Most & Itt

Aggódjunk együtt a Kövér-gyerekekért!

Kiderült, hogy Kövér László is egy közülünk. Valahol legalábbis, olyan, mint mi, többiek, azzal a csekély kivétellel, hogy mi nem tudunk olyan...

Kiderült, hogy Kövér László is egy közülünk. Valahol legalábbis, olyan, mint mi, többiek, azzal a csekély kivétellel, hogy mi nem tudunk olyan szúrós tekintettel és eszelősen nézni, mint a házelnök. És, ha belegebedünk, akkor sem vagyunk képesek olyan nehezen érthetően, tagolatlanul motyogni, mint ő.


De közös bennünk, hogy akárcsak őt, bennünket sem érdekel a Fidesz, és nekünk is csak az a fontos, hogy a gyerekeink egy élhetőbb világban éljenek. Megjegyzem, a mi gyerekeink többnyire már ott élnek, sokan külföldre mentek. Nem kalandvágyból, amint azt a mi pénzünkön kommunikálják, hanem végleg. De, legalábbis addig, míg el nem múlik ez az őrület.

Ismeretségi körömben alig van olyan család, ahol valamelyik gyerek ne külföldön élne. Vagy mindegyik. Nem azért, mert nem szeretik a hazájukat – Magyarország örökké benne él a szívükben. Persze, nem ez a mostani, árvalányhajas, hátrafelé nyilazós, múltba néző ország, mindenkivel hadban álló, saját démonaival harcoló vezetőkkel az élén.

Kövér László Felsőtárkányban kürtölte világgá, hogy nem érdekli a Fidesz, és hogy aggódik a gyerekeiért. A szúrós tekintetű házelnök Schiffer András LMP-s társelnök társaságában elmélkedett a világ dolgairól, az LMP szabadegyetemén.

Schiferről és pártjáról nem érdemes írni, annyira kevesen vannak, hogy náluk csak a KDNP jelentéktelenebb.

De ártani ők is tudnak, és időnként szoktak is.

Az mondjuk, megér egy misét (és zárójelben egy félmondatot), hogy Schiffer András miért mutatkozik szívesebben a Jobbik, és a Fidesz vezetőinek társaságában, mint a demokratikus ellenzék prominenseivel.

Ő tudja miért, egyszer, talán, kérdésre, elárulja.

Kövér büszke arra, hogy nem szerzett vagyonokat. Miközben mások, ezt nem mondja, csak következik abból, amit mondott, szereztek. Rogán Antal, valamint a jó Lázár János is, és szinte mindenki más, aki benne van a brancsban.

Szijjártó Péter, Kósa Lajos. Mészáros Lőrinc, Garancsi István, Orbánnal az élen.

Ebben a tekintetben Matolcsy György sem nyeretlen kétéves.

A saját lábukon állnak és nem ők kapják a legtöbbet.

Bennünket, akik nem vagyunk házelnökök, ezzel szemben egyszerű polgárai vagyunk e hazának, szintén érdekel, hogy milyen lesz ez az ország. Aggódunk érte, féltjük, mert a miénk.

Nekünk szülőhazánk e pengéktől ölelt kis ország.

Most & Itt
2015.08.10 20:08

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.