Most & Itt

A nagy ho ho horgász

Áder János és Trokán Péter csontit tűzött a horogra, és mindketten gabonaőrleménnyel etettek be. Ez a fontos közlés is olvasható a veszprémi...

Áder János és Trokán Péter csontit tűzött a horogra, és mindketten gabonaőrleménnyel etettek be. Ez a fontos közlés is olvasható a veszprémi Napló lelkes hangú beszámolójában. És jó, hogy szerepel ez a sokaknak semmit sem mondó információ, mert az értő fül számára igenis van üzenete a mondatnak. Ha más nem, annyi mindenképp, hogy az ország első emberének nincsenek titkai a nép egyszerű gyermekei előtt. Áder János például gond nélkül megtehette volna, hogy sírba viszi a titkát, vagyis azt, hogy csontival horgászik, és gabonaőrleménnyel etet. Sőt, s ez már nyilván bónusz a laptól, az sem marad rejtve a köz elől, hogy a köztársasági elnök gyümölcsös és fűszeres ízesítésű darát használt a siker érdekében.


Fotó: Napló, Penovác Károly

Horgászverseny volt amúgy a Széki-tónál. A köztársasági elnök nem egyedül indult a versenyen, ami azért is jó, mert, ha így lett volna, akkor nem tudott volna második lenni.

Márpedig második lett Áder János, ami csak látszólag kudarc, valójában távolról sem lebecsülendő teljesítmény. Különösen, ha nemes vetélkedésben, izgalmas és szoros verseny végén állhatott fel a képzeletbeli dobogó második fokára. A már említett Trokán Péter színművészen kívül egy megyei járási kormányhivatali vezető is tiszteletét tette, valamint egy négyszeres világbajnok olasz horgász is a tóba lógatta a kukacát.

A lap egyébként mindent elkövetett a tökéletes tájékoztatás érdekében, még azt is megemlítették, hogy Lasztovicza Jenő országgyűlési felidézte gyermekkori horgászélményeit. Lasztovicza úr személyesen nem tudott résztvenni a versengésben, azon a hétvégén parlamenti képzése adódott, így azt sem tudjuk, vajon videó-üzenetben szólt-e a résztvevőkhöz, netán mindenkinek személyre szóló levelet küldött, melyet azután utóbb akár nemzeti konzultációként is lehet majd értelmezni.

Sajnálatos módon a cikkíró elfelejtette megemlíteni, hogy az említett Latovicza Jenő ugyanaz a személy, akiről egy évvel ezelőtt azt írták az újságok - nem mindegyik, csak azok, amelyek tájékoztatással is foglalkoznak -, hogy a fia és annak egyik barátja szabálytalanul szerezték a diplomájukat. L. J. és Gy. Zs. számos jegye hiányzott az abszolutóriumhoz, ám öröm az ürömben, hogy Tóth Miklós dékán segített a bajba jutott fiúknak, s frissen szerzett kódjával pótolta a hiányzó érdemjegyeket. Ily módon helyreállt a világ rendje, senki nem maradt diploma nélkül, jutott mindenkinek, talán még maradt is valamennyi.

De vissza a versenyhez: a hétvégi viadalon Áder első napja még nem volt valami fényes, a híradás szerint ekkor csupán öt kiló apróhalat fogott. Másnap azonban már jobban teljesített: ekkor már ponty is akadt a horgára, aznap összesen 16 kiló halat fogott, és ezzel lett összesítésben a második.

A cikkből az is kiderül, hogy Áder János maga tisztítja, és készíti el a halat. Van persze, amiről szemérmesen hallgat a veszprémi Napló, de nem is baj, hogy nem írta meg a kolléga, magunktól is kitaláltuk: az államfő nem csupán a tisztítást és az elkészítést, de a halételek elfogyasztását sem bízza másra.

Most & Itt
2013.09.03 10:09

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.