Szijjártó Péter, a Magyar Televízió Az este című műsorában mélyen a nézők szemébe nézett, és azt mondta, hogy a kormány megvédi a magyar emberek nyugdíját. Átható tekintettel mondta mindezt, küldetéses fizimiskával, úgyhogy kétség nem fért hozzá: nem a levegőbe beszélt, kéretik ezt komolyan venni.

Most már csak az lenne a kérdés, hogy ki fenyegeti a magyar emberek nyugdíját. Az, hogy én idáig nem hallottam ilyenről, nem jelent semmit. Felelőtlen, léha fazon vagyok, ha szorult volna belém némi affinitás a köz ügyei kiránt, már biztosan kiderítettem volna, hogy kik azok az elvetemült gazemberek, akik támadásra készülnek a magyar emberek nyugdíja ellen. Békaemberek utoljára az ötvenes években kémkedtek az országban, a csőszkunyhó is akkortájt ment ki a divatból, úgyhogy valahol máshol kell keresni a magyar emberek nyugdíjának ellenségeit. Szóba jöhetnének a bankok, a multik, esetleg más oligarchák.

Régen, az egypártrendszer idején, amikor még volt kedvünk viccelődni, ha valamit elloptak az elvtársak, tréfásan azt mondtuk: átvették szocialista megőrzésre. Ez persze elavult megközelítés, most, ha a kormány valamire ráteszi a kezét, úgy kell mondani: megvédi azt, ami a magyar embereké.

Ha így vesszük, a kormány az egészségügyi szolgáltatások színvonalát is megvédi, mégpedig úgy, hogy a tervek szerint mintegy 100 milliárdot vonnak ki jövőre az egészségügyből. Ami, tegyük hozzá, megint csak nem piskóta, mi több, embert próbáló feladatnak ígérkezik, az ágazat ugyanis, nagyon visszafogottan fogalmazva, már most sem bővelkedik anyagiakban – az erkölcsi tőkéről most nem is szólva.

Jó tudni hát, hogy a kormány mindent megtesz a zemberek érdekében, s mindenkit megvéd, akinek fenyegetik a nyugdíját.  Ezért kéretik nem a kormány kezére csapni: nem lopnak ők, csak kölcsönveszik a magánnyugdíjas befizetéseket. Ami, amellett, hogy jó és tisztességes dolog, nem kevés bölcsességre utal, különös tekintettel arra, a körülményre, hogy akár örökre is lenyúlhatnák ezt a pénzt, kétharmaddal ez is gond nélkül megtehető. De a nemzeti ügyek kormánya nem ilyen, ha azt ígéri, hogy a pénztártagok nem járnak rosszul, akkor az meg van ígérve!

Ide a rozsdás bökőt, így görbüjjek meg, ha nem!

Úgyhogy nem kell rinyálni, mint a fürdős kurva, nem ellopva lesz az a pénz, csak 14 hónapra kölcsönvéve. Utána pedig visszaadják, kamatostul, hozamostul, az sem lenne meglepő, ha kis Nokiás dobozokban hoznák, piros masnikkal a tetején. E visszaadás részleteit ugyan még nem dolgozta ki a nemzeti ügyek kormánya, de talán a történetnek ebben a szakaszában ez nem is várható el tőle. Senkitől, még egy kétharmados felhatalmazással rendelkező háromharmados kormánytól sem várható el, hogy minden apró részletet azonnal, mondhatni, egy csapásra kidolgozzon. Jelenleg ott tartanak, hogy kölcsönveszik a magán-nyugdíjpénztárban takarékoskodó emberek pénzét – ez sem semmi, másnak még ennyi sem jutott volna az eszébe.

Ha például minden apró részleten fennakadnánk, akkor talán máig sem javult volna a közbiztonság. (Amit pedig, tudjuk, két hét alatt jó alaposan rendbe tettek). Az emberek azóta nyugodtabban lépnek ki az utcára, sokan már be sem zárják, úgy parkolják le az autójukat. (Ha meg mégis ellopják, Szijjártó megmagyarázza nekik, hogy tulajdonképpen soha nem is volt gépkocsijuk).

A nemzeti ügyek kormányánál jobb helyen van a pénzünk, mint nálunk. Mi úgyis csak elköltenénk, felélnénk a pénzünket, aztán bottal üthetnénk a nyomát.

Jó, ha tudjuk: a kormány a javunkat akarja, ezért teszi rá a kezét a javainkra.