Rájár a rúd az atyákra, egyre-másra kerülnek elő a zavaros ügyek. Gazdasági visszaélések a pécsi püspökségen, többrendbeli szexuális zaklatással súlyosbítva, de említhetnénk a bólyi plébános, Matyi atya esetét is.



Egy ideig úgy volt, hogy nem lesz ügy a bólyi plébános ügyéből, a paptársak a jól bevett gyakorlat szerint megpróbáltak saját hatáskörükben eljárni – értsd: nem a világi hatóságra tartozik – ám az ügy végül mégiscsak túlterjeszkedett az egyház keretein, világi emberek, jelesül nyomozók is bekapcsolódtak a vizsgálatba.

Engedjétek hozzájuk a gyerekeket!

A közszolgálati média – újabban ez nem is meglepő – egyébként nem sietett hírt adni az esetről. Nem mintha el akarták volna titkolni a közvélemény elől, hogy Matyi atya a gyanú szerint gyermekpornó oldalakat látogat, sokkal valószínűbb, hogy nem akarták ilyen csúnya és szomorú dolgokkal keseríteni a közvélemény mindennapjait.

Aztán, nagy nehezen, mégiscsak kiadtak valamiféle közleményt. Igaz, sok köszönet nem volt benne, a szöveg megfogalmazásában és tartalmában is erősen emlékeztetett a hatvanas évek gyakorlatára. (Majdnem hetvenes éveket írtam, de utóbb rájöttem, hogy akkoriban már legalább szégyellték magukat azok a sajtómunkások, akiket ilyen hülyeségek leírására kötelezett az akkori hatalom által az agyukba ültetett önkéntes cenzor.)

Akik még nem éltek akkoriban, netán a közélet iránt még nem érdeklődő gyerekek voltak, azok kedvéért tennék egy rövid közbevetést: a szocializmusnak nevezett egypártrendszer idején bevett gyakorlat volt, hogy a „pártunk és kormányunk” számára kínos, vagy kedvezőtlen híreket a távirati iroda vagy nem, vagy csak jókora késéssel közölte. Ha már muszáj volt, akkor is inkább a cáfolatok közzétételére szorítkoztak. Például, ha egy gyárban a munkások zsíros deszkát (zsíros kenyeret) csempésztek a bejárat előtt álló Lenin szobor kezébe, feltehetőleg azért, mert kevesellték a fizetésüket, akkor az eset után néhány nappal (héttel) a következő szöveg jelent meg a lapokban: „Kisebb visszatetszést keltett az egyik fővárosi nagyüzem munkásai körében a gyár vezetőinek nem megfelelő hozzáállása a dolgozók problémái megoldását illetően. A gyár vezetői ígéretet tettek, hogy a jövőben nagyobb odafigyelést tanúsítanak a dolgozók mindennapi gondjaival kapcsolatban. A gyárban a termelés zavartalanul folyik.”

Hogy mi volt a probléma, kik voltak a felelősök és egyáltalán, mi és hol történt, azt a hírekben nem tartották fontosnak megemlíteni.

Elszoktunk ettől, de most megint itt tartunk. És nemcsak a pécsi püspökség, valamint a bólyi plébános, Matyi atya ügyében. Kiskunmajsán a helyi KDNP elnökét, a település alpolgármesterét – civilben egy helyi iskola tanára - gyanúsítják azzal, hogy tanítványaival az elvártnál bizalmasabb és intimebb viszonyt ápolt. Ribanckának nevezte őket az egyik közösségi oldalon és elsődleges nemi jellegük méreteiről élcelődött velük, pajzánnak is nevezhető stílusban. A néhány évvel ezelőtt liberális szakállas bácsikkal riogató párt (KDNP) megyei elnöke szerint, mint mindenkit, a megvádolt tanárembert is megilleti az ártatlanság vélelme. Ami egyfelől igaz, másfelől viszont jó lenne tudni, hány olyan eset van, amelyet felső érdekből kifolyólag eltitkoltak, vagy azért söpörtek a szőnyeg alá, mert sem a megfélemlített gyerekek, sem pedig a szüleik nem mertek szólni.

Egy nálunk is ismert dakota mondás szerint Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, és az sem új, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze. Ám az már jóval aggályosabb, hogy a közoktatásért – értsd: gyermekeink jövőjéért – felelős államtitkár, Hoffmann Rózsa nagyobb gyakorisággal tárgyal az egyházi vezetőkkel az oktatás megújításáról, mint a jó erkölcsről papoló klérushoz kevésbé kötődő szülőkkel, tanárokkal, uram bocsá’, más területek szakértőivel.

Persze, ha az időnként botló paptársak kifejezetten azért tévednek tiltott vizekre, mert haladni akarnak a korral, és első kézből, mondhatni a saját bőrükön kívánják megtapasztalni, hogy a rájuk bízott ifjú nyáj milyen kísértéseknek van kitéve, akkor nem szóltunk semmit.

Jó pap holtig tanul.