Három évvel ezelőtt, 2008. március 17-én már olvashatták itt az alábbi szöveget. Akkor, "Ha a seggem beszélni tudna..." címmel írtam Blaskó Péter színművész úr múltbéli hányattatásairól, valamint hősies helytállásairól. Most e cikk második felének újraközlésével kívánok sok sikert, jó egészséget és még a mostaninál is tisztább kezeket a művész úrnak.

Ha a seggem beszélni tudna (2008. március 17.)

Most meg itt van nekünk Blaskó Péter, a színész. Aki úgy döntött, nem veszi át a Kossuth-díjat a Magyar Köztársaság miniszterelnökétől. Nem a feleségének mondta ezt, nem is néhány kollégájának a színházban, hanem nyílt levélben közölte a lesújtó hírt a közvéleménnyel.

2011. március 14. Blaskó Péter átveszi a Kossuth-díjat. Mosoly a köbön.

Volt ebben a levélben minden, de leginkább az, hogy ő, Blaskó Péter nem akar kezet fogni a miniszterelnökkel. Mert akkor hogyan tudná ugyanazzal a „gyurcsányos” kézzel a gyerek arcát megsimogatni? Vagy a feleségéét?

Nagyon tiszta lehet az a kéz, ha ennyire vigyáz rá a tulajdonosa! Valószínűleg még soha nem sározódott be, nem koszolódott össze.

Gondolom, 1981-ben sem, amikor a Jászai díjat kellett átvenni. Nem Orbán Viktor Mihálytól, hanem az akkori pártállam valamelyik prominensétől. Akkor ennek a tiszta kéznek a tulajdonosa még nem volt annyira finnyás, mint most. Nem tartott attól, hogy beszennyeződik a keze.

Vagy a szappanok voltak jobbak a mostaniaknál.

Élni kellett.

És e tiszta kéz tulajdonosa gond nélkül átvette 1986-ban az Érdemes Művész kitüntetést is. Akkor még, ha nem csal az emlékezetem, Kádár János volt az első titkár.

Korábban meg, szintén a pártállam idején, a Szocialista Kultúráért díjat sem utasította vissza Blaskó úr.

Jó szappanjai lehettek a művész úrnak, ha ennyire megtisztította a kezét, hogy azóta is vigyáznia kell rá.

Berecz János a pártállam idején különböző magas funkciókat töltött be a pártban - KB titkár volt, a Népszabadság főszerkesztője. Hozzá tartozott a tájékoztatás. Tőle származik a rendszerváltozás utáni bon mot-ok egyik legszellemesebbje. A Rádió pagodájában volt dolga valamikor a kilencvenes évek elején, már megfosztva minden korábbi befolyásától és hatalmától. Több régi kolléga és valamikori ideológiai beosztott ment el mellette. Egyikük, aki a rendszerváltozás utáni években visszamenőleg vette észre magán, hogy ő valójában mindig is harcosan jobboldali volt, nem köszönt az MSZMP egykor ajnározott prominensének.

Berecz kissé elmélázva nézett a mellette köszönés nélkül elsiető egykori udvaronc után, majd fejét csóválva halkan csak ennyit mondott: ha a seggem beszélni tudna…

További jó egészséget, Blaskó művész úr!

És ha teheti, naponta többször mosson kezet!