Most & Itt

A Fradi négere visszaszólt

Mindennek a néger az oka. Ha ő nem olyan, amilyen, akkor most minden másképpen van. Edouard Njodo, az FTC kameruni idegenlégiósa azonban nem úgy...

Mindennek a néger az oka. Ha ő nem olyan, amilyen, akkor most minden másképpen van. Edouard Njodo, az FTC kameruni idegenlégiósa azonban nem úgy viselkedett a Tuzsér elleni visszavágó után, ahogyan azt a Fradi szurkolói elvárták tőle.


Pedig tudhatná, hogy mi a néger dolga: ha huhognak a nézőtéren, süketnek tetteti magát, ha banánnal dobálják, elhajol.
De Njodo nem tanulta meg a leckét. Pedig már Mészöly Kálmán is megmondta: lejönnek a fáról ezek az afrikaiak, aztán rögtön beállnak focizni.
Pedig a Mészöly még csak nem is fradista. Mégis, hiába kért bocsánatot, merthogy ő nem úgy gondolta, ahogyan értették, el is zavarták mindenhonnan, ahol csak volt.
Szegény Njodo csak részben hibáztatható azért, ami történt. Ő, egyszerű kameruni focista létére azt hitte, azért hívták, hogy gólokat rúgjon. Tette is a dolgát rendesen, házi gólkirály volt a zöld-fehéreknél.
A lelátó népének ez kevés volt. Amit meg lehet érteni, merthogy Njodo többször is zrikálta a közönséget. Visszaszólt nekik, amikor huhogtak, mutogatott, ha banánnal dobálták.
Banánnal dobálni szabad, mutogatni nem. Huhogni szabad – vélemény-és huhogás-szabadság van. Visszaszólni tilos, a néger nem ezért kapja a fizetését. A néger ül, a négernek kuss van.
Most a Tuzsér elleni meccs után borult a bili. Az aranylábúaknak ezúttal sem ment a játék, s bár az utolsó percekben fordítottak, sokáig az amúgy igen szerény képességű ellenfélnek állt a zászló. Tuzsér messze van, Szabolcs megyében, mire az FTC busza hazaért, már várták a játékosokat a szurkolók a székház parkolójában. Számon kérték a csapaton a gyenge játékot, főleg az idegenlégiósokat, különösen a feketéket osztották. A vita elfajult, a játékosok az öltözőbe menekültek, itt történt az incidens. Njodo ököllel megütött egy ferencvárosi szurkolót.
Nem kellett volna, már az írás is azt mondja: ha megdobnak banánnal…
Nem a buszon, nem az utcán, hanem az öltözőben ütött a Fradi kameruni csatára. Meg lehet kérdezni persze, hogy kerül egy szurkoló az öltözőbe, de ez jelen esetben szőrszálhasogatás lenne.
Van egy alapos gyanúnk, miszerint nem kellett volna négereket hívni az Üllői útra. (Njodo mellett egy másik fekete, az elefántcsontparti Lamine is összetűzött az öltözőbe sereglett drukkerekkel, ám ez utóbbi attaknak nem maradt külsérelmi nyoma.) Nem oda valók, arrafelé nem nagyon szeretik őket. A tudásukra persze szükség van, de a mostanihoz hasonló incidensek elkerülése végett jobb lenne, ha máskor postán küldenék el a gólokat. Vagy ami még ennél is előnyösebb, banki átutalással.
Néhány hónappal ezelőtt százak tüntettek az Üllői úton, követelve, hogy az idegenszívű kormányzat engedje, hogy az angolok megvehessék az FTC-t. A derék drukkerek azért demonstráltak, hogy végre valahára idegen kézbe kerülhessen a magyar futball legnagyobb kincse. (Őrület, de nincs benne rendszer…)
Végül a kormány beadta a derekát, és megannyi gáncsoskodás után engedélyezte, hogy az angoloké legyen a Fradi. Az angolok pedig fogták magukat, és Kínából hoztak ide afrikai játékosokat. A Sheffieldnek ugyanis a Fradi mellett Kínában is van egy fiókcsapata, onnan volt egyszerűbb néhány futballistát gyorsan ideimportálni. A helyzet világos és egyértelmű, egyedül azt nem tudni, Njodót és társait Kínában is dobálták-e banánnal, vagy a mieinknél visszafogottabb kínai szurkolók beérték a nyolc kincs mártás hajigálásával?
Volt már hasonló az FTC történetében, éppen tíz évvel ezelőtt, amikor Várszegi Gábor vette meg az FTC-t. Akkor is csődben volt a nagy múltú egyesület, akkor is milliárdok kellettek az újraélesztéshez. Várszegi szállította is a milliárdokat, de a lelátó népe nem kért az új tulajdonosból. Várszegi Gábor magyarul beszél, a neve is magyar, de ő maga nem elég magyar az ilyenre nagyon kényes ferencvárosi drukkereknek. (Ön és magyarul beszélő kormánya – idézet Semjén Zsolt minapi parlamenti megszólalásából…)
Akkor azt üzente a Fradi B-közép, hogy Várszegi tegye le a pénzét, ő maga meg takarodjon. Akkor megkérdezték az Orbán kormányban éppen igazságügy-miniszterként tevékenykedő Dávid Ibolyát, mi a véleménye a Várszegi személyét ért zsidózásról, de ő azt mondta, hogy nem ért a focihoz. (Azóta néha ért, néha nem. Nem női szeszély - politika).
Most, úgy hírlik, nagyon szigorúan kivizsgálják az ügyet. A rendőrség is nyomoz majd, de a ferencvárosi klubvezetés is megteszi a magáét, hiszen, mint írják, nekik elemi érdekük, hogy rend legyen a Fradi családban.
Mert az tényleg tűrhetetlen, hogy ezek az afrikaiak mit meg nem engednek maguknak Magyarországon! Lejönnek a fáról, banánnal dobáltatják magukat, becsalogatják a drukkereket az öltözőbe, majd megverik őket.
A legújabb – nem hivatalos hírek szerint - Njodónak távoznia kell az Üllői útról. Pedig a Fradi közönség, amint azt számtalanszor elmondták magukról, nem rasszista. Njodo is maradhatott volna, ha tudja, mi a néger dolga az Üllői úton: fogja be a száját és hajoljon el a banán elől. Vagy, ha elég ügyes, kapja el, és hamm – kapja be!
Njodo megy, a lelátó népe marad.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
Most & Itt
2008.05.06 13:05

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.