Kis tábla őrzi az emlékét, a budapesti Nagymező utcában: Ebben a házban lakott a világhírű bűvész, Rodolfo (Gács Rezső).

Ma lenne 100 éves a nagy varázsló, akinek trükkjei milliókat szórakoztattak Magyarországon és szerte a világon. Híres mondásai szállóigévé váltak: „Vigyázat csalok”, Csak a kezemet tessék figyelni.”

Nekünk, nézőknek különös a viszonyunk a színpadi varázslatokhoz. Tudjuk, hogy nem igaz, amit látunk, szemfényvesztés minden, mert a valóságban minden másképpen van, de nem haragszunk a bűvészre, amiért becsapott bennünket.

Rodolfo történetét sokan ismerik: véletlenek sorozata kellett ahhoz, hogy bűvész legyen. Egy, a Dunából általa kimentett kínai gyöngyárus mutatta neki az első trükköt, amit azután másnap a játszótéren megmutatott társainak. Ha focizni megy aznap, vagy moziba, talán másképp alakul minden. De a térre vitt az útja, ahol egy amatőr bűvész meglátta a fiút, felkarolta, és a tanítvány idővel alaposan túlnőtt mesterén.

Rodolfo maga nem hitt a varázslatokban. Hogyan is hitt volna, amikor tudta, hogy minden mutatvány mögött kemény munka van. „Ha egy napi nem gyakorlok, nem történik semmi, ha kettőig, azt már észreveszem. Ha három napot hagyok ki, azt már a közönség is észreveszi”.

Csak a munkában hitt, meg abban, hogy az embereket szórakoztatni kell. Kicsi és nagy trükkökkel, mindennel, ami segít nekik abban, hogy akár csak néhány percre elfeledjék a világ szörnyűségeit. Utóbbiakban amúgy nem volt hiány: Rodolfo talán arra volt a legbüszkébb, hogy a nagy világégés idején hadikórházakban súlyosan sérült katonák arcára varázsolt egy talán utolsó mosolyt.

Csaló volt, ha úgy tetszik, ám hiába figyeltük a kezét, nem tudtunk rájönni a trükkjeire. Talán nem is nagyon akartunk, felnőttként is gyerekként örültünk a varázslatnak. Néhány trükk titkába utóbb azért beavatta a nézőt, a Magyar Televízióban futó bűvésziskolája hallatlanul népszerű volt.

Apropó, tévé. Nézem műsort, többször is átfutok rajta, hátha csak az én figyelmem felületes. De nem: a magyar közszolgálati televízió, születése napján egyik csatornáján sem emlékszik meg a 100 esztendős Rodolfóról. Pedig a már említett bűvésziskolán kívül hat vele készült interjút is őriznek a raktárak. Talán még ebben a pénzínséges világban sem lett volna anyagilag túlságosan megerőltető mutatvány, hogy elővarázsoljanak egy Rodolfo emlékét őrző tekercset.

A Metropol Online számára írt cikk írott változata