást kellett volna találni. Mert most – cigányok és nem cigányok – egyetlen nagy időzített bombán ülünk. Nem tudni, hogy pontosan mikor robban, de ahhoz nem kell képzett tűzszerésznek lenni, hogy megállapítsuk: a gyújtózsinór már nagyon a vége felé jár.
A következő kormánynak - bárki is legyen a vezetője – nagyon sok problémával kell szembenéznie. De két megoldandó feladattal mindenképpen.
Az egyik a nyugdíjak kérdése, miszerint egyre kevesebb aktív dolgozó adójából kell „eltartani” egyre több inaktívat.
A másik az, ami ma a cigánysággal történik. A cigányság ugyanis magára lett hagyva. Elsősorban nem a nem-cigányok hagyták őket magukra, hanem –tisztelet a kivételnek –a saját vezetőik.
A cigányok ugyanis legalább annyira megosztottak, mint a nem cigányok társadalma.
Ahol Kolompár Orbán ott van, ott nincs ott Farkas Flórián.
És akkor még nem szóltunk a cigányértelmiségiek felelősségéről. Mert az bizony édeskevés, hogy a cigányemberek kárára elkövetett jogsértések ellen felemeljék a szavukat. Ez a felemelt szó ugyanis akkor lehet hiteles, ha nemcsak védelmezik, hanem tanítják is az embereket. Viselkedni, iskolázottabbnak lenni, dolgozni.
Nem lehet ma ebben az ügyben okosat mondani. Illetve csak okosat mondani lehet, megoldást találni annál nehezebb.
Nem véletlenül kezdtem azzal, hogy a zsűri nehéz helyzetben van. A magas grémiumnak egyszerre kell igazat adni azoknak, akik szerint gazemberség cigánybűnözésről beszélni. S igazuk van valahol azoknak is, akik a gyerekeik életét féltik, mert attól tartanak, hogy a mobiltelefonjukkal együtt esetleg az életüket is elveszik.
Megoldást kell találni, minél hamarabb. Ordas indulatok, sunyi szándékok és politikai haszonlesés nélkül.
A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
Bármit írok, kiveri a biztosítékot. Sértődések lesznek, megütközések. Egyfelől, hogy ugyan mi mást is várhattak volna ettől. Ismerjük, mint a rossz pénzt, naná, hogy védi a cigányokat.
A másik oldalról meg azt kapom, hogy tőlem nem ezt várták. Hogy már én is bántom azokat, akiket mindenki más is bánt.
Helyzet van. Nem most kezdődött, de most már nyilvánvaló, hogy az utolsó órák egyikében vagyunk.
A miskolci rendőrkapitányt újból Pásztor Albertnek hívják. Volt 24 olyan óra, amikor nem így hívták. Nem Pásztor Albert változtatta meg a nevét - az ő beosztását változtatták meg. Mint utóbb kiderült, átmenetileg.
Pásztor Albert egy múlt pénteki interjúban azt találta mondani, hogy Miskolcon az elmúlt két hónapban elkövetett bűncselekmények tettesei mind cigányok voltak. Ami számszakilag biztosan igaz, legalábbis, ami a felderített bűneseteket illeti.
De ilyet mondani több mint bűn: hiba.
Az országos rendőrkapitány - az igazságügy-miniszter utasítására azonnal leváltotta Pásztor Albertet. Hivatalosan persze nem leváltották, hanem áthelyezték. Hogy hova helyezték át, azt talán még az érintettek – áthelyezett és az őt áthelyezők – sem tudták.
Nem is volt szükséges tudni: mire Pásztor Albert új állomáshelyén munkára jelentkezhetett volna, már a régi-új munkahelyére kellett mennie dolgozni.
Közben szimpátiatüntetést is szerveztek Miskolcra, s mikor a demonstráció okafogyottá vált, nem fújták le a megmozdulást. Ha már olyan jól nekiveselkedtek, felhergelték magukat, akkor ugye egészségileg is káros lett volna, ha nem vezetik le valahol a felgyülemlett feszültséget. Aki már beleélte magát a cigányozásba, valamint az ezzel a tevékenységgel rokon zsidózásba - és bonuszként még gyurcsányozni is szeretett volna -, attól embertelenség lett volna hirtelen elvonni a beígért ajándékot.
Szép kis társaság jött össze Miskolcon, árpádsávos zászlók árnyékában. (Egy volt a tábor, s egy a zászló). Ezúttal nem csak a Kossuth térről ismert szerencsétlenek tették tiszteletüket, hanem azok is, akik általában a másik oldalon szoktak állni.
Pásztor Albert ugyanis hős lett. Nem azért, amit mondott, hanem azok miatt, akik miatt mondta. Az vitte a tüntetőket egyazon légtérbe, hogy különböző okból ugyan, de –fogalmazzunk visszafogottan - nem kedvelik a cigányokat.
Már egy kis gyűlölet is épp elég ahhoz, hogy máskülönben egyet nem értő emberek összefogjanak.
Amiről idáig írtam, az a felszín. Merthogy az egyre vadabbul hullámzó vizek mélyén igen komoly, és nagyon félelmetes indulatok feszülnek.
Vegyük végre tudomásul: az, hogy cigánybűnözés valóban nem létezik, attól még cigányemberek által elkövetett bűncselekmények vannak. Ezek az emberek, nem azért bűnöznek, mert cigányok, hanem azért, mert bűnözők. Nem a génjeikben hordozzák a bűnt – hanem mert rosszkor születtek, rossz helyre. Tengernyi rosszat láttak maguk körül - talán már a szüleik is úgy nőttek fel, hogy esélyük sem volt arra, hogy valakitől jót tanuljanak.
Ez az érem egyik oldala. A másik meg, hogy ezek a bűnözők éppen a saját véreiknek ártanak a legtöbbet. Miattuk halljuk a riportokban, hogy tiszta, rendes cigányembereket nem engednek be bunkó biztonsági emberek egyes szórakozóhelyekre, miközben világosabb bőrű társaik gond nélkül bemehetnek. Miattuk van, hogy tisztes, rendesen dolgozni akaró cigányembereket nem vesznek fel munkahelyekre, miközben világosabb színű embertársaik ugyanott, ugyanolyan végzettséggel simán kapnak munkát.
Sokféle igazság keveredik ebben a nagyon szomorú történetben. Mert azoknak is igazuk van, akik féltik a házukat, a megtermelt javaikat, az életüket az egyre gyakoribb és durvább gazemberektől.
Ez a történet nem csupán a cigányemberekről szól. Hanem rólunk, mindnyájunkról, akik itt szeretünk élni, ebben a huzatosnak mondott Kárpát-medencében.
És azoknak is igazuk van, akik azt mondják, hogy már régen, sok kormánnyal ezelőtt, megoldást kellett volna találni. Mert most – cigányok és nem cigányok – egyetlen nagy időzített bombán ülünk. Nem tudni, hogy pontosan mikor robban, de ahhoz nem kell képzett tűzszerésznek lenni, hogy megállapítsuk: a gyújtózsinór már nagyon a vége felé jár.
A következő kormánynak - bárki is legyen a vezetője – nagyon sok problémával kell szembenéznie. De két megoldandó feladattal mindenképpen.
Az egyik a nyugdíjak kérdése, miszerint egyre kevesebb aktív dolgozó adójából kell „eltartani” egyre több inaktívat.
A másik az, ami ma a cigánysággal történik. A cigányság ugyanis magára lett hagyva. Elsősorban nem a nem-cigányok hagyták őket magukra, hanem –tisztelet a kivételnek –a saját vezetőik.
A cigányok ugyanis legalább annyira megosztottak, mint a nem cigányok társadalma.
Ahol Kolompár Orbán ott van, ott nincs ott Farkas Flórián.
És akkor még nem szóltunk a cigányértelmiségiek felelősségéről. Mert az bizony édeskevés, hogy a cigányemberek kárára elkövetett jogsértések ellen felemeljék a szavukat. Ez a felemelt szó ugyanis akkor lehet hiteles, ha nemcsak védelmezik, hanem tanítják is az embereket. Viselkedni, iskolázottabbnak lenni, dolgozni.
Nem lehet ma ebben az ügyben okosat mondani. Illetve csak okosat mondani lehet, megoldást találni annál nehezebb.
Nem véletlenül kezdtem azzal, hogy a zsűri nehéz helyzetben van. A magas grémiumnak egyszerre kell igazat adni azoknak, akik szerint gazemberség cigánybűnözésről beszélni. S igazuk van valahol azoknak is, akik a gyerekeik életét féltik, mert attól tartanak, hogy a mobiltelefonjukkal együtt esetleg az életüket is elveszik.
Megoldást kell találni, minél hamarabb. Ordas indulatok, sunyi szándékok és politikai haszonlesés nélkül.
A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
