Most & Itt

Bosszúállók

Megy az ember az utcán, gyönyörűen süt a nap, most már biztos, hogy vége van a télnek. Örül az ember a változásnak, már a szíve is majdnem...

Megy az ember az utcán, gyönyörűen süt a nap, most már biztos, hogy vége van a télnek. Örül az ember a változásnak, már a szíve is majdnem teli boldogsággal, ám ekkor meglátja a hatalmas plakátot az utcán. A Heti Választ hirdetik a körúti reklámoszlopon, ezt a magát mérsékeltnek mondó jobboldali hetilapot. Egyébként tényleg visszafogott, legalábbis a többiekhez képest, most azonban mintha szakítana ezzel a hagyománnyal, és megpróbálna felzárkózni a derék társak mellé.

A Heti Választ hirdető plakáton az egykori titkosszolgálati miniszter, Kövér László Kim Il Dzsong nagyságú fizimiskája látható, bajszos változatban persze, némi magyaros beütéssel.

Igen, arról a Kövér Lászlóról van szó, akinek a testvére, Kövér Szilárd nyomdája éppen a napokban csődölt be, 100 millió forintos adótartozást maga után hagyva. A módszer már Kaya Ibrahim óta ismerős, ami persze nem csoda, a Kövér család ott is érdekelt volt, ám most mindez csupán azért érdekes, mert vadonatúj történetről van szó. Egyébként nem nagy ügy, csak annyi, hogy ennyivel, azaz 100 millióval több adót kell fizetniük az embereknek. Nem mindenkinek persze, csak azoknak, akik fizetnek adót – mások helyett is persze.

De most nem ez a téma, csupán azért említettem, hogy lássuk miféle erkölcsi alapról prédikálnak egy szebb jövőről a Fiúk. Merthogy nem Kövér László fazonigazított feje és méretes bajusza a legfélelmetesebb ezen a plakáton - ez csupán arra jó, hogy a délutáni szunyókáláskor netán rosszat álmodjon az ember. Hanem az, hogy szöveg is van a fotó mellett, nem is akármilyen: veretes és egyszerű mondat, még készakarva sem lehetne félreérteni. A Gyurcsány-kormány elszámoltatását ígéri Kövér László – ezt üzeni a magát mérsékeltnek mondó hetilap olvasóinak. Meg persze mindenkinek, aki elmegy a plakát alatt, és akár akarja, akár nem, elolvassa ezt a szöveget.

És az ember ettől egy kissé rosszkedvű lesz. Már nem is süt szépen a nap, mintha esne is az eső, de legalábbis sűrű és sötét felhők takarják el a napot. Nem mintha bármi közünk lenne a Gyurcsány-kormányhoz - illetve ugyanannyi közünk van hozzá, mint a Magyar Köztársaság bármely polgárának. Nem is a Gyurcsány-kormányt félti az ember, megvédi majd magát – remélhető, marad még valamennyi jogállam. A saját nyugalmát félti az ember, a valamikor volt normális életét, a boldog békeidőket, amikor csak számolni szoktunk, de nem másokkal leszámolni.

Ezek nem kormányzásra, hanem bosszúra készülnek. Elszámoltatásra, leszámolásra –mást sem hallunk tőlük hónapok óta. Jó, tudjuk, a „drukkereket” kell hergelni ezzel a szöveggel, de ha sokat mondják a Fiúk, előbb-utóbb ők maguk is elhiszik, hogy van okuk a bosszúállásra. Idegesek és ingerültek a Fiúk, kiürült a bendő, éhesek a hatalomra. Az éhes állat, tudjuk, bármire képes, sőt, még emberrel is előfordul, hogy korgó gyomorral olyat tesz, amelyet utólag szégyell.

Félő azonban, hogy a Fiúk utólag sem fogják majd szégyellni magukat. Merthogy nem hirtelen felindultságból, hanem hosszú ideje, tudatosan és hideg fejjel készülnek a bosszúra. Érthető, bár nem menthető a fene nagy indulat: súlyos sérelmeik vannak, ráadásul hosszú idő óta. Valamit elvettek tőlük, ami feltételezésük szerint nekik alanyi jogon jár. A hatalomra gondolok soha el nem múló tisztelettel: arra, hogy a jövőnek ezek a derék letéteményesei utoljára 2002ben voltak a húsos fazék közelében. Azóta rendre ellenzékben, miközben a pártkassza hiánya már milliárdokra rúg és a pártnak hitelező üzleti csoport is egyre ingerültebben, és fenyegetőbben vonja össze a szemöldökét.

Magyarázható hát, sőt, érthető a bosszú. Valamit elvettek tőlük, ami az övék volt, s ezt a valamit most vissza kell szerezni. Erővel, ha másképp nem megy, cselvetéssel, ha másként nem adják. De inkább erővel, mert abból van több, meg az jobban is látszik. A látszat pedig talán még a lényegnél is fontosabb, hiszen nem csak az ellenségnek, de a barátoknak is erőt kell mutatni. (Nehogy egy óvatlan pillanatban eszükbe jusson ellenséggé válni).

Nemcsak a Fiúknak, de a híveiknek is szükségük van a gyűlöletre. Valamivel meg kell magyarázni az elrontott életeket, hogy a gyerekből, az unokából nem lett atomtudós, neves szívsebész, ismert filmsztár. Ezek nem kormányozni akarnak, hanem bosszút állni. Bosszút lihegnek, amiért hét éven át „csak” ellenzék lehettek. Pedig hát lehetett volna onnan is segíteni az országnak, a gyakran idézett zembereknek. Leszámolásról szólnak a magukat polgárinak hazudó lapok címoldalai, bosszút harsognak a Fidesz-közeli szónokok.

Magyarország, vigyázz: nem demokraták ezek, hanem elszánt, mindenre képes diktátorok.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

Most & Itt
2009.04.11 19:04

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.