Akár egy festmény is lehetne, a Kerényi Imre által megrendelt botrányos sorozat egyik ékessége. Ezzel a címmel: A miniszterelnök sakkozik a szóvivőjével. Vagy: Sötét indul, és két lépésben mattod ad.

De nem festmény ez, hanem, amint az szabad szemmel is jól kivehető: fotó. A miniszterelnök udvari fényképésze készítette, ez is benne van az évi 9 milliós szerződésben.

Komoly, felelősségteljes férfiakat látunk a Londonban készült fényképen. Két koponya feszül egymásnak, emberi elmék csatáznak, melyikük tud túljárni a másik eszén. Erről szól a sakk: ki képes távolabbra látni, több lépésre előre gondolkodni.

Szijjártó szóvivő szíves közlése nyomán tudjuk, a fotó londoni rezidencián készült. Maradt valamennyi szabadidejük, a bábuk kéznél voltak, fogták magukat, sakkoztak egyet. A brit miniszterelnök, Cameron már kiokosítva, Európa ügye elrendezve – a görögök kezelhetők, az olaszok más tészta, mondta Orbán – jöhet a sakk.

Sakkozni jó. Fortélyos furfangokat, cseles csínyeket kieszelni, csapdába csalni az ellenfelet. Ezúttal Orbánnak sikerült. A képen még nem látszik, de a végeredményt ismerjük: bemattolta a szóvivőjét.



Nem kell Polgár Juditnak lenni hozzá, elég, ha közepes képességű amatőr az ember: ezek itt ketten pancserok. Nem értenek ahhoz, amit csinálnak, nem játékból, hanem erőből tologatják a figurákat.

Sem stílus, sem gondolat, elképzelés sehol.

Az országot is így vezetik. Dühből, indulatból, rögtönözve. És, akárcsak a gazdaságban, a sakktáblán is szokatlan megoldásokat alkalmaznak. Olyanokat, amelyek nincsenek a tankönyvekben. A sakkberkekben sem hallott még senki Orbán és Szijjártó megnyitásairól.

Látszik a táblán, hogy a miniszterelnök szinte csak a jobboldali bábukkal lépett. Szijjártó nyilatkozta ezt is, ebben különböznek a főnökétől: ő a baloldali bábukkal szokott előretörni.

Nem gondolnánk, hogy politika van ebben, vagy valamiféle számítás. Inkább amatőrség a köbön. Szijjártó, ha nem csak nézne, hanem látna is a táblán, behúzhatna a főnökének egy alapsori mattot. (Feltéve, hogy tudja, mi az).

Lehet persze, hogy lát a táblán. Többet is, mint hinnénk. Nem annyira egyszerű személyiség ő, amint azt gyakori tévés szereplései alapján gondolnánk. Okos fiú a Péter: a piros pulóverét például már régen zakóra cserélte.

Tudja, hogy mit csinál, nem keresi magának a bajt: hülye lenne, ha legyőzné a főnökét. Még nem jött el az ideje, hogy mattolja Orbánt. A többi sakkozó is vár a sorára: Rogán, Kósa, Lázár, Navracsics – csupa erős ember. Mind ott tolonganak a képzeletbeli startvonalon. Sakkot már most is adhatnának a királynak, de ők mattra mennek. Az meg még odébb van. Nem tudni, mikor jön el az ideje, nem lehet már nagyon messze.

Idejük van, ki tudják várni, mikor omlik össze Orbán hadállása. Ezt a partit még Orbán nyerte, a következőt talán már döntetlenre adják. Utána pedig, Orbán is tudja ezt, nem lesz kegyelem.

Kádár János is szeretett sakkozni. (Amatőr szinten értett is hozzá valamelyest). Időnként ellátogatott a sakkszövetség Falk Miksa utcai épületébe, és döntetlent játszott valamelyik, véletlenül, épp ott tartózkodó nemzetközi nagymesterrel. Kézfogás a partnerrel, mosoly a fotósoknak, panyókára vetett zakó a népnek – mi a szocializmus út-ján járunk.

Két elme feszül egymásnak a képen. Európa sorsát már elrendezték, Cameronnal üzente meg Orbán, mit kell tenni.

Magyarországgal meg majd csak lesz valami.