A maguk falujában van ideggyengeség?
Miközben egy ipari-agrár-ideggyenge ország polgáraként hisztérikus nyugalomban ütlegelem a szövegszerkesztő billentyűzetét, titokban, hogy még...
Miközben egy ipari-agrár-ideggyenge ország polgáraként hisztérikus nyugalomban ütlegelem a szövegszerkesztő billentyűzetét, titokban, hogy még én magam sem vegyem észre, felnézek Deutsch-Für Tamásra. Gyakori költözései, a keresztény értékrendben mélyen gyökerező asszony- és családváltásai hosszú ideje érlelik bennem a gondolatot: bárcsak ő lehetne a példaképem! Még akkor is, ha pártjában a többiek Tompikának nevezik, utalva ezzel a sokak által nem kellően értékelt értelmi képességire.
Én persze ezekkel a véleményekkel messzemenően nem értek egyet. Nyár van, kitört a rekkenő, nincs kedvem senkit butának gondolni. Ilyenkor nekem inkább hámlik a kezem, főként a tenyerem. Viszket is valamelyest, talán ütni is tudnék, ha lenne hozzá kedvem, és nem állna messze a felfogásomtól.
De bármekkora is a hőség, annyira sosem lehet meleg, hogy a nyakamat ne tudjam egy idol irányába elfordítani. Felnézek én bárkire, ha van miért, vagy ha eleget fizetnek érte! Deutsch-Für Tamást már akkor is kedveltem, amikor még nem vette fel mostani felesége nevét - igaz, az akkori szimpátia még ösztönös volt, semmi tudományos, vagy ideológiai megalapozottság nem rejlett mögötte, csak úgy jött, magától.
Mostantól viszont már tudatosan kedvelem Tompikát. Nem is a hozzáértő, pártoktól független fodrász után kiáltó sérójáért, hanem elsősorban azért, mert ki merte mondani az egyik televízióban, amit rajta kívül senki: Gyurcsány Ferenc ideggyenge. Mondjuk ezzel a megállapítással senki normális ember nem ért egyet, a társadalom tisztességes többségének pedig háborog tőle a gyomra, de azért valahol mégis csak szignifikáns, ha egy nagy élettapasztalattal rendelkező politikus, akinek első munkahelye a sportminiszteri állás volt, felvállal egy ilyen ízléstelen bunkóságot. Főként, ha tudjuk, hogy nem csupán civil kurázsi, de halált megvető bátorság is kell egy ilyen kijelentéshez. Ám Deutsch-Fürt nem abból a fából faragták – sőt, egyáltalán nem fából faragták, ezt a példás családi élettel elegy viharos magánélet is bizonyítja – aki csak úgy meghátrál a nehézségek elől.
Pedig volna honnan hátrálnia és főleg, lenne hova. Már 1998-ban - amikor Deutsch-Für Tompika főnöke a Parlament nagyszínpadán eljátszotta a megfigyelési ügynek nevezett szomorújáték főszerepét -, kiderült, hogy az elnyomó hatalom a legjobbjainkat sem kíméli. Az akkori miniszterelnök szerint még hősünk anyjának a nevét is kifürkészték az erre szakosodott titkos-szolgák. Hogy ezzel mi volt a céljuk, az egyelőre tisztázatlan. Talán eladták egy nagy multi valamelyik ügynökének – a nagytőke fullasztóan romlott világában állítólag még a mi árainknál is többet fizetnek a direkt marketing egy hiteles, vagy annak tűnő adatáért.
Amikor a napokban az egyik televízióban a riporter arról kérdezte a Fidesz elnökét, mi a véleménye Deutsch-Für kijelentéséről, ő széttárta valamennyi éppen rendelkezésre álló karját, és egy kis időre abbahagyta az ideges dobolást. Nem értem, miért vitatkoznak ezen, válaszolta a kérdésre a pártelnök, hiszen közkeletű, hogy Gyurcsány ideggyenge.
Azután tovább rajzolt, mindenféle ábrákat, vonalakat és apró kis köröcskéket. Pszichiáterek körében közismert alapvetés, hogy ha valaki beszélgetés közben rajzol, az az esetek többségében igen erős idegzetre utal. Minél többet rajzol az illető, annál erősebb az idegrendszere, és minél ijesztőbb ábrákkal tölti tele a papírt, a szakemberek annál biztosabbak abban, hogy egy kivételesen edzett idegzetű emberrel állnak szemben.
De ez így is van rendjén, mondják a szakírók, különben az illető nem tudná elviselni, hogy rövid néhány év leforgása alatt két választási vereséget is a magáénak mondhat. És ahhoz is kiváló mentális kondíció kell, hogy valaki komolyabb idegösszeroppanás nélkül feldolgozza a tényt: a rendszerváltozás utáni magyar miniszterelnökök közül ő az egyetlen, akinek papírja van arról, hogy hazudott. (Lásd még: megfigyelési ügy).
Kötélidegzet kell ehhez, nem is vékony, talán még a Kövér László által egykoron emlegetett kötélnél is vastagabb.
És hát, pestiesen szólva, az sem piskóta, hogy az ember el tudja viselni a róla terjengő híreszteléseket. Hogy például veri a feleségét. Amiből persze, szögezzük le rögtön, nyilván egy szó sem igaz, vagyis csak annyi, hogy ezt beszélik az országban. Pedig, ha verné az asszonyt, az is sokak tetszésével
találkozna. Magyar embernek hamar eljár a keze, nincs ebben semmi kivetni való, még szólás is szól erről: pénz számolva, asszony verve jó. Azért mondjuk el még egyszer: legjobb tudomásunk szerint Orbán nem veri a feleségét, s azok a tömegek, akik ezt terjesztik, valószínűleg saját, be nem teljesedett vágyaikat igyekeznek ilyen különös köntösbe öltöztetni. Úgy vagyunk ezekkel a pártvezérről országszerte terjedő közkeletű történetekkel, mint a viccbéli bácsika, akit megszólít egy arra járó idegen: aztán mondja bátyám, a maguk falujában van-e antiszemitizmus? – Nincs, válaszolja a kérdezett, pedig lenne rá igény!
Ideggyengének nevezni a hivatalban lévő, törvényesen megválasztott miniszterelnököt, demokratikus országban nem nagy kihívás. Legföljebb bunkóság, amely vagy a családi fészek meghitt melegéből jön az emberrel, vagy útközben ragad rá valahol.
Az Amerikai Magyar Népszava Szabadság - www.nepszava.com - című lap számára írt cikk írott változata
