Most & Itt

A nénike-kommandók

Finisben vagyunk, onnan lehet tudni, hogy kirajzottak a nénike-kommandók a városba. A nénike-kommandók, amint az elnevezésükből is következik...

Finisben vagyunk, onnan lehet tudni, hogy kirajzottak a nénike-kommandók a városba. A nénike-kommandók, amint az elnevezésükből is következik, a legtöbb esetben nénikékből állnak, de ez egyáltalán nem szükségszerű: léteznek olyan nénike-kommandók, amelyeket két-három idősebb úr alkot, de megfigyeltek már fiatal, vagy középkorú egyedekből összetevődő nénike-kommandót is.
A nénike-kommandók leggyakrabban városokban tevékenykednek, de nem ritka, hogy kisebb településekre, vagy más helyekre is beveszik magukat. Kedvenc előfordulási helyeik a villamosok, a gyorséttermek, az aluljárók, de sorban állás közben is jó hatékonysággal dolgoznak. (Én legutóbb egy postai sorban figyeltem meg egy közvetlenül mögöttem üzembe helyezett nénike kommandó tevékenységét).
A nénike-kommandóknak bárki áldozatul eshet – kutyáját sétáltató gyanútlan illető éppúgy, mint munkába, iskolába siető ember.
A nénike kommandó úgy működik, hogy odalépnek a kiszemelt célszemélyhez, mélyen a szemébe néznek, és megkérdezik tőle: tudja-e, hogy a kormány emelni fogja a vizitdíjat. A célszemély az esetek többségében nem tudja, vagy éppen az ellenkezőjét hallotta eddig, de most bogár lett ültetve a fülébe, és gyanakodni kezd. (Ahogyan azt egy régi dakota közmondás tartja: nem zörög a haraszt, ha nem fújja a nénike-kommandó…)
A nénike kommandók többnyire nem az ujjukból szopják a mondandójukat: általában egy ismerősükre hivatkoznak, akiknek az egyik régi családi barátjuk olyan helyen dolgozik, ahol valaki hallotta, amint két egyén arról beszélt, hogy a kormány a vizitdíj emelésére készül. (Állítólag a szocik csak a duplájára emelnék, de az SZDSZ kiharcolta, hogy ezer forint legyen).
Más nénike-kommandók úgy értesültek, hogy külföldről – jelesül Izraelből – százezernyi embert hozat ide a kormány (természetesen az SZDSZ nyomására), hogy a népszavazáskor elegen legyenek. Ezek az emberek aztán már nem is utaznak vissza az eredeti hazájukba, hanem Budapest környékén – legjellemzőbben Solymáron – várják őket a magyar adófizetők pénzéből épült ingyenes öröklakások.
Vannak nénike-kommandók, amelyek a nagyobb hitelesség érdekében még egymással is vitába szállnak. Ha tehát az előbb említett félmillió izraelit említi a kommandó egyik tagja, akkor a másik egy előre betanult módszer szerint kiigazítja: nem szavazni jönnek az izraeliek, hanem vízágyúzni. És a gyanútlan célszemély (kutyasétáltató, munkába, iskolába igyekvő szerencsétlen) már hallja is, hogy a nénike-kommandósnak egyik ismerőse a rendőrségnél dolgozik. Azt nem mondhatja el, hogy milyen beosztásban, meg nem is igen tudja, annyira titkos, de tőle hallotta, hogy március 9-én és 15-én is lesz oszlatás: a vízágyúk már megérkeztek Izraelből, a vizet New Yorkból, néhai Tom Lantos vízgyárából szivattyúzzák, ezért nyomatja a kormány annyira a Déli Áramlatot, merthogy nem gáz jön majd azon, hanem víz.
A nénike-kommandókkal nem szabad vitába szállni. Nem is azért, mert könnyen lehazaárulózzák és lezsidózzák az embert – az ilyet a totális szólásszabadság világában el kell viselni. Hanem mert ellenszegülés esetén az lesz a büntetés, hogy még kacifántosabb történetekkel rukkolnak elő. Például, tudni vélik, hogy Gyurcsány parancsára ezrek raboskodnak a Köztársaság tér alatti kazamatákban, kenyéren és vízen tartják őket, egyedül Népszavát olvashatnak, aki meg még így sem hajlandó három nemmel szavazni, azt egy 168 óra című hetilappal próbálják megtörni.
A nénike-kommandók ideológiai alapvetése az, hogy a kormány hazudik. Ha teszem azt, a kormány bejelenti, hogy csökkenti az adókat, azt nyilván csak azért mondja, hogy utána majd jól felemelhesse. És a nénike-kommandók szerint azt sem kell készpénznek venni, hogy nem lesz duplája a tandíj. (Olyan sokat kell majd fizetni, hogy egyedül a Gyurcsány-gyerekek tudnak majd egyetemre járni).
Ezektől minden kitelik, most mondta egy ismerős, arra készülnek, hogy betiltsák a váltóáramot, és fizetőssé tegyék a gyalogos közlekedést. Egy távoli rokon, akinek a Városháza közelében van butikja, úgy hallotta, hogy a Belvárosba ezentúl gyalog is csak pénzért lehet bemenni - a kormány már meg is rendelte Hollandiából (ez majdnem olyan ország ugye, mint Izrael, gyémántkereskedők, ha tetszik érteni…), mintegy százmilliárd forint értékben a gyalogos-fizető-automatákat.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata




Most & Itt
2008.02.27 12:02

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.