- Kórházba? Nem vagyok én beteg!

- Nem azért. Arra gondolok…

- Makkegészséges vagyok. Kicsattanok az életerőtől. Úgy nézek ki, mint akinek valami baja van?

- Jól néz ki, Elnök úr. Mégis, azt mondom, hogy menjen be a kórházba, és látogassa meg azt a Timi nevű kislányt.

- Egy Timit ismerek Elnöki főtanácsadó úr, de ő tudtommal nem beteg. Éppen nyaral a szüleivel.

- Elnök úr, én arra a 13 éves roma kislányra gondolok, akit jó egy héttel ezelőtt gyakorlatilag szitává lőttek, csoda, hogy életben maradt. Az édesanyja pedig meghalt.

- Igen, hallottam az esetről. Szomorú, hogy ilyenek vannak.

- Nem szomorú Elnök úr, hanem felháborító.

- Igaza van: jobban hangzik, ha azt mondom, hogy felháborító. És gondolja, hogy az a Tímea örülne nekem?

- Nem tudom Elnök úr. Nem tudom, hogy fog-e még bárminek is örülni az a kislány. Tudja, még mindig egy csomó sörét van a testében, és műtétek sora vár rá. Ilyenkor nem nagyon szoktak az emberek örülni.

- Úgy értem, gondolja, hogy jó lenne, ha meglátogatnám a kórházban?

- Határozottan Elnök úr! Javítaná a mostanában kissé megtépázott imázsát.

- Ki tépázta meg a Tímea imázsát?

- Az Ön imázsáról van szó, Elnök úr! Az emberek azt gondolják, hogy Önt csak a bánáti bazsarózsák érdeklik, ahelyett, hogy az emberek problémáira figyelne. És hogy Ön nem a nemzet egységén fáradozik, éppen ellenkezőleg: részrehajló és pártos. Ezt gondolják Önről az emberek, Elnök úr.

- Ez nem igaz.

.- Tudom Elnök úr, hogy nem igaz. De van egy dakota mondás: nem elég köztársasági elnöknek lenni, annak is kell látszani.

- A Viktorral már egyeztetett? Ő mit szólna egy ilyen látogatáshoz?

- Nem lehet elérni, átállási nehézségei vannak a mexikói út után. Szíjjártóval beszéltem, szerinte a Viktor támogatná. Úgyhogy, menjen csak  nyugodtan, Elnök úr!

- Tolmács lesz?

- Tolmács?!

- Igen. Azt mondta, hogy roma a kislány.

- Cigány származású, de magyar. Ugyanúgy beszél magyarul, mint Ön, vagy én, Elnök úr!

- Na, végre egy jó hír ebben a történetben. És mit mondjak annak a Tímeának? Hiszen nem is ismerem.

- Mondja azt Elnök úr, hogy elítéli a cigányok elleni támadásokat. Hogy fel van háborodva. És hogy a Magyar Köztársaság, amelynek Ön az elnöke, megvédi a romákat. Legyen megrendülve, Elnök úr.

- Azt hiszem, ez jó ötlet. És gondolja, hogy az a kislány el fogja ezt hinni?

- Kit érdekel, hogy mit hisz egy 13 éves roma kislány. Önnek Elnök úr, együttérzést kell tanúsítania. Kimutatni, hogy aggódni tetszik. Satöbbi…

- Értem. Szoktak ilyenkor vinni valami ajándékot?

- Nem tudom, Elnök úr. Én a múltkor meglátogattam egy ismerősömet, vittem neki egy tábla Tibi csokit. Persze, ez tíz évvel ezelőtt volt, azóta lehet, hogy változtak a szokások.

- Csak azért kérdezem, mert ez a Bajnai a mi keretünket is megszorította. Nem költekezhetünk túl, és főleg nem kelthetjük azt a látszatot, hogy szórjuk az adófizetők pénzét. 

- Ilyenkor nem a pénz számít, Elnök úr! Az kell, hogy az emberek lássák: Ön átérzi a helyzet komolyságát, és nemcsak a növények, meg a védett vidrafajok érdeklik.

- Viszek ennek a Timinek egy bánáti bazsarózsát.

- Jó ötletnek tűnik, Elnök úr! Láttam fényképeken Timiék házát: ilyen virág nincs még a kertjükben.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata