Most & Itt

Brutális rendőrhorda támadt a békés magyar emberekre

Megint az történt, ami 2006-ban: a brutális rendőrhorda rátámadt a békés magyar emberekre. Pedig, ezek a fekete ruhás emberek nem tettek mást...

Megint az történt, ami 2006-ban: a brutális rendőrhorda rátámadt a békés magyar emberekre.

Pedig, ezek a fekete ruhás emberek nem tettek mást, minthogy életvitelszerűen randalíroztak Budapesten. Átrendezték a várost, ahogyan szokták, autót gyújtottak fel, köveket, üvegeket dobáltak, hangrakétákat robbantottak.


Így szoktak a békés magyar emberek szórakozni, az ő köreikben ez egy viselkedési alapeset. Sajnos, a brutális rendőrök mindenbe belerondítanak, ez ugyanis egy élhetetlen ország, ha valaki békésen szórakozik, és csak a város egy részét amortizálja, rögtön belekötnek.

Mindez a magyar-román meccs esetéjén történt, de a békés magyar emberekre már előző este is rájárt a rúd. Úgy gondolták ugyanis, hogy már csütörtökön este tartanak egy kis előmérkőzést, mondjuk úgy, előjátékot. Első körben fogták magukat, és beb@sztak, mint állat, abból a feltevésből kiindulva, hogy seggrészegen még békésebbnek látszanak majd. Mindemellett nagy csoportokba verődtek, fekete ruhát viseltek, az arcukat pedig kendővel takarták el, mert az egy nagyon trendi viselet, és nem akarták, hogy más, náluk kevésbé békés magyar emberek, például rendőrök, felismerjék őket.

Többen köveket is vittek magukkal a Deák térre, mert békés magyar ember kő nélkül el sem indul otthonról. Mások üvegekkel erősítették a vonulásuk békés jellegét. Így mentek végig a Király utcán, nem kis ijedelmet keltve az ott szórakozó vendégseregben. Egészen a Városligetig masíroztak a békés magyar emberek, ahol aztán, ha lehet, még ennél is békésebben viselkedtek. Mindenféle rasszista szlogeneket kiabáltak, törtek zúztak, ahogyan az békés magyar emberek között szokás.

Sajnos, Pintér Sándor belügyminiszter éppen szabadságon volt, így nem tudott első kézből örülni a békés magyar emberek hőstetteinek, de nem kell azért őt félteni, Pintér úr ugyanis nem maradt le semmiről: munkatársai folyamatosan tájékoztatták a történésekről.

Képben volt végig Pintér Sándor, egyedül azt nem tudni, hogy hol.

Pénteken este azután megint békésen tomboltak a békés magyar emberek. A ferencvárosi Groupama Aréna közelében gyülekeztek, ám a brutális rendőrök ellenszegültek a színvonalas szórakozásnak, megakadályozták, hogy a békés megmozdulás még békésebb atrocitássá fajuljon. A történet 2006-ból már ismerős: a békés magyar emberek akkor szintén békés jelleggel megtámadták a Magyar Televízió Szabadság téri épületét. Autókat borogattak és gyújtottak fel, békés, kultúrált üzemmódban természetesen, rendőrökre támadtak, sőt, Wittner Mária zászlósanya vezérletével még a tévé büféjébe is behatoltak, igaz, nem békés célzattal, hanem gasztronómiai meggondolásokból kifolyólag: Túró Rudikat faszoltak. (Gy.k.: vételeztek.)

(Akkor még persze nem tudhatták, hogy néhány évvel később Orbán Viktor kormánya a Túró Rudival csábítja haza a kalandvágyból külföldre szakadt békétlen magyar fiatalokat.)

A magyar-román idején tehát békésen zajlott a dzsembori a Népligetben. A békés magyar futballhuligánok nekitámadtak a brutális rendőröknek, akik elsőre olyannyira nem tudtak mit kezdeni ezzel a békés kezdeményezéssel, hogy lányos zavarában több rendőr megsérült, és kórházba került.

A békés magyar emberek, akikkel 2006-ban Orbán Viktor és társai még javában rokonszenveztek, a népligeti csata után úgy döntöttek, hogy ha lehet, még az eddiginél is békésebben fognak szórakozni. Ezért a Keleti pályaudvarhoz indultak, hogy békés körülmények között összeverjék a már egy ideje ott állomásozó menekülteket.

Sajnos a brutális rendőrök ebben is megakadályozták őket, sorfalat alkottak, így választották el a békés magyar embereket az általuk agyonverni kívánt menekültektől. Ez annyira felbosszantotta a békés magyar embereket, hogy kénytelenek voltak a magukkal hozott kövekkel, üvegekkel és minden mással megdobálni a rendőröket.

A brutális rendőrök a békés magyar emberek közül ötvenegyet előállítottak. Körülbelül egy tucat békés magyar ember is megsérült a sajnálatos események során. 17 rendőr is megsebesült, de ők meg is érdemlik a sorsukat, amiért szembe mentek a békés magyar emberek akaratával, és megakadályozták őket abban, hogy csendes, a rájuk jellemző kultúrált körülmények között átrendezzék a fél fővárost. és még a mostaninál is élhetetlenebb hellyé zúzzák Budapestet.

Most & Itt
2015.09.05 12:09

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.