Most & Itt

A messziről jött ember

Bár a hazai sajtó szokás szerint agyonhallgatta a Fidesz elnökének amerikai látogatását, akik meg írtak róla, úgy állították be, mintha Orbánt...

Bár a hazai sajtó szokás szerint agyonhallgatta a Fidesz elnökének amerikai látogatását, akik meg írtak róla, úgy állították be, mintha Orbánt sehol sem fogadták volna szívesen, mi, akik valós ismeretek birtokában vagyunk, elmondhatjuk, hogy mindennek épen az ellenkezője igaz. Orbán mostani amerikai kirándulása ugyanis valódi áttörést hozott a Fidesz-USA kapcsolatokban, s ennek számos jelét már most is tapasztalhattuk.
Orbán ugyanis, szemben a hazai, meglehetősen rosszindulatú beszámolókkal, nem csupán Tom Lantossal találkozott, hanem rajta kívül számos más, az amerikai közéletben igen befolyásosnak számító személlyel is.
Időt, s fáradságot nem sajnálva, utánajártunk Orbánék amerikai programjának, a zsúfolt program szinte minden percét feltérképeztük, s tényfeltáró kutakodásunk eredményét ezennel az Olvasó elé tárjuk.
A Fidesz vezére alighogy elhagyta Tom Lantos dolgozó szobáját - ahol az előszobában várakozva egy nagyon befolyásos titkárral is váltott néhány szót – feleségével, Lévai Anikóval együtt egy bevásárló központba mentek. Itt a cipőosztályon hosszasan beszélgettek egy Ola Gregory nevű eladóval, aki először egy 40-es cipőt hozott a volt magyar miniszterelnöknek, de miután látta, hogy az nagy lesz neki, rögtön egy fél számmal kisebbre cserélte.
Ola Gregory igen befolyásos embernek számít, több nagy áruházláncnál dolgozott már, legutóbb például két pár Salamandert adott el a sziámi királyi pár testőrének. (A testőr később egy nagyon hálás, személyes üzenetben köszönte meg a kedvességet). Ola Gregory elmondta, hogy sokat hallott már Magyarországról, nagyon szereti a magyarokat, tehetséges népnek tart bennünket, egyszer szívesen megkóstolná a finom magyar borokat, és úgy hallotta, hogy a magyar lányok kifejezetten szépek.
Orbán válaszában arról tájékoztatta Mr. Gregoryt, hogy Gyurcsányék tönkreteszik az országot, mire a cipőbolti eladó kifejtette, hogy ezt ő személy szerint nagyon sajnálja, és annak sem örül, hogy az uniós pénzek nagyobb részét ellopják, de ő bízik a magyarokban, már csak azért is, mert szerinte sem szabadna a vasúti szárnyvonalakat megszüntetni.
Orbán Viktor erre válaszul közölte, hogy a 39 és feles cipő kissé szorítja a lábát, s ha lehet, inkább mégis a 40-est választaná. A látogatás végeztével megállapította, hogy ottani megbeszélése valóban gyümölcsözőnek bizonyult, Anikó is talált magának egy rendes lábbelit, sőt, még az egyik gyereknek is vettek egy edzőcipőt.
A cipőbolti látogatást követő napon még az eddigieknél is fontosabb tárgyaláson vett részt a Fidesz elnöke. Feleségével, akit ezúttal is Lévai Anikónak hívtak, ellátogattak Charles Kendall híres éttermébe, amely annyira zártkörű, hogy még a meghívottak sem tehetik be oda a lábukat. Charles Kendall éttermébe előre kell asztalt foglalni, ezen kívül csak úgy juthat be a kedves vendég, ha kinyitja a bejárati ajtót, és bemegy. (Azokat a vendégeket, akik nem keresik fel Kendall éttermét, egyáltalán nem szolgálják ki!)
Mivel Orbánékon kívül éppen senki más nem volt az étteremben Charles Kendallnak volt ideje arra, hogy személyesen foglalkozzon a magas rangú vendéggel, és annak feleségével. Ez nagy megtiszteltetésnek számít, ilyen fogadtatás csak a legnagyobbaknak jár - amikor legutóbb George Bush egyik közeli névrokonának az anyósjelöltje ott járt az étteremben, nem Charles, hanem az egyik fia szolgálta fel neki a kalóriaszegény olajban sütött kebabot.
Mint Orbán Viktor elmondta, őt és feleségét meglepte, hogy egy ilyen befolyásos ember mennyire tájékozott a magyarok dolgait illetően. Charles például teljesen áptudéjt volt a nándorfehérvári csatát illetően, és nagyon egyetért azzal, hogy Sólyom László köztársasági elnök kedveli a bazsarózsákat.
A vacsora végeztével Charles Kendall támogatásáról biztosította a magyar vendégét és feleségét, amely abban is megnyilvánult, hogy az előételként felszolgált sósmogyorót például egyáltalán nem számolta fel nekik. Mi így támogatjuk a demokrácia elkötelezett híveit – csippentett huncutul a szemével Charles.
Még számos más ismert és befolyásos döntéshozóval is találkoztak Orbánék, így például azzal a Bertie A. Whitlock-kal, aki azzal dicsekedhet, hogy övé az 51. utca második legnagyobb utcai illemhely-hálózata. Ez távolról sem megmosolyogtató, Amerikában ugyanis az utcai vécéknek óriási respektjük van - nálunk kevesen tudják, hogy aki odakint számít, az nem odahaza anyagcserézik, hanem az utcai illemhelyek valamelyikét keresi fel. A vállalkozás méreteire jellemző, hogy a cég jelen van a tőzsdén, két szippantó kocsija huszonnégy órán keresztül három műszakban dolgozik, és legutóbb, amikor Angela Merkel német kancellár az Egyesült Államokba látogatott, a kíséretében lévő egyik gazdasági szakember digitális gépével majdnem lefényképezett egy Bertie A. Whitlock nevével fémjelzett utcai vizeldét.
Bertie A. Whitlock közel húsz percen át beszélgetett Orbán Viktorral, s amikor megtudta, hogy tárgyaló partnere nem csupán a volt magyar miniszterelnök, de egy személyben a Fidesz és a Felcsút SE elnöke is, az egyik legjobban menő utcai vécéjével szemközti bodegából rendelt neki egy hot-dogot. (Anikó asszony csak egy pohár kólát kért).
Bertie A.Whitlock igen befolyásos embernek számít az Államokban, egyik fia, John, gyakran nézi a televízióban Bush elnököt, míg a lánya, Lara, Hillary Clinton belső köreihez tartozik: már két alkalommal küldött a számára emelt díjas sms-t..
Bertie A. Whitlock Orbán Viktoron keresztül azt üzente a magyaroknak: most ugyan a kormány miatt leszakadóban vagyunk, de fel a fejjel, ez nem lesz mindig így, az is előfordulhat például, hogy minden másképpen lesz.
Mindent összevetve Orbán Viktor amerikai tárgyalásai jóval sikeresebbek voltak, mint ahogyan azt a magyarországi lakájmédia bemutatta. És akkor arról még nem is szóltunk, hogy amikor bal belsővel visszarúgott egy feléje guruló futball labdát, egy Central
Parkhoz közeli játszótéren a gyermekeiket sétáltató fiatal anyák percekig skandálták, hogy Vik-tor, Vik-tor.


A Klubháló- www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

Most & Itt
2007.11.17 22:11

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.