Most & Itt

A karvalytőke nem ördögtől való

Titokban tárgyaltak a Fiúk az IMF vezérkarával januárban. Ezt a kis illegális pásztorórát valamiért csak a napokban kötötték az orrunkra...

Titokban tárgyaltak a Fiúk az IMF vezérkarával januárban. Ezt a kis illegális pásztorórát valamiért csak a napokban kötötték az orrunkra, de persze még most sem késő, még idejében megtudtuk, amit már idáig is tudtunk. Vagyis azt, hogy a Fiúk nem tekintik ördögtől valónak a kapitalizmust, és ők is vennének fel hiteleket a karvalytőkétől. Varga Mihály, aki nem csupán alelnök, de gazdasági éceszgéber is a Fideszben, például kifejezetten jelezte, hogy egy év múlva tavasszal valószínűleg tárgyalniuk kell a Nemzetközi Valutaalappal, soha nem találnák ki a zemberek miről: újabb hitelekről.

Ha sikerrel zárulnak a Fidesz-Valutaalap tárgyalások, ők is folytatják tehát az ország eladósítását. Akár azt is mondhatnánk kajánul, magunkban gúnyosan nevetgélve, hogy vizet prédikálnak ezek a derék Fiúk, és bort isznak közben. Csakhogy ez nem felel meg a valóságnak, a Fidesz a hitelfelvétele ugyanis nem úgy adósítja majd el az országot, mint a szocialistáké: ha ők vesznek fel hitelt, az a zemberek érdekeit szolgálja, azt, hogy mindenkinek legyen munkája, ami azért fontos, mert a Vezénylő Tábornok már évekkel ezelőtt meghirdette a teljes foglalkoztatottságot, bűn lenne őt hazugságban hagyni.

Mostanság persze kevesebbet hallani a teljes foglalkoztatottságról, a Fideszen kívül Marxnak és Thürmer Gyulának voltak hasonló gondolatai - legutóbb az egymillió új munkahely megteremtése volt a projekt, ahhoz is hozzátették, igaz, csak zárójelben, hogy tíz év alatt gondolták ezt a rahedli sok munkahelyet előásni valahonnan.

Tíz évre előre bárki bármit ígérhet, nagy kockázattal nem jár, senki sem tudja, mi lesz tíz év múlva. Talán még a 4-es metró is javában épül akkoriban, ha csak le nem állítják, be nem szántják, és be nem szórják sóval még a hűlt helyét is. Láttunk már ehhez hasonlót, nem lennénk meglepve: a Vezénylő Tábornok a Filmművészeti Egyetemen már jó egy éve szóba hozta, hogy leállítanák a nagyberuházásokat. Igazság van ebben is, csak baj van a nagyberuházásokkal, viszik a pénzt, az autópályák is fölöslegesek, a nagyapánk is eljutott Szegedre, vagy Miskolcra, ha arra volt dolga.

Kerülik a Fiúk a megszorítás kifejezést, úgy gondolják, hogy nem hangzik jól a magyar fül számára, különösen nem az ő szájukból, akik ugye mégiscsak a haza, a haladás és a nemzet felemelkedésének a letéteményesei. Csupán egymás között használják a kifejezést, megbízható, jó elvtársak között beszélnek csak arról, hogy milyen megszorítások lesznek, ha majd ők kerülnek kormányra. Előtte persze óvatosan körülkémlelnek, nem keveredett e közéjük ellenséges idegen. Állítólag még egy beszédtanár is segíti őket abban, hogy minél szebben, a zemberek számára vonzó tónusban tudják majd megszerettetni a szót, ha eljön az ideje.

Most még nem jött el az idő, illegitim kormány készül hatalomra kerülni, a Fidesz nem is tárgyal ezekkel, a Fiúknak nincs beszélni valójuk azokkal, akik a zemberek megsarcolására tették fel az életüket.

Közben úgy tesznek, mintha előre hozott választásokat követelnének, amitől persze ők maguk ijednének meg a legjobban. Mert akkor szembe kellene nézni a problémákkal, már most, amikor még nincs elvégezve a piszkos munka. Nem kívánják ezt a Fiúk, de nem tehetik meg az általuk felajzott zemberekkel, hogy azt higgyék róluk, most még eszük ágában sincs kormányozni.

Valójában kormányozni később sem szeretnének. Hatalmon lenni akarnak, a kettő messze nem ugyanaz, utóbbinál a cél az, hogy közel legyenek a húsosfazékhoz. Nem öncélúan persze, hanem mert ott mindig jó illatok keverednek a levegőben, és még válság is könnyebb megtölteni a lapos pénztárcákat.

Tartozásai vannak ugyanis a Fidesznek, sok milliárddal lógnak a hitelezőknek, akik persze egyre ingerültebbek – válság idején a hitelező is könnyebben bekattan. 

Tárgyalni a Valutaalappal nem ördögtől való, mondják ezért a Fideszben, persze csak halkan, nehogy az is meghallja, akinek ma még semmi köze hozzá. A zemberek ugyanis nem szeretik a Valutaalapot, pénzéhes karvalytőkések gyülekezetét látják benne. Talán az év végén, de legkésőbb a jövő év elején már tudhatják majd a zemberek, hogy a Valutaalap nem az ördögtől való. De addig, csitt: egy szót se arról, hogy nem kapzsiságból adják a pénzt, hanem mert jót akarnak az országnak.

De a Fidesznek mindenképpen.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata



Most & Itt
2009.04.08 10:04

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.