Brenner 70, Mikes 80
Könyvet készülök írni az „igazi” Ludas Matyi utolsó tíz évéről – a kerek évfordulók kapcsán most Brennerre és Mikesre emlékezem.
Brenner
Amikor 1980-ban, fiatal titánként és önjelölt világmegváltóként a Ludashoz kerültem, Brenner Gyuri már nagy tekintélynek örvendett a szerkesztőségben. Véleménye volt a világról, s ezt a véleményét soha nem rejtette véka alá. Mi, akkori sajtómunkások a sorok között írtunk – Gyuri a vonalak között rajzolta a világot. Kíméletlen volt az emberi butasággal, az aljassággal és álságossággal szemben, mindent észrevett, ami disszonáns volt, és mindet lerajzolt, ami fontos volt abban az időben Magyarországon.
A Ludas Matyi Gyulai Pál utcai szerkesztőségében – mely épület egyébiránt egykor kuplerájként működött – volt egy „zseniszoba”. Ezt a létesítményt a szerkesztőségi folyosó legvégén üzemeltette néhány rajzoló: Sajdik Feri, Balázs-Piri Balázs, Várnai Gyuri, Brenner Gyuri, Hegedűs Pista – csupa zseniális, kiváló kolléga, külön-külön is könyvet érdemelnének. Földi halandó, azaz, író ember be nem tehette oda a lábát, de még a rajzolók közül sem mindenki nyert bebocsátást ebbe a különös szentélybe.
Pedig nem műveltek ők odabent semmi rendkívülit, mindössze a világ dolgairól elmélkedtek, fontos és érdekes könyvekről beszéltek, anekdotáztak és kultúráról értekeztek. És, ez sem utolsó szempont, a saját kávéfőzőjükkel igen kellemes kávét főztek.
A zseniszoba ajtaja persze előttem sem nyílott meg korábban, nem is különösen foglalkoztatott, másokkal együtt én is eleve elrendeltetett adottságnak tekintettem. Valahogy úgy voltam vele, mint a szocializmussal és az egypártrendszerrel – nem örültünk neki, de fel sem vetődött bennünk, hogy egyszer majd nem lesz...
Aztán egyik délelőtt történt valami. Odajött hozzám Brenner, zavarban volt. Talán még toporgott is egy kicsit, ahogyan az zavarban levéskor lenni szokott. Pedig akkorra már jóban voltunk, már-már barátnak is tekintettük egymást.
- Kérdezhetek valamit? – kérdezte.
- Bármit - válaszoltam flegmán és közben a torkomban dobogott a szívem. - Vajon miféle titkomra lehet kíváncsi ez a legkisebb aljasságra is könyörtelenül lecsapó, átható tekintetű, rajzoló lelkiismeret?
Összeszedte a bátorságát: - Mondd, te tényleg nem vagy rokona a Földes Gyuri bácsinak?
Nem voltam a rokona, még boldog ismerőse sem. Nem is ismertem a Ludas korábbi, s mint kiderült, az egykori kollégák által nem túlzottan kedvelt főszerkesztő-helyettesét. Olyannyira nem ismertem, hogy még telefonon sem beszéltem vele soha. Mondtam is Gyurinak, hogy csak névrokonok vagyunk – látszott, nagy kő esett le a szívéről.
- De jó, hogy nem vagy a rokona! Tudod mit? Gyere be a zseniszobába, és igyál meg velünk egy kávét!
Mikes
Mikes Gyuri korát tekintve az apám lehetne. De nem az én apám, hanem a velem nagyjából egykorú, Majláth Mikes László néven publikáló kolléga édesapja. Nekem "csak" a főnököm volt, és mondhatni, atyai jó barátom. Akkor került a Ludas Matyihoz, amikor én születtem, 1951-ben, és akkor került el onnan (abban az évben halt meg), amikor az első fiam született, 1986-ban.
Szerzőpárjával, az ugyancsak felejthetetlen Somogyi Pállal valóban páratlan párost alkottak. Másokkal együtt ők ketten is a televíziós Humoristák Klubjának a sztárjai voltak, s mint ilyenek, hallatlanul népszerű és ismert emberek. Ezt a népszerűségüket számos fellépésen - akkoriban hakninak hívták, amit ma road-shownak neveznek – kamatoztatták. Többnyire Somogy Pali sokat látott Daciájával járták az országot – néhányszor nekem is volt alkalmam velük menni. Jó kis utak voltak ezek, beszélgetésekkel, viccelődésekkel tarkítva.
Mikes Gyuri – remélem, nem sértem az emlékét ezzel – az út elején betett a táskájába egy üveg cseresznyepálinkát, mely ital legkésőbb a hazafelé úton elfogyott. Somogyi Pali soha nem ivott egy kortyot sem - nemcsak azért, mert vezetett, hanem mert nem szerette az alkoholt.
A számos út során több alkalommal közúti ellenőrzésbe is belefutottunk – legalább fél tucat olyan esetre emlékszem, amikor rendőr állította meg az autót. Ezt követően általában a következő történt: a közeg úr behajolt az ablakon, és rögtön két dologra lett figyelmes. Az egyik, hogy a két első ülésen nagyon ismert és nagyon népszerű nevettetők utaznak, a másik pedig az, hogy az autó bűzlik a pálinkától.
- De én nem ittam semmit! – tiltakozott szelíden Somogyi Pali. - Tessék engem megszondázni!
- Jól van, jól van – mosolygott a rendőr.- Tudom, én, hogy van az a művészekkel. Tessék csak menni, jó utat!
Szegény Somogyi Pali! Egyetlen rendőrnek sem akaródzott szondát fújatni vele. Hiába bűzlött az autója Mikes Gyuri cseresznyéjétől, soha nem jött össze neki, hogy belefújhasson egy rendőrségi szondába.
Más. A nyolcvanas évek közepén megtudtuk, hogy főszerkesztő-helyettesünk, Mikes Gyuri idős édesanyja haldoklik. Gyuri rendszeresen beszámolt a mamája állapotáról, egy idő után tudtuk, hogy már csak nagyon kevés van neki hátra.
Egyik reggel odament Mikeshez és azt mondta neki: - Gyurikám, fogadd őszinte részvétem!
Mikes döbbenten nézett rá: - Milyen részvéted? De hiszen még nem halt meg az anyám…!
- Tudom, - válaszolta az illető. - Csak én most elmegyek két hét szabadságra. Gondoltam, mire visszajövök, már biztosan nem él…
