Tegnap óta új miniszterelnöke van az országnak. Bajnai Gordon, fogalmazzunk visszafogottan, nincs könnyű helyzetben. És nem csupán azért, mert megválasztásának idején az Országház körül tüntetők skandáltak távolról sem hízelgő rigmusokat. Még csak nem is azért kell Bajnai helyzetét kényesnek neveznünk, mert a parlamenti ellenzék hetek óta azt kommunikálja, hogy a működését nem tekinti legitimnek. S bár az ellenzék várhatóan nem fog kivonulni a beszédei alatt – nem Bajnai mondta az őszödi beszédet, mondta a legnagyobb ellenzéki párt egyik prominense – azért mindig éreztetni fogják vele, hogy nem tekintik legitim kormányfőnek.

„Mellékesen” még mindehhez itt van a világgazdasági válság, amely az eladósodott, nem túl szerencsés gazdasági szerkezettel bíró Magyarországot sok más országnál is kedvezőtlenebbül érinti. Válságot kell kezelnie tehát az új miniszterelnöknek, minél gyorsabban és minél hatékonyabban. Mindemellett pedig valamilyen módon fel kellene mutatni a fényt az alagút végén. Nem csalfa lidércfény formájában persze, hanem valódi világosságot, azaz perspektívát kellene mutatni. Röviden: dinamizálni a gazdaságot, versenyképessé tenni Magyarországot.

Bajnai helyzetét a saját partnerei sem teszik könnyebbé. Látszólag egységes, ám valójában törékeny többség áll a programja mögött. Támogatják, mert nem volt jobb lehetőség, ugyanakkor egyre újabb és újabb „záradékokról” érkeznek hírek. Nem csupán a szabaddemokratáknak, de a szocialista képviselők közül is sokaknak vannak „különbejáratú” igényeik: egyesek „puhítanák” a programot, mások éppen ellenkezőleg, „keményítenének” rajta.

Már a kormány összeállítása sem lehetett egyszerű feladat. Számtalan szempontnak kellett megfelelni, s csupán remélhető, hogy ezen szempontok között a szakmaiság nem sorolódott túlságosan hátra. Látszólag ugyan szabad kezet kapott munkatársai megválasztásában, ám valójában tudnia kellett, hogy hova nyúlhat, merre keresgélhet.

S akkor még nem szóltunk a lényegről, vagyis a programról, amely főbb vonásaiban a néhai Reformszövetség elképzeléseit viseli. Olyan program ez, amely egyfelől lehetséges megoldásnak tűnik, ugyanakkor a benne foglalt tartalommal senki sem elégedett. A munkaadók még szorosabb költséggazdálkodást várnának a most felálló kormánytól, a szociális kiadások alaposabb megnyirbálását, míg a szakszervezetek – az ő szempontjukból érthető módon - sokallják a nadrágszíj ilyen mértékű meghúzását.