Most & Itt

A Mozgás tere

Nincs mozgástere a kormányfőnek a Szabadság téri szobor ügyében. Ezt mondta a magyarországi zsidóság képviselőinek, és ezzel nem csak nekik...

Nincs mozgástere a kormányfőnek a Szabadság téri szobor ügyében. Ezt mondta a magyarországi zsidóság képviselőinek, és ezzel nem csak nekik üzent, de minden jóérzésű polgárnak e honban, akik még mindig abban a hitben élnek, hogy a mozgástér elengedhetetlen kelléke egy miniszterelnöknek.

Hogy olyan neki a mozgástér, mint másnak a levegő, vagy, teszem azt, a rezsicsökkentés.


A Szabadság térre tervezett emlékmű üzenete

Most akkor kérdezzük meg, hogy Sztálinnak volt-e mozgástere? Merthogy, nem olvastunk erről soha semmit, pedig összeírtak a Gazdáról sok mindent. Kivégeztetett egy halom embert, más milliókat hagyott éhen halni, de mozgástérről szó sem esett vele kapcsolatban. Pedig biztosan nem könyörtelenségből követte el azt a számos szörnyűséget, hanem mozgástér hiányában.

Meg Rákosi lelkén sem biztos, hogy gonoszságból száradt annyi gazemberség. Próbált ő jó lenni, de nem volt neki mozgástere. Nem is tudta mi az, különben, lévén teljhatalmú uralkodója e honnak, addig söpörtette volna le a padlásokat, míg lett volna neki az is.

Amiből a közös a tanulság, hogy nem könnyű teljhatalmú uralkodónak lenni. Szeretne jó lenni, adni az embereknek és nem elvenni tőlük, de mindig közbejön valami.

Emelkedik a kar, simogatásra lendül, de a végén mindig ütés lesz belőle.

Mosolyra mozdul a száj, de torz vigyorba fordul.

Igazat akar mondani, mert tudja, hogy nincs nemesebb az igazságnál, de akárhányszor megszólal, mindig hazugság lesz belőle.

Nem tudjuk, miért van ez így. Miért ennyire bonyolult a világ, hogy csak az egyszerű emberek tehetik azt, amit tisztességesnek tartanak, míg mások, mondjuk így, uralkodók, hiába van hatalmuk számolatlan, mindig a mozgástérre hivatkoznak.

Horthy is, tudjuk, mennyire meg akarta menteni a zsidókat, máson sem járt az esze, Dunát lehetett volna rekeszteni az ezzel kapcsolatos gondolataival, azután csak elindultak a vonatok. Több is, mint amennyit a végállomáson képesek voltak feldolgozni. Teljes kapacitással kellett dolgozniuk az uraknak a sínek másik végén, de még így is alig bírták mozgástérrel.

Amúgy meg nem kellene erőltetni ezt a mozgásteres dolgot, mert csak hülyét csinál magából az ember. Elég lenne annyit mondani: akarom ezt a szobrot, még egy stadionnál is jobban akarom!

Most & Itt
2014.05.05 06:05

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.