Nem igaz, hogy ezek ennyire hülyék, mondta egyik ismerősöm.

Pedig igaz: ezek éppen ennyire hülyék. Se jobban, sem pedig kevésbé. Erre kaptak felhatalmazást, ezért zajlott forradalom a szavazófülkékben, ezért kellett oxigénmaszk nélkül a magas csúcsokat megmászni.

Ezt akarták az emberek. Hogy ezek ennyire hülyék legyenek. Hogy a miniszterelnök aláírásával ellátott utasítás rendelkezzen arról, miszerint az államigazgatási szervek épületeiben kötelező kilógatni a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot. Nem is akárhogyan: színes formátumban, méltó minőségben kinyomtatva, 50-X 70 centis állóformátumban.

Rendnek kell lenni.

Nem mintha bármi bajom lenne az álló formátummal, a színes nyomtatásnak és a méltó minőségnek pedig már akkor is odaadó híve voltam, amikor Schmitt Pál még nem az evangélium olvasásával indított reggelenként. Ezzel együtt, valahol mégiscsak aggályos, amit a kormány a zemberekről gondol. Hogy a zemberek, akik a forradalomra szavaztak, az államigazgatási hivatalokban kifüggesztett táblák szellemiségétől vezérelve még a mostaninál is eltökéltebben másznak majd oxigénpalack nélkül új magaslatok felé.

A régvolt Ludas Matyinál főnököm és atyai jó barátom, Mikes György mesélte az akkoriban még meglehetősen gyakori haknikon a következő viccet: az SZTK-ban hatalmas plakáton egy visszataszító, gusztustalan emberi máj fotója volt látható, alatta az elrettentésnek szánt felirat, Ilyen az alkoholista ember mája. Egyszer egy részeg ember tévedt arra, meglátta a képet, s valósággal beleremegett a borzasztó látványba: te jóságos ég, kiáltott fel, soha többet nem eszem májat!

Nem az a baj a nemzeti együttműködés politikai nyilatkozatával, ami benne van.  Legyen béke, szabadság és egyetértés, így kezdődik a szent szöveg, talán még az időjárásról is írhattak volna valamit, mondjuk azt, hogy legyen mindig szép idő.

Nem biztos, hogy alaposan átgondolta a kormány, hogy amikor teljesítette a magyar emberek ezeréves álmát, és mostantól minden államigazgatási hivatalban lesz egy ilyen plakát. Nem a színes formátummal van baj, a minőségi nyomtatással. Hanem azzal, hogy ez még messze nem elégséges. Mert lássuk be, az messze nem elegendő, ha a hivatalba betérő emberek kedvükre bámulják a feliratot. Ha akarják, végigböngészik az utolsó betűig, bebiflázzák szóról szóra, ha meg úri kedvük úgy tartja, egyetlen pillantást sem vetnek rá. Mást olvasnak helyette várakozás közben, bulvárlapot, keresztrejvényt, netán a kormánynak nem tetsző politikai újságot bányásznak elő a táskájukból.

Vagy csak néznek maguk elé a semmibe.

Nem elég kinyomtatni és kifüggeszteni a hivatalok falain a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot, de számon is kellene kérni a zemberektől. Hogy tényleg olvasták-e? És ha olvasták, vajon megértették-e, ami a szövegben írva vagyon? És ha megértették, úgy értették, ahogyan azt a szöveg megfogalmazói elképzelték?

Mert az még rendjén van, hogy Szijjártó Péter szerint az emberek akarták, hogy mostantól minden államigazgatási szerv falán jól látható helyen ott legyen kiakasztva a nyilatkozat. És az is látszik már, hogy idővel az emberek nyilván majd azt is akarják, hogy Orbán, Schmitt, és a többi nagymenő fényképe ki legyen téve minden iskolában.

Talán nem tűnik tiszteletlenségnek, ha megjegyzem, hogy ez a mostani ötlet távolról sem új keletű. Régen, és időnként még ma is, minden jobb kocsmában ott volt a felirat: Tánc közben lekérés nincs, kerékpárt a falhoz támasztani, valamint a padlóra köpködni szigorúan tilos.

Az akkori kocsmákban még nem volt színes formátum, a minőségi nyomtatásra sem ügyeltek annyira, mint ma, mégis értettek az intésből az emberek. (Közben persze, köpködtek, mint állat, és a biciklit is a falhoz támasztották.)

Ezekből a mostani szövegekből, bármilyen furmányosan is vannak megfogalmazva, ugyancsak sok mindent meg lehet érteni.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata