Most & Itt

Akit már nem biztos, hogy Fürnek is hívnak - családbarát fotóval

Deutsch Für Tamást eredetileg Deutschként anyakönyvezték, de ma már nem így hívják. Nevét akkor ismerte meg a magyar közélet iránt érdeklődő...

Deutsch Für Tamást eredetileg Deutschként anyakönyvezték, de ma már nem így hívják. Nevét akkor ismerte meg a magyar közélet iránt érdeklődő nagyközönség, amikor 1989-ben egy társával együtt Prágában letartóztatták az akkor még csehszlovák névre hallgató hatóságok. A szorult helyzetből az akkor még Horn Gyula vezette magyar külügyminisztérium szabadította ki, a csehszlovákok kiutasították az országból, a magyar sajtó pedig prágai bikaborjaknak keresztelte el a két botcsinálta hőst.



Néhány évvel később már nem volt Csehszlovákia, Deutsch - akkor még Für nélkül - Tamás pedig miniszterként Prágába készült, hivatalos megbeszélésre. Sok volt a dolog akkoriban, így a nagy kapkodásban csak a repülőtéren jutott eszébe, hogy otthon hagyta az útlevelét. Akkor még senki sem hallott Schengenről, ezért néhány óráig visszatartották a menetrend szerinti járatot - a már gépben ülő utasok riadtan bámulták egymásra, mert csak annyit tájékoztatást kaptak, hogy tecnikai okok miatt indul késve a prágai gép.
Deutsch – akkor még Für nélkül - Tamás első munkahelye az Ifjúsági és Sportminisztérium volt, de neki szerencséje volt, mert nem kellett végigjárnia a ranglétrát, azonnal a tetején, azaz miniszterként kezdte. Illetve előbb csak kijelölt minisztere volt a hivatalnak, Orbán miniszterelnök úr ugyanis kijelentette, hogy csak akkor lehet miniszter, ha leteszi az államvizsgát.
Így is történt, azóta sokan támadják a nevéhez fűződő beléptető rendszer miatt, ami hozzávetőlegesen 4 és fél milliárdjába került a magyar adófizetőknek. A sportpályák biztonságát biztosítani hivatott kapuk állítólag hiánytalanul megvannak, valahol egy raktárban dekkolhatnak -állagukról nem érjezett jelentés.
Deutsch Tamás a Fidesz és a magyar politika szépfiúja, ügyeletes szívtipró, igazi macsó. Számos ismert, és kevésbé híres személyiséggel volt már kalandja – neves média személyiség és kétkezi titkárnő egyformán szerepelt a skalpjai között. Jelenleg a második feleségével él együtt, három asszonytól négy gyereke van – ez úgy jön ki, hogy első házassági idején az akkori titkánője is megörvendeztette egy utóddal.
Deutsch Tamás 2005-ben feleségül vette Für Lajos volt honvédelmi miniszter lányát, majd a korszellemet kissé megelőzve, de mindeképpen ragaszkodása kifejezéséül, felvette a felesége lánynevét, és azóta Deutsch-Für Tamás néven szerepel mindenhol. A mostani házasság jól működik, még az apóssal is viszonylag kijönnek egymással, annak ellenére, hogy utóbbi szorgosan és tevőlegesen tüsténkedett a Magyar Gáérda első, Várbéli avatásán, valamint más alkalmakkor is riasztó nyilatkozatokkal ijesztgeti a szolidabb hangokhoz szokott közvéleményt. Deutsch Für mostanában méretes óriásplakátokról néz le az utca emberére - egy, a többihez képest visszafogottabb hangú jobboldali hetilap címlapján domborít, a lapban található interjúban pedig elmondja, hogy nem ért egyet az apósával, de egyébként kedvelik egymást.
Régi barátai és harcostársai közül pedig mostanában Bayer Zsolttal nem ért egyet. Nemrégiben, a Fidersz huszadik születésnapján, meg is mondta neki, hogy vállalhatatlan az antiszemita szöveg, amit Széles Gábor lapjában leírt, de ettől még nem tartja Bayer Zsoltot antiszemitának.
Deutsch Tamás anyagi helyzetéről nincsenek hitelt érdemlő értesüléseink: hivatalosan szegény, mint a templom egere, mások meg azt mondják, hogy az övé - és egykor válogatott magasugróként elhíresült testvéréé - a Római part nem kis része. Majd ha lesz egy oknyomozásra szakosodott polgári napilapunk, talán ennek is utánajárunk.


A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata


Most & Itt
2008.05.07 15:05

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.