Most, hogy így egymás között vagyunk, szűk baráti körben, és senki ellenség nem hallhatja, valljuk be: nem volt jó ötlet a mi köztársasági elnökünk révkomáromi turnéja.

A meghívás egy szlovákiai magyar szervezettől érkezett, és nincs okunk kételkedni: jót akartak az ott élő magyarok, megadni a módját a Szent István szobor felavatásának. Ünnepélyes külsőségekkel, magas rangú vendéggel az anyaországból - kell-e ennél több egy felvidéki magyarnak?

Nem kell.

Azt viszont nem tudni, honnan jött a bizarr ötlet, hogy el kell fogadni az invitálást. Valamelyik okos tanácsadó vette rá a köztársasági elnököt erre a politikailag pikáns és kockázatos kirándulásra? Netán a saját önnön kútfejéből pattant ki ez a bölcsnek nem nevezhető éca?

És ha már így esett, próbálta őt valaki lebeszélni erről a balul sikerült hakniról? Tanácsadók, család, barátok, külügyminisztérium? (Utóbbi, meg nem erősített források szerint igyekezett megkímélni Sólyom Lászlót attól, hogy blamálja magát.)

Mindez persze nem azt jelenti, hogy a szlovákoknak bármiben is igazuk lenne. Bezzeg ország parlamentje nemrégiben fogadta el a világegyetem talán legszégyenteljesebb anyanyelvtörvényét, azóta politikai hátramenetben vannak Európában. Most, ahol lehet, jobb híján kárenyhítéssel próbálkoznak.

Meg hát az is eléggé necces, ahogyan a prágai tavasz leverésére, a Varsói Szerződés csapatainak negyvenegy évvel ezelőtti bevonulására hivatkoznak. Nemcsak azért, mert a magyar kormány éppen húsz évvel ezelőtt már bocsánatot kért ezért. Hanem, mert úgy álságos az egész, ahogy van. Ha 1968-ban nem Csehszlovákiában, hanem Magyarországon, Lengyelországban, vagy teszem azt, az NDK-ban tör ki a „tavasz”, ne legyenek kétségeink, a csehszlovák haderők – élükön a derék a szlovákokkal - ugyanolyan elszántan masíroztak volna segíteni az oroszok (szovjetek) oldalán, mint tették azt a magyarok, és a lengyelek.

Úgyhogy nem szabadna ezzel jönni a szlovákoknak. De ami ennél fontosabb: nem is jöhettek volna, ha Sólyom László nem követ el ekkora kapitális ostobaságot.

Magyar részről azt mondják, hogy már két hónapja egyeztettek a köztársasági elnök révkomáromi látogatásáról. Lehet.

Ficóék azt állítják, csak néhány nappal ezelőtt értesültek erről. Ez is lehet.

Minden lehet, de nem ez a lényeg.

Hanem az, hogy ezzel a kalandor kirándulással Sólyom feladta a magas labdát. Nemcsak a szlovák szélsőségeseknek, de azoknak is, akik nem szélsőségesek, ám időnként szeretnek összejátszani a szélsőségesekkel.

Nálunk is vannak ilyenek – valljuk be.

Ha valakinek még nem esett volna le a tantusz, annak elárulom: nem az a lényeg, hogy ki miről tudott. És még csak nem is az, hogy mit mondanak a nemzetközi egyezmények, a szokások. Hanem, hogy az oly sokszor hivatkozott határon túli magyarságnak jó-e, ami történt, vagy nem? Jó-e a Léván, Ipolyságon, Révkomáromban, Selmecbányán, Dunaszerdahelyen, vagy éppen Érsekújváron élő magyaroknak, hogy Sólyom összerúgta a port Ficóval?

Nem jó. Ahol eddig nem volt rossz magyarnak lenni, ott mostantól rossz lesz.

Ahol eddig is rossz volt, ott még az eddiginél is sokkal rosszabb lesz.

Sólyom László idáig főként idehaza, Magyarországon ügyködött a nemzet egységének megteremtésén. Az eredmény ismert, következményeit a saját bőrünkön érezzük.

Most külhonban is megmutatta: a nemzet megosztása nem ismer határokat.

A mi köztársasági elnökünk révkomáromi esetlen és szerencsétlen téblábolásával adott a fekáliának egy pofont. Vagy ahogyan egy dakota közmondás tartja: más szerszámával verte a felvidéki magyarokat.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata