Megkaptuk az idei első gázszámlát. Abba most nem mennék bele, hogy nem tíz százalékkal kevesebb, mint ígérték. Sokkal kevesebbel lett kevesebb, de nem hívom a zöldszámot, nem kiáltok kommandóért, még Rogán Antalnak sem üzenek semmit. Úgyis az lenne a vége, hogy megmagyaráznák, hogy mitől tíz százalék az, ami nem annyinak látszik.

Én lennék a hülye, aki nem tud örülni annak, ha jót tettek vele. Megkapnám azt is, hogy ne legyek hálátlan, örüljek, hogy ennyivel is kevesebbet kell fizetnem, ajándék lónak ne nézzem a fogát.

Nem is nézem, mert nem kértem én semmilyen lovat ajándékba. Se a kormánytól, se senki mástól. Merthogy ezzel, úgyis, mint állampolgár, nem vagyok kisegítve. Állampolgárként, azzal vagyok kisegítve, ha jó, a végzettségemnek megfelelő munkám van, biztos munkahelyem, és ahol annyit keresek, amiből ki tudom fizetni a rezsit. Ráadásul úgy, hogy marad még másra is.

Ebben nem értünk egyet az állammal, akinek az a fixa ideája, hogy én gondoskodásra szorulok, de csöppet se féljek, mert ő figyel rám, és nem hagy az út szélén. Megvéd a gaz piac hatásaitól, s ha nekem túl sok a gázért fizetendő összeg, akkor ő kisegít. És a kapzsi kéményseprőktől is megvéd, meg az áramosoktól, valamint mindenki mástól, aki a pénzemre feni a fogát.

Önzetlenül teszi mindezt az én államom, nem kér érte semmit, még azt sem várja el, hogy szeressem. Neki az is elég, ha nem utálom a szükségesnél jobban.

Volt már ilyen ebben az országban, Kádár Jánosnak hívták az akkori vezetőt. Örök volt és megbonthatatlan.

Nem szerettük, de nem is utáltuk igazából.

Kádár nagy és gondoskodó államot helyezett a fejünk fölé, amely nem csak ápolt és eltakart, hanem jó alaposan meg is védett bennünket az imperializmus vadhajtásaitól: megállította a határokon az inflációt, nem engedte neki, hogy begyűrűzzön.

Most is megvéd bennünket az állam, mert van mitől megvédeni. A gazdaság nem növekszik, persze, mitől is gyarapodna: nincs beruházás, nincs hitel, egyedül az infláció magas, és csupán a munkanélküliség fokozódik. Az IMF csak akkor adna hitelkeretet, ha ráláthatna a gazdaságra, ám a Kedves Vezető számára ez sértő, ezért úgy döntött, hogy nem leszünk gyarmat, és inkább megpróbál az állampolgárok kedvében járni.

Például azzal, hogy tíz százalékkal csökkenti a gáz árát. Ami nagyon kedves gesztus tőle, és tényleg jobb, mintha tíz százalékkal emelte volna. Nagy és puha tenyér simogatja a fejünket, selymesen simogató - persze nem árt tudni, hogy ez a kéz adott esetben ütni is tud.

De nem üt, csak akkor, ha muszáj.

Szerencsére, ilyen csak ritkán adódik, mert mi alapvetően jó alattvalók vagyunk. Nincsenek eretnek gondolataink, s ha netán mégis, megpróbálunk másra gondolni, mint amire gondolnánk. Így van ez jól, hogy amíg gond nélkül illeszkedünk a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe, a kéz Gazdában végződő része garantálja, hogy nem esik bántódásunk.

Ő maga mondta, hogy megvéd mindenkit, aki védelemre szorul. Legutóbb a zsidó honfitársaknak ígérte mindezt a magyarok nevében, és senkinek se legyenek kétségei: állja a szavát, valóban megvédi őket.

Akkor is megvédi a zsidó honfitársakat, ha ők ezt nem akarják. A zsidó honfitársak ugyanis nem azt akarják, hogy megvédjék őket, hanem azt, hogy ne kelljen megvédeni őket senkitől. Ehhez pedig az kell, hogy a Gazda és barátai ne kokettáljanak azokkal, akiktől azután meg kell védeniük a zsidó honfitársakat. Ne beszéljen mellé, ne mismásoljon, ne fordítsa félre a fejét.

Röviden: ne csökkentse a gáz árát, hanem teremtse meg annak a feltételeit, hogy mindenki ki tudja fizetni a számlát.