Az Ordító Egér
Naná, hogy elege van. Elege van abból, hogy utoljára nyolc évvel ezelőtt volt hatalmon, hogy azóta többször is megígérte a zembereknek, visszajönnek.
De idáig még sohasem jöttek vissza. Sőt, volt idő, amikor a visszatérés egyre távolabbinak tűnt. Közelebb kerülni a húsosfazékhoz, hozzáférni a páncélszekrény kulcsához.
Most azonban mindez újból elérhető közelségbe került. Kis lépés egy pártvezérnek (hogy kifizethető legyen végre a párt több milliárdos adóssága), nagy lépés a magyaroknak (amit mi megígérünk, az meg van ígérve…)
Értjük az üzenetet. Mert tényleg tele van az összes töke, valóban elege van: aki nem lop egyszerre, nem kap rétest estére.
Kiabálja is a lelkes tömeg: börtönbe, börtönbe! A tömeg részéről mindez érthető, kiabálásra van kitalálva: Él-jen Rá-kosi. Mocs-kos zsidók. Volt már itt sokféle kiabálás.
De a szónoknak miért kell kiabálnia? Ott van előtte a mikrofon, behangosítva. Ha nem elég hangos, lehet még rá adni hangerőt. Felkészült, a párthoz lojális technikusok hangosítják a teret, hogy mindenkihez eljusson az üzenet.
Az Ordító Egér álruhás tolvajhoz hasonlítja a kormányt. Szép, felemelő hasonlat, némi képzavarral megbolondítva. Merthogy minden tolvaj álruhás. Nincs olyan hülye tolvaj, aki tolvajnak álcázza magát. Aki egy táblával a kezében indul lopni. Hogy mindenki lássa. Milliárdos szélhámosokról beszél az Ordító Egér. Nyilván nem a keresztapjára, Széles Gáborra gondol. Széles Gábor rendes ember, ő nevezte őt először Kossuth Lajos reinkarnációjának.
Egy ideje már tudjuk, hogy ebben az országban mindenből kettő van. Jó és rossz egykori párttagok, elvetemült és megtévedt valamikori ügynökök, még megszorításokból is kétféle létezik ebben az országban: vannak a gonosz a nép nyúzása céljából kitalált megszorítások, és majd jönnek a hazafias, a magyarság érdekeit szolgáló, a szívünknek oly fájdalmas intézkedések.
Szorgos és szélhámos milliárdosok.
Már Magyarországból is kettő van, az egyik fele hamarosan börtönbe kerül.
Kiabál, mert fél, azt hiszi, ha ordít, attól nagyobbnak látszik.
A Ligetben az Ordító Egér nyakán kidagadnak az erek, félő, elmegy a hangja, ha így folytatja. Pedig még sok beszédet kell mondania, sok mondat van még hátra, amíg újból felvackol a csúcsra.
Az Ordító Egér még önmagában sem bízik, saját magát akarja túlkiabálni.
Lehet, azért a hangoskodás, merthogy „interurbán” beszél: nem is hozzánk, hanem Európához akar szólni. Európa, jövünk, üzeni az Ordító Egér. Nem is tagadja, nekik is jobb, ha tudják, mire számíthatnak.
Mondták. Most mondjátok még hangosabban! Még hangosabban mondták.
Vannak szónokok, akiknek a hangos beszéd adja a hitelüket. Mintha az ordítás pótolná a hiányzó gondolatot, a normális üzemmenetben is elvárható érvelést.
Velünk, magyarokkal kiabál az Ordító Egér, de azt akarja, hogy Európában is meghallják. Az Unión kívül is van élet, mondta vagy tíz évvel ezelőtt, még miniszterelnökként.
Már akkor is igaza volt. Mert tényleg van. Mert úgy is lehet élni, hogy mindenki kiabál. Olyan országban is van élet, ahol nem kormányozni, hanem uralkodni akarnak a hatalomra törők.
Hogyan is hallhatta volna? Semmit sem hall a saját hangjától.
A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
