A Kárpát-medence és környéke
Rohangálok a parton, ideges vagyok, mennék be a vízbe, de nem lehet. A medence megtelt, tele van olyanokkal, akik ha száz évig élnek, akkor sem...
Rohangálok a parton, ideges vagyok, mennék be a vízbe, de nem lehet. A medence megtelt, tele van olyanokkal, akik ha száz évig élnek, akkor sem fújnák az orrukat a vízbe, nem brunyálnának bele sem sunyin, sem pedig büszkén, a trambulinról. Márpedig én ezt szeretném, vágyódom a vízbe vizelni, orrot fújni, stikában, vagy nyíltan, ahogy jön.
Ám mint volt szerencsém szólni róla, a medence megtelt, különös alakok áztatják magukat odabenn. Rögtön a lépcső alján felfedezem Bayer Zsoltot, az egykori kuríros kollégát, aki, miután nem találta eléggé balosnak a lapunkat, eltávozott a Népszabadsághoz, majd a 168 óránál is eltöltött egy kis időt. És ott áztatja nagy ívű habtestét Széles Gábor, aki menedzser és laptulajdonos, nem utolsó sorban meg milliárdos. Ott úszkál ebben a zavaros lében mindenki, aki mostanság a felszínre jött, - zavaros idők, zavaros eszmék, zavaros tulajdonosai.
Széles Gábor ráadásul nem csupán kétkezi milliárdos, de keresztapa is egyben: Orbán Viktor Mihály keresztapja (ő nevezte el Kossuth Lajos Reinkarnációjának), emellett még arra is van ideje, energiája és pénze, hogy egy egyelőre igen csak bizonytalan megtérüléssel kecsegtető médiabirodalmat építsen. (Ha csak a leendő politikai hozadékot nem tekintjük megtérülésnek. Erről nyilván egykori egyetemi évfolyamtársam, a volt jegybankelnök, Járai Zsigmond tudna sokat mesélni).
Széles úr lapjába egy idő óta rendszeresen ír Bayer Zsolt, ami, mondjuk így, kézenfekvő, lévén főmunkatárs ő e valaha szebb napokat és lapokat látott újságnál. Nyilván nem kevés fizetségért veri a szövegszerkesztőt, hiszen a szintén nagy múltú Magyar Nemzettől kellett átcsábítani, de pénz nem számít, különösen, ha jó, és nemes ügyről van szó.
Márpedig az ügy pedigréjét tekintve megkérdőjelezhetetlen, éppen erről szól Bayer cikke, A medence és környéke: hogy ne engedjenek be bennünket a medencébe, mert akkor mi ott orrot fújunk, és stikában belevizelünk a színtisztába.
Nem feszegetném tovább az olvasó amúgy is megviselt idegrendszerét, gyorsan felidézném, hogy miről is írt Bayer Zsolt Széles úr Magyar Hírlapjába. Először is egy nagy magyar író anyagcseréből kifolyólagos ámokfutását idézi fel a Lukács fürdőben, miszerint az említett nagy magyar író mindenki szeme láttára belefújta az orrát a medencébe.
Már az indítás sem piskóta, a szerző nem nevezi meg, hogy melyik nagy magyar íróról lenne szó a dolgozatában, ebből kifolyólag az összes nagy magyar író gyanús lehet, gondolhatnánk gyanútlanul. De mégsem ennyire súlyos a helyzet, nem az összes nagy magyar író gyanús, csak egy bizonyos fajtája a nagy magyar íróknak, a történet ugyanis úgy folytatódik, hogy amikor egy fürdővendég figyelmezteti a nagy magyar írót, hogy a vízbe történő orrfújás illetlenség, az magából kikelve kiszáll vízből, és ordibálni kezd, hogy itt inzultálják a zsidókat.
Innentől kezdve már nincs nehéz dolga Bayernak, témánál van, már lehet lazán zsidózni, meg is teszi, nehogy hiány maradjon bennünk, olvasókban.
Legelőbb is az un. zsidó firkászok felelősségét firtatja, akik Bayer Zsolt állítása szerint 1967-ben, a hatnapos háború idején még rendesen szidták Izraelt, pedig mindegyiküknek volt Tel Avivban rokona, gyalázták a zsidókat, mert akkor az volt a politikai trendi.
Én második gimnazista voltam a hatnapos háború idején, és arra emlékszem, hogy mivel a hivatalos politika az arabok mellé állt, a mi osztályunkban szinte az összes tanuló - származásra való tekintet nélkül – elhatározta, hogy héberül fog tanulni. (Végül nem jött össze, nehéz volt a nyelv, inkább a hajunkat növesztettük hosszúra, az is lázadás volt.)
Most meg, írja Bayer főmunkatárs - majdnem kollégát írtam, de azt talán mégsem – ugyanezek az emberek az arabokat gyalázzák, és a zsidóknak gazsulálnak. Némi szokásos gyurcsányozás következik ezután, költői képpel súlyosbítva, miszerint a magyar miniszterelnök - Ön és magyarul beszélő kormánya, mondta Semjén Zsolt az országgyűlésben – is belerondít a nagy közös medencébe.
A cikk vége már nem ennyire görcsölős, Bayer rutinból hozza a szokásos szintet, s egy sokak számára bizonyára bájos momentummal fejezi be az eszmefuttatást. Idézném betűhíven, a pontosság kedvvért: „Ugyanis teljesen felesleges, fárasztó és lélekölő időtöltés ezeket megérteni. Annyi a dolgunk csupán, hogy ne engedjük őket az ország medencéjébe vizelni és orrot fújni. Mondjuk úgy: határozottan ne engedjük. Azon túl nézzük derűsen, ahogy rohangálnak a parton. Egy rakás szerencsétlen beteg. El fognak fáradni.”
Nem tudom, hány kört kell még futnom, rohangálásban viszonylag jó vagyok, talán sportos múltamnak köszönhetően, bírom még a köröket. Rohangálás közben azért néha odapillantok - nem pislantok! - a medencébe. Tényleg tele van, fel is jöttek a víz felszínére, orrot nem fújnak, a vizelést letudták a klotyóban. Némi gyanús altáji buzgárok láthatók ugyan a fürdőnacik környékén, de ettől eltekintve kifogástalan úriemberek ők, úgy, ahogy vannak, egytől egyig.
A Magyar Hírlap Széles Gábor újságja, Széles Gábor meg Orbán Viktor Mihály keresztapja.
Ne mondják, hogy nem szóltam időben!
A Klubháló- www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
