Most & Itt

A mi köztársasági elnökünk - fotómelléklettel!

A következőkben egy nagyon objektív és távolságtartó írást olvashatnak. Szándékom szerint éppen olyat, mint amilyen a mi köztársasági elnökünk....

A következőkben egy nagyon objektív és távolságtartó írást olvashatnak. Szándékom szerint éppen olyat, mint amilyen a mi köztársasági elnökünk. Aki, mint tudjuk, nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy ő magasan a pártok fölött áll, döntéseiben és megnyilvánulásaiban napi politikai érdekek nem játszanak szerepet.



Ha a mi köztársasági elnökünk ezt mondja magáról, akkor mi, akik nem állunk olyan morális magasságokban, mint ő, el kell, hogy higgyük neki.
Már csak azért is hiszünk neki, mert szeretjük a mi köztársasági elnökünket. Ez, ha máshonnan nem, a népszerűségi listáról is látszik. Ennek a listának ugyanis időtlen idők óta a mi köztársasági elnökünk áll az élén, büszkén domborít a dobogó legfelső fokán, talán még két kézzel sem lehetne őt letaszítani onnan.
Persze, nem is akarja őt senki onnan letaszítani, jól van ő ott, ahol van.
Egyébként meg lelkes természetvédő, talán nincs is profi fotós ebben az országban, akinek ne lett volna már meg túra közben, amint térdig feltűrt nadrágban, kalappal a fején, bottal a kezében hadakozik a bazsarózsák és más védett növények érdekeiért.
Nekünk, állampolgároknak is vannak érdekeink, de ha kell, a mi köztársasági elnökünk a mi érdekeinket is megvédi. A mi érdekünkben nem fogott kezet például két és fél évvel ezelőtt, március 15-én Fekete Jánossal, a nemzetközi tekintélynek örvendő, kiemelkedő tudású bankárral. Sok támadás érte ezért a mi köztársasági elnökünket, igaztalanok is voltak e támadások között, de mi, akik fölött pártoktól függetlenül ott magaslik, tudjuk, hogy kizárólag a mi érdekünkben nem fogott kezet Fekete Jánossal.
A mi köztársasági elnökünknek ugyanis igen kényes és kifinomult ízlése van, polgári neveltetése – még az életrajzában is benne van, hogy a felesége értelmiségi családból származik. (Értsd: az apja megyei párttitkár volt).
De nem csak az ízlése kifinomult a mi köztársasági elnökünknek, hanem a munkaköréhez elengedhetetlen tapintattal is rendelkezik. Például, amikor úgyszólván a hivatali ablaka alatt avatták a Magyar Gárda tagjait, nem szólt egy szót sem. Pedig belülről bizonyára indulatok feszítették, hiszen ő is emberből van, ugyanúgy, mint mi, többiek.
Márpedig aki emberből van, az viszolygott attól, ami ott történt. És félelem járta át, ha már élt azokban a hatvan évvel ezelőtti szörnyű időkben, amikor a mai gárdistákhoz kísértetiesen hasonlító emberek a magyar állampolgárok egy csoportjával csúnya dolgokat műveltek. Például lövöldöztek rájuk a Duna-parton, közelről, hogy egyetlen puskagolyó se menjen veszendőbe, és a találati arány minél jobb legyen.


Mások nem féltek, csak undorodtak. Tudjuk, a mi köztársasági elnökünknek is émelygett a gyomra ezektől a letűnt korokat idéző dicstelen figuráktól, de mégsem szólalt meg, mert nem akarta megbontani a nemzet egységét.
A nemzet egysége ugyanis, amint ezt számtalan alkalommal elmondta már, az ő számára mindennél fontosabb. Ez áll működése homlokterében, ez hatja át a mindennapjait. Ezért beszél, és ezért hallgat olykor.
Ő tudja, minek mikor van az ideje. Mi pedig, aki szintén nem ma másztunk le a falvédőről, időnként beszédesnek tartjuk a hallgatásait.


A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

Most & Itt
2008.06.01 21:06

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.