Veled vagyunk Csatáry Laci! Ezt a szöveget írták ki a békéscsabai szurkolók csapatuk Debrecen elleni mérkőzésén. Nem futballisták, hanem női kézilabdások játszottak a pályán, ám az emberi ostobaság és aljasság minden pályán megterem, sőt, még pálya sem kell hozzá, megy az magától is. A Debrecenből átrándult drukkerek persze vették a lapot, és Sieg heil kiáltásokkal, valamint az ilyen alkalmakkor szokásos náci karlendítésekkel köszöntötték az ellenfél molinóját.

Egy kis antiszemitizmusra mindig van igény, zsidók sem kellenek hozzá, lehet náculni nélkülük is. Budapesten Horthy bevonulását ünneplik, Miskolcon Radnóti verseit égetik a derék nácik, nehogy már a csabaiak és a debreceniek lemaradjanak mögöttük.

Emlékszünk, Orbán Viktor annak idején két pofont ígért a náciknak, és azt, hogy majd szépen hazazavarja őket.

Láttuk, mi lett a pofonokból és a hazazavarásból.

Sok más mellett ez a molinó lett belőle, Csatáry Lacival súlyosbítva. Aki egyébként nem az a Csatáry László, aki miatt az FTC szurkolói már néhány hónappal ezelőtt megütötték a bokájukat. (Na jó, nekik nem lett bántódásuk, az FTC fizetett valami nevetséges büntetést, amiért az MTK elleni meccsen a náci bácsit éltette néhány agyatlan drukkerük.)

Most sem lesz senkinek semmi baja, de hát miért is lenne. Ez a Csatáry László ugyanis egy másik Csatáry, olyannyira nem ugyanaz, hogy beceneve is van: Csutak. Arról meg már tényleg nem a csabai szurkolók tehetnek, hogy a két embert ugyanúgy hívják.

Nem lehet minden molinó mellé egy értelmező szótárt állítani. Pedig, ez lenne a jó, merthogy, legalábbis a békéscsabai klub magyarázata szerint, súlyos félreértésről van szó. A molinón szereplő Csatáry Laci ugyanis nem az a Csatáry László, aki a vészkorszak idején zsidók ezreinek segített a szükségesnél gyorsabban elpusztulni. Ez a Csatáry László a békéscsabaiak egyik volt szurkolója, aki még most is szurkoló lehetne, ha önhibáján kívül nem vált volna hajléktalanná és alkoholistává. Ezért nem tud most a többi szurkolóval együtt lelkesedni a csabai kézis lányok sikeréért, érte szólt a molinó, legalábbis a hivatalos magyarázat szerint.

Mi pedig elhisszük. Játsszuk a tudatlant, és úgy teszünk, mintha ez akárcsak kicsit is rendben volna. Komoly képpel hallgatjuk a békéscsabai klub vezetőjét, magunkba fojtjuk a keserű kacajt, mi szégyelljük magunkat mások hazugságai helyett.

Mert, hogy itt valaki hazudik, az biztos, sőt, az a legvalószínűbb, hogy a megszólalók közül senki nem mond igazat.

Mert ha a csabai szurkolók tényleg a Csutak becenevű társukkal kívántak volna jót tenni, akkor pénzt gyűjtenek a számára. Meghívják vacsorára, befizetik a csapat soron következő meccsére. Netán, ha már mindenáron túlteng bennük az írói munkásság, felpingálják a molinóra, hogy visszavárunk Csutak!

És akkor senki sem kényszerül hazug és gyáva magyarázkodásra, mert senki nem érti úgy a kiírást, ahogyan azt érteni lehetett. Lám, a debreceni vendégszurkolók is milyen szépen levették az üzenetet, nekik nem okozott gondot az értelmezés. Emelték a karjukat, ahogyan az ilyen helyzetekben elvárható, és skandálták a hozzá illő szöveget.