Elkezdődött a nagy kísérlet, tigrissel propagálják a húsnélküli táplálkozás előnyeit. Az illetékesek, élükön a legfőbb televíziós hatósággal, ismét rájöttek arra, hogy a gyerekek túl sokat ülnek a tévé előtt. Olyan sok időt töltenek kedven készülékük társaságában, hogy már nem mi, szülők, hanem a világító doboz neveli őket. A magyar gyermekek például naponta három órát bambulnak a tévére, de ez csak az átlag, a tizenkétéven aluliak például ennél is többet ücsörögnek a készülék előtt, ráadásul többnyire szülői felügyelet nélkül.

Tenni kellett valamit végre, és a televíziós hatóság most a tettek hímes mezejére lépett. Három reklámfilmet vásároltak a román kollégáktól, akik egyébiránt az EU-tól kapott pénzen készítették ezeket a rövid, oktató célzatú filmecskéket. Mostantól ezeket vetítik a magyar tévékben is. Hol másutt is vetítenék őket, ha újságban hirdetnék, hogy tévézz kevesebbet, akkor mindenki jól hülyére röhögné őket. Ki olvas ma újságot, amikor tévét is lehet nézni? (Na jó, a mi lapunk,a Metropol természetesen kivétel...)

Úgyhogy most három hónapon keresztül a tévé reklámozza a tévézés ártalmairól szóló filmecskéket. A legfőbb televíziós hatóság szerint ezek a negyedperc hosszúságú etűdök annyira durvák és kemények, hogy csak este 9 óra után, s kizárólag szülői felügyelet mellett nézheti a felnövekvő serdületlen gyereksereg.

Mindenki hozzon magával még egy szülőt!

Ami azt illeti, lehet benne valami. Engem már az első képsor is valósággal sokolt: boldog családot látunk, nagymamáék és mindenféle más rokonok ünneplik a kicsi fiú – nevezzük Bübükének - valahányadik születésnapját. Még egy kést is adnak Bübüke kezébe, hogy maga az ünnepelt vághassa fel a tortát. Bübüke késznek látszik a feladatra, boldog, üdvözült mosollyal lép oda a cukrászipari termékhez, ám az arca hirtelen eltorzul, és egy Hitchcock-film legvéresebb jeleneteit megszégyenítő kegyetlenséggel több tucatszor belevágja a bökőt a szülinapi tortába. Végül, mintegy slusszpoénként, egy kéjes késszúrással a játékmacijával is végez.

Egy másik filmen tíz év körüli kislány utazik szüleivel a metrón. Román metró lehet, rúd is van az utastérben, ebbe kapaszkodhatnak az elesni nem szándékozó utasok. Ám a kislány arcán hirtelen buja vonások jelennek meg, a rudat már nem kapaszkodásra használja, hanem úgy, mintha egy sztriptiz bár színpadán vonaglana. A bájos tízéves bámulatosan jól hozza a felnőttipari táncosnőktől ellesett mozdulatokat és mimikákat.

A harmadik film sem piskóta: családi tévézés. Pontosabban: anyu és apu már kidőltek, nézés közben félkómában szunyálnak a pamlagon, egyedül a kisfiúk figyeli ébren és ijedten a félelmetesen hátborzongató horrort.

Valamit tényleg tenni kell – de hogy éppen ez a három film fogja megváltani a világot, abban speciel nem nagyon hiszek. Főleg, hogy ezekről a sokkoló történetekről nekem az egykori, még az egypártrendszerből ránk maradt vicc jut az eszembe: régebben a rendelőintézetekben plakátokkal próbáltákmeg leszoktatni az embereket a mértéktelen alkoholizálástól. Az egyik elrettentő plakáton egy hatalmas, borzalmas állapotban lévő, gusztustalan emberi májat mutattak, a következő felirattal: így néz ki az alkoholista ember mája. Egyszer egy alkoholista tévedt a rendelőbe, tekintete a plakátra tévedt, összeborzongott, majd megszólalt: Pfúj, soha többé nem eszem májat!

Nézem a tortát daraboló pszichopata kisfiút, és elborzadok: te jó ég, ha ez ennyire veszélyes, soha többé nem eszem tortát!

A Metropol - www.metropol.hu - számára írt cikk írott változata