A paksi bővítés annyira fajsúlyos dolog, hogy népszavazást kéne kiírni róla. Ezt mondta Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár. Igaz, nem most mondta mindezt, hanem hat évvel ezelőtt, 2008-ban.

Illés úr akkoriban éppen nem környezetvédelmi államtitkár volt, hanem lelkes környezetvédő. Annyira vehemens és elszánt, hogyha meglátott egy fát, azonnal odaláncolta magát a törzséhez. Ha meg mérgező anyagot mutattak neki a Hortobágyon, vagy bárhol az országban, azonnal dühbe gurult.

Orbán Viktor pedig arról értekezett, hogy puccsot követ el a magyar nép ellen a kormány, amikor titokban hosszútávú energetikai szerződést készül kötni az oroszokkal. Ez sem most volt persze, hanem szintén hat évvel ezelőtt. Ebből is látszik, hogy akkor még minden más volt: a fekete fehér, a jobb bal, az észak dél, a barát ellenség, a szemenszedett pedig, színtiszta.

Most megint minden más. Az atom jó, a szélkerék menjen az anyjába. Az agresszív orosz hatalom már nem gyarmatosító, hanem őszinte jó barát, Putyin nem ellensége a magyar energetikai függetlenségnek, éppen ellenkezőleg, a záloga annak.

Nem tudjuk, jó-e az atom. Szerintem igen, de ez csak amolyan megérzés. Nem is erről van szó, hanem a szélkakasok álságosságáról. Meg azokról, akik felállva tapsolnak ahhoz, hogy a saját pénzükön átverik őket. A közmédiában teszem azt, ahol újságírók helyett mikrofontartó állványokat alkalmaznak. Erre van igény, mert olcsóbb és veszélytelenebb, mint a rendes sajtómunkás. A mikrontartó állvány ugyanis csupán alákérdez, ám arra kényesen ügyel, hogy valódi kérdést még véletlenül se tegyen fel. Nem kérdezi meg a riportalanyt, hogy akkor most miért is tetszett mást mondani, mint néhány évvel ezelőtt?

Most speciel azt kellett volna körüljárni kissé, hogy a Kedves Vezető milyen felhatalmazás alapján állapodott meg Putyinnal Moszkvában arról, hogy az oroszok bővítik a paksi atomerőművet. Nem mellesleg, akár tízmilliárd euróba is kerülhet a beruházás, átszámolva háromezer milliárd jó magyar forintba. Ennyi hitelt ad Oroszország Magyarországnak, magyarul, ennyivel nő az állam adóssága. Vagyis a miénk.

Az állam ugyanis mi vagyunk, magyar adófizetők.

Mindezt anélkül cselekedte meg a Kedves Vezető, hogy előtte bárkivel is egyeztetett volna. Parlamenttel, szakmával, a magyar emberekkel. Biztosan volt, akivel beszélt erről elutazása előtt. Moszkvába utazom, vetette oda reggel Anikónak, rendezem Vologyával ezt az atomügyet. Este Kassán találkozunk a Rudolf Schuster volt elnök úr szülinapján.

Csókollak drágám, hajrá Magyarország, hajrá magyarok.

Minimum egy parlamenti döntés illendő lett volna, de legalább egy népszavazás.

A legszebb az, hogy nem értik, mi a baj. Ők csak jót akarnak a magyar embereknek. Hiszen jön az áram Paksról, mi kell még?

Az kell még, hogy jó lenne tudni, hogy mennyiért. Mert évekre előre senki sem lát. Talán egyedül Matolcsy mester lát előre, de ez nem nagy kunszt, neki hátul is van szeme.

Az oroszok már Pakson vannak, a Nagy Orosz Medve meg előre iszik a bőrünkre.