Most & Itt

Akit Királyhegyi Csurnak hívott

Mintha csak ma lett volna, olyan éles a kép: a 2002-es választások első fordulóját követő éjszakán a televízióban a pártok választási központjait...

Mintha csak ma lett volna, olyan éles a kép: a 2002-es választások első fordulóját követő éjszakán a televízióban a pártok választási központjait mutatják a stábok. Győztesek és vesztesek, nyilatkozatok, magyarázatok, derűs és reszketeg arcok. A szocialisták Medgyessy győzelmét ünneplik, a Fidesz vezérkara köddé vált, éjfélig nem látni őket.
Csurka István viszont végig látható volt. Magányosan ült egy asztalnál, előtte, ha jól emlékszem, egy pohár bor. Magába roskadva nézett maga elé, meg sem kellett szólalnia, anélkül is látszott, hogy mindennek vége.
És tényleg vége volt: néhány órával korábban még azt hitte, övé a világ. Ha győz a Fidesz, a MIÉP megkapja a kulturális tárcát. És az oktatás is az övék lesz, talán még a hadügy is.
Másképp lett minden - az élet időnként a legszebb számításokat is keresztül húzza.
Szép egyedül, mondta néhány évvel korábban, amikor MDF-es párttársai látványosan elültek mellőle. Most, 2002-ben, megint egyedül volt. De most nem volt szép semmi. A választók elutasították, a Fidesznek nem kellett - egyedül a saját táborában tudott újra és újra győzni.
Az egykori drámaíró, aki Antall József MDF-ében is vezető tisztséget játszott, radikális pályafutását a Nyolc gondolat című tanulmányával indította. Antall ekkor még próbálta egyben tartani a pártot, s Csurka írói munkássága részeként igyekezett bagatellizálni a szörnyű mondatokat.
Idővel azután már nem lehetett vállalni a vállalhatatlant: útjaik szétváltak. Megalakult a MIÉP, és szinte azonnal szárnyalni kezdett. 1998-ban a parlamentbe is bejutottak, ahol az Orbán-Torgyán kormányt ellenzékből támogatták. Talán ez fáj Csurkának máig a legjobban: hogy Orbánnak csak „arra kellett”. Ágyasnak jó volt, de a Fideszes vezér színházba és üzleti vacsorákra már mással járt. Mára már a teste sem kell Orbánnak – megkapta, amire szüksége volt (a MIÉP tagságát), s Csurkánál fiatalabb, kívánatosabb szeretőt talált magának a Jobbik személyében.
Királyhegyi Pál a régi Fészek klubban csak Csurnak hívta: én ezt az embert nem becézem, szokta mondani a felejthetetlen humorista. Merthogy Csurka nevéhez fűződik a legújabb kori antiszemitizmus térhódítása Magyarországon. Igaz, a vádat mindig tagadta. Ha szóba került, szinte soha nem mulasztotta el megemlíteni, hogy ő egy zsidó zöldségesnél szokott vásárolni a piacon.



























Most & Itt
2008.03.04 11:03

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.