Most & Itt

A Nagy Testvért figyelik - fotóval! (18+)

Megint ügy van, mert megint meg lettek figyelve. Volt már ilyen, éppen tíz évvel ezelőtt, 1998-ban. Akkor a frissen kinevezett miniszterelnök...

Megint ügy van, mert megint meg lettek figyelve. Volt már ilyen, éppen tíz évvel ezelőtt, 1998-ban. Akkor a frissen kinevezett miniszterelnök, Kossuth Lajos Későbbi Reinkarnációja állt fel a magyar parlamentben, hogy drámai hangon a nemzet elé tárja a közelgő apokalipszist: őt és társait az előző – értsd: szocialista kormány idején – közpénzen, törvénytelenül, titkosszolgálati eszközökkel megfigyelték.

Még konkrétum is elhangzott: Deutsch – akkor még Für nélküli – Tamás édesanyjának leánykori nevét is kiszimatolták a mindenre elszánt éber kíberek. Azután kiderült, ami amúgy is sejthető volt: nem volt semmilyen megfigyelés. Sem titkosszolgálati eszközökkel, sem más módon, sem közpénzen, sem magánzsebből, sem törvényesen, sem törvénytelenül.

Sehogyan sem.

Kossuth Lajos Mostani Reinkarnációjának azóta bírósági végzése is van erről. Jogerős bírói határozat mondja ki, hogy nem volt megfigyelési ügy. Ha úgy vesszük, Kossuth Lajos Reinkarnációja az egyetlen ma is vegzáló magyar politikus, aki hivatalos dokumentumokkal tudja igazolni, hogy nem mondott igazat.

Mások vért izzadnak, ha bizonyítaniuk kell, hogy hazudtak, ő csak egy könnyed mozdulattal előzúzza a zsebéből a határozatot, oszt jó napot.

Akkor volt értelme a hazugságnak: előkerültek a Fidesz-közeli fantomcégekkel kapcsolatos ügyek, Kaya Ibrahim, Joszip Tot, az elveszett, vagy ellopott útlevelek, Schlett Csaba zseniális üzletei, – egyetlen nap leforgása alatt 14 darab veszteséges céget vásárolt – a Hosszú Bájtok Éjszakája.

Volt miről elterelni a figyelmet ezzel a kapitális hazugsággal.

Eltelt tíz év, és most nem tudni, miért, előjöttek azzal, hogy hat évvel ezelőtt Orbánt, Simicskát és Kalmár Istvánt, a magyar Posta akkori vezérigazgatóját megfigyelték.

Vajon most miről kell elterelni a figyelmet?

A fő probléma egyébként nem is ez. Tételezzük föl, hogy Kapolyi László szocialista politikus egyik cége tényleg meg akarta figyeltetni Orbánt és környezetét. Ha egy érvényes működési engedéllyel rendelkező magánynyomozót bíznak meg a feladattal, lelkük rajta. Főleg, ha az illetők törvényesen végzik a munkájukat.

Vannak emberek, akiknek nem stílusuk magánnyomozókat felfogadni, mert az ízlésüktől távol áll az ilyesmi. Nekem például van egy világnézetinek bizonyára nem, de morálisnak talán nevezhető alapvetésem: az ember nem azért van, hogy megfigyeljék, és nem is azért, hogy megfigyeljen másokat.

Azt már egy ideje tudjuk, hogy az egykori komcsik között vannak jó emberek – azok, akik most a jó oldalon állnak. És vannak a gonoszak, az elvetemültek, akiknek van pofájuk a hazaáruló szoclibek mellé felsorakozni. Meg vannak az egykori jó ügynökök, akik most a nemzeti oldalon szívják a levegőt – róluk mindenki tudja, hogy erőszakkal, zsarolással és súlyos fenyegetésekkel vették rá őket, hogy társaikról jelentsenek. És vannak a rossz egykori ügynökök, akiket onnan ismerni meg, hogy nem a jó oldalon – értsd: Kossuth Lajos Reinkarnációjának a pártján - állnak. Ők nyilván önként és dalolva jelentkeztek jelenteni, hogy minél többet árthassanak a haza legjobbjainak.

Most a fenti fogalmak sora egy újabbal bővült: van a rossz megfigyelés, amikor elvetemült hazaárulók (értsd: politikai ellenfeleink) gonosz szándékból, törvénytelenül bíznak meg erre szakosodott szakembereket. És vannak a jó ügy érdekében végzett megfigyelések, mint amilyen például a Magyar Nemzeté, vagy az ugyancsak gyakran kiszivárogtató Hír TV-é.

Mert ne gondolja senki, hogy a Magyar Nemzethez „bedobott levelek” csak úgy, a fákról estek be a levélszekrényekbe. Talán nem állunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy kemény pénzekért, súlyos adóforintokért végzett nyomozói munka előzte meg ezeket a „leleplezéseket”. Tudjuk, ebben a pénztől átitatott, globalizált világban mindennek ára van. Sőt, van egy még ennél is szomorúbb hírem: egy szóbeszéd szerint már Krisztus koporsóját sem ingyen őrizték.

Úgyhogy, a Magyar Nemzet által megszerzett dokumentumokért is mélyen a zsebébe kellett nyúlnia valakinek.

Kérdés, hogy kié volt az a zseb, amelybe valaki mélyen belenyúlt? A saját zsebébe nyúlt bele az ismeretlen elkövető, vagy a nagy központi össznépi zsebet lopta meg az illető?

Megannyi megválaszolatlan, nagy magyar sorskérdés.

Egyébként, ha Kapolyi tényleg 100 milliót fizetett egy nyomozó irodának, mint ahogyan azt magyar nemzeték állítják, akkor az tényleg ciki. Nem a törvényesség, hanem az ízlés miatt. Ha nekem lenne fölös 100 millióm – vagy egyáltalán, bármilyen 100 millióm, – ide a rozsdás bökőt, hogy nem megfigyelésre költeném!

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata



Most & Itt
2008.04.25 19:04

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.