Most & Itt

A nem kedves fiúk

A kedves fiúk végeznek mindig az utolsó helyen. Ezt mondta Orbán Viktor Mihály a Ma reggel című tévéműsorban. A Vezénylő Tábornok arra...

A kedves fiúk végeznek mindig az utolsó helyen. Ezt mondta Orbán Viktor Mihály a Ma reggel című tévéműsorban. A Vezénylő Tábornok arra utalt, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke európai módon tárgyalt a szlovák kollégával. Vagyis, így Orbán, Brüsszeltől dicséretet kaptunk, a szlovákok meg közben azt csinálják, amit akarnak.

Ha valakinek, neki elhihetjük, amit a kedves fiúkról mondott. A Fideszről mindig is tudni lehetett, hogy nem a kedves fiúk gyülekezete. Kedvetlennek azért nem nevezném őket, tudnak ők viccelődni is, bár többnyire nem szoktak.

Értik a viccet, de nem szeretik.

Mi lenne, ha nem is értenék – a nem kedves fiúk talán még be is gorombulnának néha.

 

Nemrég a közszolgálati tévé reggeli műsorsávját foglalták el egy nem igazán kedves rohammal. Ők maguk is tudják, hogy nem törvényes, amit tettek, nem is nagyon tagadják – még tán tárgyalni is hajlandók idővel. Birtokon belülről, természetesen.

 

Most meg itt a legújabb, kedvesnek szintén nem mondható csínytevésük, a pécsi eset. A Fideszes városvezetés szemet vetett a Pécsi Vízmű francia üzlettárs által birtokolt részére, mondván, a Suez csoport túl sok pénzt szipkázott ki a cégből.

 

Tételezzük fel, hogy tényleg így van. Nem ők kapták a legtöbbet - de többet kaptak, mint amennyi járt volna nekik. Nem tudhatjuk, mert nem lehet tudni, de a játék kedvéért, tételezzük fel, hogy így volt.

 

Európának számos országában, meg a világ kultúráltabb tájain úgyszintén, ilyenkor leülnek tárgyalni a felek.

Érvek, ellenérvek, negyvenszáz, a végén Fedák Sári.

Ha nem tudnak megállapodni, még mindig lehet bírósághoz fordulni. Választott bírósághoz, ha ez van a szerződésben.

 

Verőlegényekkel azonban demokrata nem dolgoztat.

A nem kedves fiúk most mégis ezt tették: biztonsági emberekkel foglalták el a pécsi Vízművet, a törvényes vezetőket nem engedték be az épületbe.  A nem kedves fiúknak nincs az ilyennel problémájuk: majd az ügyvédek kimosnak, oszt jó napot.

Páva Zsolt, Pécs régi-új polgármestere, aki annak idején szintén polgármesteri mivoltában bevette a franciákat a bizniszbe – és akit ezért franciák a festői Caracasba utaztattak az ottani vízműveket tanulmányozni - most mossa kezeit. Majd kártérítést fizetünk a franciáknak, mondják az európai kultúra leendő fővárosában, Pécsett. 1,3 milliárd forintot szánnak e célra a város pénztárcájából. Nem kis pénz már ez sem – ám félő, hogy nem lesz elegendő. A franciák öt és nyolcmilliárd közöttire taksálják a kárukat – ha valahol a kettő között áll meg a mérleg nyelve, már akkor is rámegy Pécs gatyája a nem kedves fiúk kedvtelésére.

 

De nem a milliárdok számítanak: nem pénzről, hanem elvekről van itten szó. A nem kedves fiúk még nem a bántóan üres – pontosabban: tartozásokkal teli - Fidesz kasszát kívánták ezen a fura módon feltölteni, mindössze egy kis előzetest mutattak be abból, mire számíthat a zemberek.

 

Megtetszik a fölöttem lakó szekrénye? Nem akarja nekem adni? Elveszem erővel, aztán ha már nálam van, tárgyalhatunk.

Kedvem szottyan a nőjére? Megszerzem kajakból – oszt jó napot!

 

A magyarországi francia nagykövet, aki valamennyire ismeri már a mi országunkat, most nem érti, ami történt. Azt hiszi szegény, rossz járatra szállt föl a párizsi repülőtéren, s valami ismeretlen nevű, kétes hírnevű banánköztársaságba tévedt.

Mondják, Sarkozy elnök is felveti majd a problémát Bajnai Gordonnak. Illő tisztelettel, természetesen. (Merthogy ő is egy kedves fiú).

 

A nem kedves fiúk egyébként jogvégzett emberek. Nem véletlenül, hirtelen felindulásból, borgőzős állapotban foglalták el a köztévé reggeli műsorát és a Pécsi Vízműveket. Hideg aggyal, szigorú számításból tették, amit tettek.

Vigyázó szemetek Pécsre vessétek!

 

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

Most & Itt
2009.10.09 05:10

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.