Az ember, akit nem érdemlünk meg
Ha veszünk egy nagy levegőt, és mélyen a saját a szemünkbe nézünk, akkor még az is előfordulhat, hogy feltesszük magunknak a kérdést: vajon...
Ha veszünk egy nagy levegőt, és mélyen a saját a szemünkbe nézünk, akkor még az is előfordulhat, hogy feltesszük magunknak a kérdést: vajon megérdemeljük-e őt? Őt, aki mindig jót akar, de mi állandóan elégedetlenek és igazságtalanok vagyunk vele. Azt gondoljuk, hogy nem értünk, hanem a saját érdekében dolgozik. Hogy semmi más nem érdekli, csak az, hogy miként tudja elkergetni a neki nem tetsző kormányt, és hogyan tudna minél hamarabb visszakerülni a hatalomba.
Nem érdemeljük meg őt, mert félreismerjük, és nem vagyunk képesek észrevenni, hogy a hatalmi tébolyhoz hasonlító viselkedés az ő esetében nem öncélú, a saját örömére történő őrület. Értünk akar visszakerülni a hatalomba, és nem ellenünk - hiába terjesztjük róla hazug módon, hogy semmi más nem érdekli, minthogy uralkodhasson. És az sem igaz, amit állandóan szajkózunk, hogy bár ő nem szélsőséges, de még a szélsőségesekkel is hajlandó szövetkezni, ha ez az ára annak, hogy újra ő legyen Magyarország miniszterelnöke.
Nem érdemeljük meg őt! Most például azzal vádoljuk, persze megint igazságtalanul, hogy valamilyen sötét, máig tisztázatlan szerepe volt a Gripen-vadászrepülők beszerzésében. Mondjuk azt még a legelvakultabb szimpatizánsaink sem merik állítani, hogy ő tette el a pénzt! Pedig biztos jól jött volna a lé, a Svábhegyen nem két fillér felhúzni egy ilyen szép villát.
Bármekkora a kísértés, nem a mi stílusunk a vádaskodás. Hogy kormányfőként felálljunk a Parlamentben, és drámai hangon bejelentsük: az előző kormányzat idején állami pénzekből törvénytelenül megfigyeltek bennünket. Sajnos, utóbb kiderült, hogy ezt az állítást semmivel sem lehetett alátámasztani, így azután ő az egyetlen a magyar miniszterelnökök sorában, aki elmondhatja magáról: hivatalos bírósági végzése van arról, hogy hazudott.
Szóval, nem állítjuk, hogy a Vezénylő Tábornok bármilyen kétes ügyletbe keveredett volna a Gripenek beszerzése kapcsán. Csak sajnos vannak közöttünk olyanok, akik nem elégednek meg azzal, amit mondunk nekik, hanem addig agyalnak és rakosgatják a tényeket, amíg összefüggéseket nem találnak közöttük. Például, hogy bár minden szakértői vélemény az amerikai F-16-osokra szavazott, 2001. szeptember 10-én még a kormány tagjai is meglepődtek, hogy hősünk a Gripenek beszerzése mellett döntött. Pedig, bár akkoriban a demokrácia annyira ki volt teljesedve és oly mértékben a tetőfokára volt hágva, hogy sem hangfelvétel, sem feljegyzés nem készült a kormányülésekről, mégis tudni lehet, hogy kormányának tagjai, akik más körülmények között felállva szokták köszönteni a főnököt, majd leestek a székükről, úgy meg voltak döbbenve. Persze, ők voltak a hibásak, amiért nem vettek részt semmilyen titkos tárgyaláson és csak a szakértői véleményekre támaszkodtak. Melyek szerint a Magyar Köztársaság számára az amerikai gépek lettek volna kedvezőbbek).
Szaggassuk meg ruháinkat és szórjunk hamut a fejünkre, amiért ily rútul félreismertük őt! Volt valami nyomorult nyolcmillió dollár, de azt sem ő kapta, hanem állítólag az üzlet lebonyolításában szerepet kapó osztrák üzletember. Aki persze tagadja, hogy bármilyen pénzt eltett volna, de tudjuk, Krisztus koporsóját sem ingyen őrizték, mindannyian a piacról élünk, kinek nem jönne jól néhány millió, hát még ha dollár és nem forint.
Ha egy kicsit okosabbak, de legalábbis belátóbbak lennénk, akkor persze tudnánk, hogy értünk van minden. Nem azért kedveli az árpádsávos lobogókat, mert neki az tetszik. Ellenkezőleg: ő is tudja, amit mi is - de ő még azt is vállalja, hogy egy magasabb rendű szempont érdekében rossz színben tűnjön fel előttünk. Ezért tesz úgy, mintha nem tudná, hogy miért jó nekünk, magyaroknak, ha félelmet keltünk más magyarokban. Akik, ki tudja miért, talán a rossz tapasztalataik és az elpusztított hozzátartozóik miatt, nem nagyon tudnak megbarátkozni a piros-fehér színekkel.
Pedig, ha tudnánk, hogy mennyire utál elegáns szállókban vacsorázni! Ahol az ember sosem tudhatja, hogy kap-e a fogyasztás végén áfás számlát, vagy sem? Nem kedveli az ilyen procc ceremóniákat, de most mégis elment a Gellértbe, hogy a 12 legnagyobb magyar tulajdonú cégcsoport, valamint 25 Magyarországon tevékenykedő multinacionális vállalat vezetőivel tárgyaljon. Már a levesnél rosszul érezte magát, jobb lett volna otthon, családi körben, ahol az ember csak véletlenül csöppen bele egy taggyűlésnek tűnő, ám valójában baráti beszélgetésbe.
Nem volt kedve hozzá, de muszáj volt, mert a nemzet érdeke azt kívánta. Pedig tudjuk, hogy a háta közepére sem kívánja a multikat, ám most mégis szóba állt velük. Bár ne tette volna! Mert nem azt hallotta, amit hallani akart: hogy a reformok révén, ha lassan is, de már érződnek az eredmények az egyensúly terén. Hogy látszik már a fény az alagút végén. Ha ilyet hall, talán még a desszert is jól esett volna neki. De éppen ellenkezőleg: a magyar és külföldi nagyvállalatok vezetői egymást túllicitálva tájékoztatták arról, hogy magyar gazdaság helyzete rendkívül kedvezőtlen, ha a térség más országival hasonlítjuk össze, akkor pedig még ennél is kedvezőtlenebb. Amikor megpróbálta megvédeni a kormányt, mert ugye ő mégiscsak magyar ember, és elkezdte magyarázni a multiknak, hogy a kormány próbálkozik, és igyekszik azt tennni, amit tenni lehet, akkor a multik csúnyán letorkolták: a kormánynak nincs jövőképe, mondták, a nemzeti fejlesztési terv elhibázott, minden úgy rossz, ahogy van.
A Vezénylő Tábornok, aki, ne feledjük, értünk akar uralkodni, nem ellenünk, mi mást tehetett, behúzta fülét-farkát, és feltette a kedvezőtlen véleményeket a honlapjára. Mert, bár nem ért egyet ezekkel a megfogalmazásokkal, kötelessége tájékoztatni az embereket arról, hogyan látnak bennünket mások.
És hogy mennyire nem érdemeljük meg őt, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy akadtak újságok, amelyek ahelyett, hogy heves nyelvcsapásokkal csontig helyeseltek volna neki, megkeresték a magyar gazdaság kilátásairól állítólag negatívan nyilatkozó cégek vezetőt. Akikről rövid úton kiderült, hogy más elfoglaltságuk miatt nem tudtak részt venni az említett vacsorán. (Sajtóhírek szerint nem tudtak megállapodni a felszolgált menüsorban). Néhányan persze biztosan ott voltak, mert azt mégsem gondolnánk, hogy egyedül vacsorázott egy osztályon felüli szállodában, de az is tény, hogy az újságok által megkeresett multik mindegyike tagadta, hogy ott lett volna a megbeszélésen.
Amiből sok dolog követezhet. Vagy az, hogy az újságok ügyetlenek, és nem azokat kérdezték, akik a Gellértben hősünkkel beszélgettek, vagy az, hogy minden nagyvállalat minden vezetője ott volt, de szégyellték bevallani, hogy szóba álltak egy, a nemzet felemelkedésén munkálkodó nagyszerű emberrel.
Még belegondolni is szörnyű: lehet, hogy nem csak mi, magyarok, de a multik sem érdemlik meg őt?
Az Amerikai Magyar Népszava Szabadság - www. nepszava.com - számára készült cikk írott változata
