Most & Itt

Apollo Tyres: jobbra el

Most persze mindenki a szegény, ártatlan Fideszen verné el a port, velük vitetné el a balhét, amiért az Apollo Tyres gumiipari társaság bejelentette...

Most persze mindenki a szegény, ártatlan Fideszen verné el a port, velük vitetné el a balhét, amiért az Apollo Tyres gumiipari társaság bejelentette, hogy mégsem Gyöngyösön építi meg a gumiabroncsgyárát. Pedig a Fidesznek ehhez semmi köze, ők csupán népszavazást akartak, vagyis megkérdezni az embereket, akarják-e, hogy gumiabroncsgyár épüljön Gyöngyösön.

Nem mintha olyan nagy baj lenne, hogy nem épül Gyöngyösön gumiabroncsgyár. Meg talán máshol sem az országban! Igaz ugyan, hogy egy igen sok pénzt hozó beruházásról van szó, de tudjuk, a pénz nem minden, és főként nem boldogít: hány emberről hallottuk, hogy felveti a pénz, jó dolgában azt sem tudja, mihez kezdjen, aztán egyszerre csak azt olvastuk az újságban, hogy fogták magukat és öngyilkosok lettek.

Úgyhogy kéretik leszállni a Fideszről, még az a 900 ember is hagyja őket békén, akiknek az Apollo révén munkahelyük keletkezett volna Gyöngyösön.

Nem a Fidesz sáros az ügyben, még akkor sem, ha az Apollo Tyres szóvivője a többi között a Fidesz által kezdeményezett népszavazással indokolta, hogy elállnak a gyár felépítésétől. Azt mondta a derék indiai, hogy ők nem mennek olyan helyre, ahol nem látják őket szívesen.

Ami, köztünk szólva, egy igen nagy tévedés, és a helyi viszonyok ismeretének teljes hiányáról tanúskodik. Merthogy szó sincs arról hogy bárkinek kifogása lenne az indiaiakkal szemben. A gumiabroncsgyárakkal sincs bajunk, de egy nálunk megtelepedni kívánó indiai cég tudhatná, hogy mi magyarok valójában népszavazós nép vagyunk: úgy kell nekünk a népszavazás, mint egy falat kenyér, és hogy a népszavazást még az indiai gumiabroncsgyáraknál is jobban kedveljük.

Ráadásul népszavazásban jóval nagyobb gyakorlatunk van, mint gumiabroncsgyárban - míg az utóbbiból alig néhány van Magyarországon, népszavazásban nagyon is jártasak vagyunk.

Számos népszavazás volt már mifelénk az utóbbi években, s bár nem mindegyik bizonyult eredményesnek, a háromszáz forintos vizitdíjnak például igen jó hatásfokkal sikerült keresztbe feküdnünk.
Azt én persze bármikor szívesen aláírom, hogy egy gumiabroncsgyár néhány paraszthajszállal kevésbé kíméli a környezetet, mint egy esőerdő, vagy, teszem azt, egy tengerszem, de egyelőre még sehol sem látni nyomát olyan befektetőnek, aki esőerdőt, vagy éppen tengerszemet telepítene Magyarországra.

Apollóék most tehát új helyszínt keresnek a gyáruknak. Udvariasságból azt sem zárták ki, hogy netán Magyarországon lenne ez az új helyszín. Ami összmagyar szempontból nem lenne baj, legföljebb a gyöngyösiek áldhatják a Fideszt és foglalhatják őket mindennapi imájukba, amiért a hazáért aggódó párt megszabadította őket egy 200 millió eurós beruházástól.

Majd felépül az a gyár Miskolcon, Makón, vagy Győrben!
Vagy mondjuk, Pozsonyban. Ez utóbbi város ugyan a dolgok jelen állása szerint nem tartozik Magyarországhoz - olyannyira nem, hogy már egy jó ideje Bezzegország fővárosa. Ám, ha valaki nem tudná, a derék szlovákok szintén versengtek az Apollo gumiabroncsgyáráért. Még több támogatást is ígértek, mint mi, magyarországi magyarok, ám az indiaiak jobb helyszínnek vélték Magyarországot.

Mostanra a saját – színes – bőrükön tapasztalhatták, hogy tévedtek. Magyarország ugyanis egyáltalán nem jó helyszín. Legalábbis indiai és más nemzetiségű gumiabroncsgyárak tekintetében távolról sem számít annak. Létezhetnek persze olyan projektek, amelyek számára ideális terepnek bizonyul a mi országunk - utcai tüntetésekhez, vagy például tojásdobáláshoz keresve sem lehetne jobb díszletet találni.

És ha egy indiai rendező – ne feledjük, Indiában több film készül, mint az Egyesült Államokban – a polgárinak hazudott széthúzásról, a nemzetinek álcázott kirekesztésről, vagy éppen az ájtatos mázba bújtatott szemforgatásról szeretne filmet készíteni, jó szívvel ajánlhatjuk számára hazánk bármely települését.


A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata


Most & Itt
2008.08.14 22:08

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.