Ha jól emlékszem, még alig telt el néhány hónap a rendszerváltozás óta, amikor Megyesi Gusztáv kolléga már el is nevezte Hóbagolynak. Rohamos gyorsasággal ragadt rá a külleme miatt kapott becenév - pedig semmi ragadozós nem volt benne, ránézésre inkább kedves, joviális, körúti bácsikának gondolhatta az ember.
A tartalom és a forma Boross Péter esetében nem rendeződött a sokat hivatkozott egységbe: a szolid külső zord belsőt takart, természetét tekintve inkább a héják, mint a galambok közé volt sorolható.
Az egykori fővendéglátós nyugdíjas éveit belügyminiszterként kezdte. Nagy, Horváth Balázséra hajazó parlamenti integetések ugyan nem fűződtek a nevéhez, ám mégis magáénak tudhatja be azt a kétes dicsőséget, hogy az ő regnálása idején tűntek fel Budapest utcáin az első árpádsávos zászlók.
Tényleg fogalma sem volt arról, mit jelképeznek a tar fejek, a bomberdzsekik és a Martens bakancsok?
Vagy tudta, de nem mondta?
Amikor ugyanis a fenti öltözéket viselő derék, Hitlertől kissé jobbra álló ideológiával rendelkező fiatalemberek belefojtották a szót a Harmadik Magyar Köztársaság első, nem ideiglenes elnökébe, a Hóbagoly válaszában sólyomi magasságokba emelkedett: nem kell ezeket a külsőségeket komolyan venni, vette nagypapásra a figurát, ezek a legények ezekkel a divatos zekékkel csak imponálni akarnak a lányoknak.
Akkor már legalább tíz éve nem hallottam a zeke kifejezést.
Aztán meghalt Antall József, és a Hóbagolyból miniszterelnök lett. Az ország szép lassan jobbra sodródott, erre az időszakra esett a többi között Csúcs László rádiós-súlyemelő elnök regnálása, Nahlik tévéelnök uralkodása, ekkor kreálták az Egyenleg műbalhéját, ez idő tájt mentek a szájleolvasós híradók – Boross főúr mindent elkövetett, hogy úgy érezzük: rossz ez az ország, nem jó benne élni.
Azután egyszerre csak történt valami. A Demokratikus Charta hívószavára százezer ember vonult az Erzsébet hídhoz. Békés, csendes, mondhatni, vidám tüntetés volt, amely szavak nélkül is azt üzente: mi, magyar emberek, nem kérünk a Főúr által felkínált Martens bakancsos, bomberdzsekis demokráciából.
Emlékszem ott álltam a tömegben és azt éreztem, hogy most fordul meg a világ. És tényleg megfordult: másnap már nem a fal mentén bandukoltunk, hanem mertünk a járda közepén is menni.
Nem féltünk többé. Tudtuk, mi vagyunk többen.
Idén lesz nyolcvan éves – ma már mérsékeltebb, és többnyire tisztességesebben nyilatkozik, mint a többiek.
Persze, ezekhez, a mostaniakhoz képest könnyű.