Most & Itt

Az Elnök Úr látogatása

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke  október 2-án a közszolgálati televízió  Ma reggel című műsorának a vendége volt.   - Jó reggelt...

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke

 október 2-án a közszolgálati televízió

 Ma reggel című műsorának a vendége volt.

 

- Jó reggelt, kapcsolja kérem a főszerkesztőt!

- Én vagyok. Kihez van szerencsém?

- Nem tudod? Ezen a vonalon mi szoktunk beszélni. A Centrumközpont.

- Jaj, ezer bocsánat, elnézést, kérlek alássan… Tudod, nemrég kezdtünk, nagy még itt az összevisszaság. Hát hogyne tudnám, hogy honnan hívnak… Parancsolj, kérlekalássan!

- Erre most nincs idő. Holnap reggel Orbán Elnök úr lesz a műsorotok, a Ma reggel vendége. Negyed 8 után néhány perccel…

-Igenis, kérlekalássan. Szabadna tudnom, mivel érdemeltük ki e rendkívüli megtiszteltetés okát? Rögtön az első adásban Semjén elnök úr, most meg maga az Elnök úr…

- Fontos nekünk, hogy az Elnök úr holnap reggel szerepeljen a köztévében. A nézettség miatt is, de főleg azért, hogy megmutassuk: ezt az erődöt is visszafoglaltuk.

- Nem lehetne hétfőn? Péntekre már tele vagyunk.

- Nem lehet. Az Elnök úr nagyon elfoglalt, csak pénteken reggel ér rá. Másfelől az időzítés is fontos. A péntek jobb, mert utána jön a hétvége, az embereknek lesz idejük megemészteni, amit mond.

- Talán mégis…

- Parancs.

- Értettem. Ahogy parancsolod kérlekalássan.

- Hát, akkor, ahogyan szoktuk. Mármint a régi szép időkben. Elküldenénk az Elnök úr válaszait. Tudod, a végszavazás végett.

- A válaszait? És a kérdések?

- Azokat már két napja elküldtük. Nem kaptátok meg?

- Biztosan megjött a mél, de mondtam már, nagy még itt a kupleráj…

- Majd rendet rakunk. Nem csak nálatok, mindenütt.

- Persze, persze, már alig várjuk. És ha szabad érdeklődnöm, ki legyen a riporter? A Süvegessel szívesen beszélgetne az Elnök úr?

- Az Elnök úr nem beszélget szívesen senkivel. De a Süveges megfelelő. Utánanéztünk, Kövér szerint nincs semmi baj az életrajzával. Makulátlan.

- Hát, akkor, nagy tisztelettel várjuk az Elnök urat. Félóra, egy óra? Mennyit szeretne beszélni?

- 15 perc. Jelenleg ennyi a mondanivalója.

- 15 perc a mondanivalója?

- Igen. Ennyi, ami publikus.

- Értettem. Nem lehetne valamivel több? Mégiscsak az Elnök úrról van szó. Hogy a nézők is érezzék, súlya van a látogatásának.

- 15 perc. Nem nyitok vitát.

- Értettem. Hát akkor várjuk pénteken az Elnök urat. Szervusz kérlekalássan!

- Még valami. Milyen magas az a Süveges ott nálatok? A Kövér megpróbált ennek is utánajárni, de sehol egy normális adat. Az egyik portálon azt írják, hogy 1 méter 20 centi, a másik szerint meg majdnem 2 méter negyven centi magas. Ezek a szemét komcsik megbuherálták a technikát, hogy kicsesszenek velünk.

- Nem tudom kérlekalássan. Nem szoktuk lemérni a munkatársainkat. De ha akarod, öt perc alatt megtudhatom.

- Erre most nincs idő. Mondd meg annak a Süvegesnek, lapos cipőben jöjjön. Nem lenne jó, ha óriásnak látszana az Elnök úr mellett!

- És ha mezítláb lenne a Süveges? El tudom intézni.

- Na látod, ez valóban jó ötlet. Hát akkor, viszlát, pénteken. Hajrá Magyarország, hajrá Ma reggel!

Most & Itt
2009.10.02 11:10

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.