Elkészült a nagy mű. Nem Schmitt Pál doktorija, az már egy bolgár sportdiplomata, valamint egy német szociológus jóvoltából a megírása előtt is megvolt.

Ám most lett egy másik dolgozat is, a magyar demokrácia dicsőségére.

Igaz, csak háromoldalas a dr. Schmitt plágiumügyét vizsgáló bizottság jelentése, viszont vélhetőleg saját kútfőből született. Keményen hajtottak az urak, még a számukra biztosított két hónapot sem használták ki teljesen - már egy nappal a határidő előtt közzétették a jelentésüket. És voltak annyira visszafogottak, hogy meg sem próbálták az előtérbe szuszakolni saját személyüket. Ahelyett, hogy mint ilyen esetben elvárható, vállalják a véleményüket, válaszolnak az újságírók kérdéseire, mindössze egy visszafogott közleményt jelentettek meg. Nem arról van tehát szó, amire első pillanatban gondolnánk: hogy szégyenükben elbujdostak: egyszerűen nem akartak tolakodni.

Nem is kell. Enélkül is látjuk magunk előtt a hatalmas munkát, az emberfeletti erőfeszítést, amint majdnem két hónapon át, éjt nappallá téve vizsgálták Schmitt Pál doktoriját. Félretéve minden mást - családot, hivatást, szórakozást odahagyva, csak a jelentésnek éltek. Hogy időben elkészüljön és megfeleljen az elvárásoknak.

Egyedül a grémium egyik prominensének, Tóth Miklósnak sikerült időt szakítania arra, hogy időközben a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökévé avanzsáljon. Nyilván véletlen az egybeesés, hogy éppen akkor esett rá a választás, amikor Schmitt Pál doktorijáról kellett véleményt írnia. Vannak véletlenek, sőt, a valódi világban csak véletlenek vannak. Ezek viszik előre a világot, minden más csak hátráltatja a fejlődést. A tények például, vagy teszem azt, a mindennapi tapasztalat - tisztességről, emberi tartásról nem is szólva.

Megfoghatatlan, gyanús fogalmak ezek.

Amúgy a bizottság megállapította, hogy Schmitt Pál doktorija plágium, de ezért a plágiumért nem annak elkövetője a felelős, hanem a Testnevelési Egyetem akkori ítészei, akik nem hívták fel a doktoriján dolgozó Schmitt Pál figyelmét arra, hogy a másolás nem egyenértékű a tudományos kutatással. Amiből Schmitt Pál joggal következtetett arra, hogy mások gondolatait és műveit magunkénak mondani rendjén lévő dolog.
Az egyetem a hibás, ezért Schmitt nem tehető felelőssé, a doktorija tőle el nem vehető. Nem bűnös ő, hanem áldozat, talán még kártérítés is jár neki valamikor, amiért meghurcolták a nevét.

Átvágták csúnyán Plagi bácsit, gonosz emberek visszaéltek az ő határtalan jóhiszeműségével. Mert a vak is látja, hogy mi történt: Plagi bácsi számtalan elfoglaltságára való tekintettel megbízott valakit, hogy készülő doktorijához szerezzen be eredeti gondolatokat. Nem azt kérte az ismeretlen illetőtől, hogy lopjon 180 oldalt Georgijevtől, és másoljon ki 17 másikat Klaus Heinemann német tudós dolgozatából. Hanem azt, hogy eredeti, sehol máshol nem olvasható, sőt, egyenesen Schmitt Páltól származó gondolatokat szedjen össze.

Az ismeretlen elkövető pedig vagy nem talált ilyeneket, vagy úgy döntött, hogy a könnyebb utat választja. Lopott és másolt, magyarul: plagizált. De ezt nem közölte Schmitt Pállal, aki naiv volt és elővigyázatlan: megörült a kész dolgozatnak, és miután nem csak megírni, de elolvasni sem volt ideje, azt gondolta, hogy ami a doktoriban van, azt mind ő írta az első betűtől az utolsóig.

Csak most, évtizedekkel később jött rá, hogy becsapták.

Ez tehát a teljes igazság, rútul rászedték Plagi bácsit, visszaéltek a jóságával. Kijárna neki egy másik tudományos fokozat, fájdalomdíjként a mostani meghurcolása és hányattatásai miatt.

Most már csak az a kérdés, képes-e a nemzet kellően kárpótolni ezt a talpig becsületes, makulátlan múltú, feddhetetlen embert, aki továbbra is élvezi a Fidesz és személyesen Orbán Viktor bizalmát.

Elegendő-e, ha leborulunk előtte, megtépkedjük ruháinkat, hamut szórunk a fejünkre, vagy térden állva is kérnünk kell a bocsánatát, amiért kételkedni merészeltünk benne.

Mi vagyunk a rosszak, akik a saját munkánkkal, tehetségünkkel igyekszünk jutni valamire.

Mi kérünk elnézést.