„Akinek van szeme, az látja, hogy a magyar futball nagy jövő előtt áll.” Orbán Viktor nyilatkozta ezt a Puskás Ferencről elnevezett akadémia honlapján. Nem most mondta mindezt, de nem is nagyon régen: két hónappal ezelőtt, augusztus 4-én.

A miniszterelnök most hallgat. Pedig még nincs lefutva semmi, ott állunk továbbra is a nagy jövő előtt, ami, gondoljunk bele, azt is jelenti, hogy mögöttünk a nagy jövő.

Mindent lehet, csak akarni kell.

Nem kell csodálkozni azon, hogy a futballt amúgy rajongásig szerető miniszterelnök hallgat. Eltűnt, mint szürke szamár a ködben, nem akar azonosulni azzal, amivel mi, többi magyarok, kénytelenek vagyunk.

Azzal, hogy nem csak a győzelem a miénk, hanem a kudarc is. Mert Magyarország tényleg a magyaroké: itt mindig és mindenhol mi vagyunk, ha akarnánk, akkor sem bújhatnánk el önmagunk elől.

Jók vagyunk és rosszak, igazak és hazugok. Kövérek és soványak, szőkék, barnák, kopaszok. Bartók is magyar volt, Szálasi úgyszintén.

Orbán Viktor nem szólalt meg a narancsosoktól elszenvedett megsemmisítő vereség után, mindössze egy fotót tett közzé a honlapján. Kerti sütögetés közben készült a kép, frissen elkészített húst visz valakiknek. Vélhetően a családjának, de az sem kizárt, hogy valamely baráti társaság falatozhat a finom csemegéből.

Ennyi Orbán Viktor véleménye arról, ami pénteken este Amszterdamban történt. Nem meglepő persze, és főképp, nem mulatságos. Orbán ugyanis nem arról híres, hogy a vesztes csatákat bármikor is felvállalná. Ő mindig a győztesek, valamint az erősek és a gazdagok mögé áll. A gyengék zavarják, a szegények idegesítik. Gyárat avat, üzemcsarnokot ad át, futószalag mellett domborít. Kezet fog és senkit nem hagy az út szélén.

Az ócsai lakóparkról mostanában mintha kevesebb szó esnék, az egymillió új munkahelyről még annyi sem.

Mondjuk, mondhatna valami okosat a miniszterelnök a hollandiai 8-1 után. Vagy, legalább valami bíztatót. De Orbán doktor hallgat. Közben meg épülnek a stadionok, megy a pénz az akadémiákra. Nem mindegyikre egyformán, főként azokra, amelyek a kormányfő számára kedvesek. A felcsúti Puskás kapja a legtöbbet, még Budapest is megszánta őket 8 millióval. Tarlós főpolgármester adta nekik a saját keretéből.

Biztosan nagyon megszorultak, ezért adakoztak a fővárosiak - tudtuk és megkérdezésük nélkül.

Valamit azért mégis illene mondani a 8-1 után. Mert itt nem futballról van szó. Amit ma Magyarországon labdarúgás címén művelnek, az csak látszólag sport, valójában egy hatalmi téboly üzemszerű megnyilvánulása. A miniszterelnök kissé költséges hobbijára költjük az emberek pénzét, amikor máshol is lenne helye.

Lehetne persze a futballnál rosszabb kedvtelése is a miniszterelnöknek, örüljünk annak, hogy nem búgócsigával játszik, mert akkor most arra menne minden pénzünk.

Mondani kellene valamit miniszterelnök úr a magyar embereknek. Valamit, amihez igazodni lehetne. Hogy a magyar futball most még a korábbiaknál is nagyobb jövő előtt áll. Vagy valami hasonló okosságot.

Ha már sírni sincs kedvünk, legalább nevethessünk egy jót.