Rövid, majdhogynem szemérmes hírben közölte tegnap a Magyar Távirati Iroda, hogy tizenegy év után elsőfokú ítélet született Varga Tamás, a Fidesz egykori gazdasági tanácsadójának ügyében. Pedig nem kevés pénz elsikkasztásáról van szó: hárommilliárd forintos áfacsalással vádolták meg a korábban Fidesz-közelinek számító üzletembert és társait - utóbbiakról az igen visszafogottan fogalmazó tudósítások alapján semmit sem lehet tudni.

Varga Tamás három és fél évet kapott a hárommilliárdos csínytevéséért, de aki nagyon aggódna miatta, azt sietünk megnyugtatni: a Fidesz-közeli üzletembernek valószínűleg nem kell börtönbe vonulnia, lévén korábbi előzetes letartóztatásának ideje „fedezi” a mostani büntetését. Varga egyébként nem mostanában, hanem 1996 és 1999 között követte el az ominózus pajkosságot: nagyjából ugyanabban az időben, amikor párttársai Kaya Ibrahim és Joszip Tot lopott útleveleivel Fidesz-közeli fantomcégeket alapítottak. Talán már kevesen emlékeznek ezekre a régi történetekre – legyen elég annyi, hogy akkoriban is Polt Péter volt a legfőbb ügyész, de nyilván nem ezért nem jutottak el az adófizető embereket megkárosító ügyek a bírósági tárgyalásig.

Csupán zárójelben jegyezzük meg, hogy a Magyar Nemzet olvasói mindez idáig nem értesülhettek Varga elítéléséről - valószínű, hogy a lap szerkesztői és gazdái karácsony előtt nem akarták az embereket ilyen hírrel szomorítani. Mindössze egy helyreigazításra futotta a lapnak a címoldalon, az is a volt miniszterelnökkel kapcsolatban: eszerint valótlanul állítottak valamit Bajnai Gordonról, ezért a hazugságért kellett a Magyar Nemzetnek jogerősen elnézést kérnie. Nem először, és nem utoljára - az egyik internetes portálon külön fórumot számol be rendszeresen a Magyar Nemzet helyreigazításairól. Ötszáz körül jár ezeknek a száma, ennél nyilván nagyságrendekkel többször hazudott a magát polgárinak mondó napilap, ám csupán ennyiszer született jogerős elmarasztaló bírósági ítélet velük szemben.

Varga esetében nem hazudik a Magyar Nemzet, legföljebb elhallgatásról beszélhetünk. Pedig Varga nem akárki, egykor nagy pénzek kezelője, fontos titkos tudója volt. Mára nyilván csökkent valamelyest az ázsiója, de azért elmondhatjuk, viszonylag olcsón megúszta.

Legalábbis, Zuschlag Jánoshoz képest. Akit, úgyis, mint a nemzet első számú közellenségét, legalább tíz alkalommal láthattunk a tévében, amint bilincsben és vezetőláncon elővezetik a tárgyalóterembe. Zuschlag, akire nyolc és fél évet szabott ki az igazságszolgáltatás, „csak” néhány tízmillió forintot tulajdonított el, szemben a Fidesz Vargájának hárommilliárdjával. Nem gondolom, hogy néhány tízmilliót lopni erkölcsösebb lenne, mint hárommilliárdot - ha engem kérdeznek, egyetlen forintot sem szabadna sehonnan ellopni. Még egy radírt, vagy egy, az aluljárókban kapható műanyag lépegetős malacot sem.

Hogy miért ez a nagy különbség a két ítélet között, azzal kapcsolatban csupán sejtéseink lehetnek – mindenesetre beszédesek a mostani tárgyalás bírójának szavai. Eszerint a per 11 éve alatt hét ügyész képviselte a vádat – már amennyiben a vád képviseletének lehet tekinteni azt a nagyfokú passzivitást, és érdektelenséget, amit az ügyészként közreműködő jogvégzett emberek műveltek.

Tanulság persze ezúttal sincs, hacsak az nem, hogy jókor kell lenni, jó helyen. Ja, és még talán annyi: nem elég ügyésznek lenni – annak is kell látszani.