Volt már ilyen, évtizedekkel ezelőtt. Odajött egy nagyobb fiú a Klauzál téren, megállt fenyegetően, és azt mondta: Mi van öcsi, szidtad az anyámat? Én nem szidtam, mondta az öcsinek nevezett kisebb gyerek. Micsoda? Azt mered mondani, hogy én hazudok?

És már jött is a nagy pofon. Hacsak az öcsi nem volt elég gyors. Vagy nem volt elég pénze. Mert ha zörgött a zsebében némi apró, a nagyobb fiú megvédte.

De azért, biztos, ami biztos, nem ártott, ha jól tudott futni az öcsinek nézett kisember.

Most nem lehet hova futni: a kör közepén és a szélein is mi vagyunk.

A nagyobb fiú odalökött egy listát a Magyar Nemzetnek: közöjjed le, vazze’! Az volt benne, hogy mit akar tőlünk az IMF. Az egyszer már kipaterolt, hárombetűs szervezet. (Copyright Matolcsyné férje).

Mit kíván a Magyar Nemzet (szerint az IMF)?

Csökkentené a szegény magyarok nyugdíját. Elvenne a családi pótlékukból. Megszüntetné a multikra kivetett válságadókat, és pénzt adna a bankoknak. Sanyargatná a népet, megmogyorózná a tökeit.

És mindezt a mi kormányunk önnön saját kezével.

Ezt akarta elhitetni ezzel a szerencsétlen, kétharmadolt országgal a fülkeforradalom élcsapata. Hogy az IMF miatt rossz itt minden: ha ők nem lennének, akkor fenékig érne a tejföl, jutna méz a madzagra, és kolbászból lenne a kerítés.

Lenne tüdő, amelyik kidagad a fazékból.

Ezen az áron, így nem. Ezt mondta a nagyobb fiú, és leste, hogy eléggé hálásak vagyunk-e. Hogy felfogtuk-e a csökött agyunkkal, hogy mi most meg vagyunk védve általa. Hogy nélküle már régen végünk lenne.

Jobban járunk, ha hiszünk neki. Annál biztosan jobban, mintha nem. Mert higgyük el, a pénz, amit ő vesz el tőlünk, jobb helyen van nála, mintha más lopná ki a zsebünkből.

Ne hívjuk védelmi pénznek, ha szabadna bátorkodni. Csúnyán hangzik, és úriemberek nem használnak ilyen kifejezéseket.

Azt meg már most megmondja, hogy amit az IMF kér, azt ő nem engedi. Legföljebb egy részét. Nem csökkenti a nyugdíjakat, csak felemeli a személyi jövedelemadót. Nem vesz el a családi pótlékból, csupán megszünteti az utazási kedvezményeket.

Az pedig, hogy egyszer ezt mondja, máskor meg mást, senkit se zavarjon. Az se, hogy már a stílus se számít: egyre olcsóbbak és primitívebbek a hazugságok. Hogy már egy jelzős szerkezetre sem futja, és a tárgyesettel is spórolni kell.

Pávatánc csupán, magyar hungarikum.

Echte ungarische népszopásch.

Tulajdonképpen elég lett volna egyetlen mondat: szabadíts meg a gonosztól!

A többit írja hozzá az olvasó.

Hogy milyen az, amikor egy félázsiai nép nagybeteg királya lázálmában félrebeszél.